Kajak-kenu: elsőként Ludasi Róbert kapja a Kolonics György Sport Érdemérmet

2010.06.02. 15:10
Címkék
Első alkalommal Ludasi Róbert, az elhunyt klasszis kenus edzője kapja meg a Kolonics György Sport Érdemérmet, amelyet tavaly alapított a Csepeli Önkormányzat.

A képviselőtestület szerdai tájékoztatása szerint szeptemberben döntöttek úgy, hogy a 2008. július 15-én, edzés közben, tragikus hirtelenséggel elhunyt, kétszeres olimpiai bajnok sportolóról elnevezett kitüntetést évente adományozzák egy olyan személynek, aki kiemelkedő teljesítményt ért el a sportban, és teljesítményével hozzájárult Csepel hírnevének öregbítéséhez, munkájával segítette Csepel sportéletének fejlődését.

Első alkalommal most ítélték oda az érdemérmet, és a képviselőtestület szerdai, egyhangú döntése szerint ez és a vele járó pénzjutalom Ludasi Róbert mesteredzőt illeti.

A kiváló tréner pénteken 14 órakor, a Csepel SC Alapítvány kajak-kenu telepén, Tóth Mihály polgármestertől veszi át a Csepeli Önkormányzat kitüntetését.

„Én magát az edzőséget szeretem. Azok az eredmények, amiket elértem, jó érzéssel töltenek el. Jó látni, hogy a srácok fejlődnek. Egy fiatal gyerek, aki vékony, hozzám kerül és az évek során férfiember lesz, megerősödik, komoly eredményeket ér el... Ez egy nagyon jó dolog." – idézte Ludasi Róbert egyik közelmúltbeli nyilatkozatát az önkormányzat közleménye.

Legfrissebb hírek

Fantasztikus magyar siker a Spartathlonon – Bódis Tamás végig vezetve versenycsúccsal győzött

Csupasport
1 órája

Vasárnapi sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, román–magyar női kézimeccs a bronzért

Kézilabda
3 órája

Válogatott: Ki fog itt gólt lőni?; Apró öröm: ragadtunk a norvégokra

E-újság
3 órája

Székelyföldi újratervezés – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
3 órája

Üvöltés utáni csend – Kun Zoltán jegyzete

Magyar válogatott
3 órája

Úgy tűnik, nem marad el az izraeli–ír meccs

Minden más foci
4 órája

Megvédték címüket a lengyelek a férfi röplabda Eb-n

Röplabda
4 órája

Az MTK támadója megsérült a szombati edzőmeccsen

Labdarúgó NB I
4 órája