Kajak-kenu: olimpiai bajnokok és 66 futam az ergométeres kupán

2013.02.09. 19:23
null
Három londoni hősünk: Kökény, Dombi és Pauman (Fotó: Blikk/Fuszek Gábor)
Hatvanhat futamban, több száz versenyző részvételével zajlott le a 2. Aquaworld kajak-ergométeres és medencés sárkányhajó-kupa az Aquaworld Budapest Élményfürdőben. A tavalyi olimpia legjobbjai is ezen az eseményen kajakoztak először közönség előtt 2013-ban.

 

Ha vízre nem is szálltak a kajakosok, de a verseny azért a vízen zajlott, pontosabban azon a vízi-színpadon, amelyen egymás mellett hat kajak-ergométer padot állítottak fel a szervezők. A közönség kivetítőn követhette, hogy virtuálisan ki halad az élen, a színpad előtti medencében pedig a sárkányhajó verseny zajlott.

„Nagyon jót tesz egy ilyen esemény a sportág népszerűségének – mondja Storcz Botond szövetségi kapitány. – Kiváló a helyszín, rengeteg ember megfordul egy ilyen élményfürdőben, és bőven voltak itt olyanok is, akik direkt a rendezvény miatt jöttek ma ide. Bemutatónak kiváló ez a kupa, a nézők kicsit átélhetik egy kajak-kenu verseny hangulatát, kipróbálhatják a sporteszközeinket, és sikeres sportemberekkel is találkozhatnak.”

A legboldogabb alighanem az a négy fiatal kajakos lány lehetett, aki egy futamban indulhatott Kozák Danutával, a tavalyi olimpia legsikeresebb magyar sportolójával, valamint Szabó Gabriellával, az olimpiai bajnok női négyes vezérevezősével.

Az olimpiai bajnokok kontra ifjú bajnoknők bemutató futam után következett a férfi olimpikonok összecsapása 500 méteren. Ezen a távon Kökény Roland volt a leggyorsabb, aki saját bevallása szerint azért kezdett hajtani a végén, mert verseny közben Szabó Gabriella azzal heccelte, hogy ő az utolsó, azt pedig nem bírta volna elviselni. Mögötte Dombi Rudolf lett a második, Kulifai Tamás pedig a harmadik. A futam meglepetése mégis az volt, hogy a kajakosként háromszoros olimpiai bajnok felnőtt szövetségi kapitányt, Storcz Botondot megverte kollégája, Hüttner Csaba utánpótlás kapitány, aki ugyan szintén kiváló versenyző volt, de kenuban....

Az éles versenyben a férfiak között kajak-ergométeren mindkét felnőtt számban (200 méter, 1000 méter) a szerb Alekszander Alekszics győzött. A tavalyi 200 méteres győztes, a Graboplast Győr színeiben versenyző Szomolányi Máté idén második lett a rövidebb távon.

A hölgyeknél a KSI SE színeiben az U23-as válogatott Váczai Enikő nyerte a felnőtt 500 métert, a medencés sárkányhajó versenyen pedig a Kanizsai Sárkányok győztek.

Legfrissebb hírek

Bakó Zoltán: Nem belenyúltam valamibe, hanem csináltam!

Kajak-kenu
2026.10.11. 07:26

Adolf Balázs világbajnok, a sportág örökös bajnokává vált!

Kajak-kenu
2026.08.30. 14:38

Varga, Lucz és női kenu négyesünk vb-ezüstérmes, férfi kenu kettesünk harmadik

Kajak-kenu
2026.08.30. 11:10

Férfi kenu négyesünk megvédte világbajnoki címét Poznanban!

Kajak-kenu
2026.08.29. 14:51

Fekete karszalagban versenyezve tisztelegtek sportolóink Boros Gergely emléke előtt a vb-n

Kajak-kenu
2026.08.27. 17:08

„Lötyög” a víz, a szél is játszadozik, de kajak-kenusaink eddig minden akadályt sikerrel vettek a vb-n

Kajak-kenu
2026.08.26. 12:07

Kovács Katalin: Értem, hogy magas számok ezek, de csak a szakmaiság lebegett a szemem előtt

Kajak-kenu
2026.07.30. 10:58

Kopasz Bálint szerint a bajnok viselkedjen férfiként!

Kajak-kenu
2026.06.22. 11:02