Kajak-kenu: a Honvéd fiatal kajakosát meglepte saját eredménye

Vágólapra másolva!
2010.05.26. 11:52
Címkék
Szalai Tamás, a Honvéd kajakosa nyújtotta az egyik legkiemelkedőbb teljesítményt a szolnoki rangsoroló viadalon, aminek következtében két számban is kiharcolta a részvételt a hétvégi szegedi világkupára. A fiatal versenyző a kajak.hu szakági oldalnak nyilatkozva elmondta, hogy még őt is meglepte a jó eredmény.
A kajakosok közül Szalai Tamás nyújtotta az egyik legjobb teljesítményt az év eleji versenyen – nem véletlen, hogy a rangsoroló után nyilatkozatában Storcz Botond szövetségi kapitány is kiemelte a jó szereplését, hiszen két számban is kivívta az indulást a szegedi világkupán.Szalai a K–1 500 méteres számot megnyerte Szolnokon, és 1000 méteren is remekül futott alatta a hajó, hiszen a negyedik helyen csapott célba, míg párosban – Holpert Ervinnel – mindkét távon a második helyen végzett.„Hogy ötszáz méteren nyerni tudtam, az még engem is meglepett egy kicsit, nem gondoltam volna előzetesen, hogy az élen végzek, de jól kijött a lépés. Úgy érzem, ezer egyesben talán még jobban is teljesítettem magamhoz képest, ám a hosszabb távon borzasztó erős a magyar mezőny” – mondta a 22 éves versenyző a kajak.hu-nak.„A páros kísérleti jellegű volt Ervinnel, viszont jól sikerült. A kapitány döntése értelmében pedig Kökény Rolanddal indulhatok a világkupán. Eddig még csak kétszer ültünk össze, de jól mentünk, így bizakodó vagyok a verseny előtt.” Az elmúlt években még a korosztályos viadalokon induló kajakos ebben az esztendőben már nem szeretne ott lenni az U23-as eseményeken. „Az a célom, hogy a felnőttválogatottban vívjam ki a világbajnoki indulást. Aki pedig olimpiai számban harcolja ki a részvételt, annak a felnőttversenyekre kell koncentrálnia, így érthető, hogy szívesen kihagynám az U23-as Európa-bajnokságot.”
Legfrissebb hírek

Magyar bokszoló még nem kapott olyan lehetőséget, mint Veres Roland

Ökölvívás
2 perce

Döntöttek a Lyonról, marad az élvonalban a klub

Francia labdarúgás
19 perce

Kövesd élőben a Kékszalagot!

Egyéb egyéni
25 perce

Öt szezon után visszatér a Sepsi OSK-hoz a Nyíregyháza kapusa

Labdarúgó NB I
26 perce

Megérkeztek az új bronzérmek Párizsból

Egyéb egyéni
47 perce

Egy év börtönbüntetést kapott Carlo Ancelotti

Spanyol labdarúgás
1 órája

Bejelentette visszavonulását a tenisz egyik legszínesebb egyénisége

Tenisz
1 órája

Zsankó Petra feladta a női Girót, a pöttöm Gigante nagy győzelmet aratott

Kerékpár
1 órája
Ezek is érdekelhetik