Tipsport Liga: súlyos vereséget szenvedett hazai jégen a DVTK

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.09.21. 21:14
A szlovák élvonalbeli jégkorong-bajnokság (Tipsport Liga) alapszakaszának 4. fordulójában a DVTK Jegesmedvék hazai pályán 5–0-s vereséget szenvedett a zólyomi csapattól, míg a másik magyar résztvevő, a MAC Budapest 3–3-as döntetlen után hosszabbításban kapott ki a Trencín otthonában.

A miskolci csapat az első harmad végén egygólos hátrányban mehetett pihenőre, majd a másodikban négygólosra növelte előnyét a Zvolen. A vendégek az utolsó játékrészben sem adták ki a kezükből a mérkőzést, így alakult ki a 0–5-ös végeredmény. miskolci csapat az első harmad végén egygólos hátrányban mehetett pihenőre, majd a másodikban négygólosra növelte előnyét a Zvolen. A vendégek az utolsó játékrészben sem adták ki a kezükből a mérkőzést, így alakult ki a 0–5-ös végeredmény.

A MAC Budapest kiegyenlített találkozón háromszor is vezetett, de a Trencín mindig visszakapaszkodott. A 2–2-es első és az 1–1-es második harmad után a harmadikban nem született gól, a trencséniek végül hosszabbításban nyertek.

A forduló után a MAC javított és feljött a 11. helyre, míg a DVTK a 10. pozícióba esett vissza a tabellán.

JÉGKORONG SZLOVÁK LIGA
ALAPSZAKASZ, 4. FORDULÓ
DVTK JEGESMEDVÉK–HKM ZVOLEN 0–5 (0–1, 0–3, 0–1)
Miskolc, 1500
néző. Vezette: Novák, Konc, Synek, Tvrdon (valamennyi szlovák)
DVTK: Adorján – Szirányi, T. Slovák – Crawford, Kiss D. – Rusk, Milam, Láda B. – Miskolczi, Loiseau, Magosi – Pance, Kulmala, Somogyi – Harrison, Vas, Vincze – Ritó, Galanisz, Vojtkó. Edző: Glen Hanlon
ZVOLEN: SKAPSKI – Drgon, Ulrych – Vandane (1), Charnaok – Zelenák, Poyhonen – Ruzicka, Andrisik – Obdrzálek, KYTNÁR 1 (1), Chovan 1 – VANDAS 1 (1), SPIRKO 1 (1), HANDLOVSKY 1 (2) – Lusnák, Holovic, Zuzin – Sisovsky, Halama, Petrás. Edző: Andrej Podkonicky
Kiállítások: 4, ill. 10 perc
MESTERMÉRLEG
Glen Hanlon:
– A liga egyik legjobb csapatával játszottunk, és ellenfelünk megérdemelten győzött. A zólyomiak emberhátrányban kifejezetten jól védekeztek, támadásban pedig kitűnően használták ki a hibáinkat.
Andrej Podkonicky: – Számítottunk rá, hogy kemény meccs lesz, erre a harcmodorra készültünk. Az első harmadban még nem úgy játszottunk, ahogy kellett volna, a másodikban viszont mi szereztük az első gólt, rendre kihasználtuk ellenfelünk hibáit.

Trencín–MAC Újbuda 4–3 (2–2, 1–1, 0–0, 1–0)hosszabbítás után
Trencsény, 3360
néző. Vezette: Stefik, Müllner, Durmis, Sefcík (mind szlovák)
TRENCÍN: Gabris – Rygl, Starosta (1) – Cebák, Frühauf (1) – Bokros, Holenda – Pardavy, M. Hudec – Radivojevic (3), Őlvecky 2, Sojcík – T. Varga, Bliznák 1 (2), Bartovic 1 – Hlinka, Sádecky, Hecl – D. Hudec, Svec, Mikula. Edző: Peter Oremus
MAC: Rajna – Pozsgai, Macauley – Burt, J. Dudás (2) – Vokla, Garát – Pápa, Fejes – Szabad 1 (1), Nagy K. 1, Terbócs – Klempa, Langkow (1), Dansereau – B. Orbán 1, Brown, Bodó (1) – Odnoga M., Kreisz, Szigeti. Edző: Majoross Gergely
Kiállítások: 6 perc, ill. 18 perc

További eredmények
Nové Zámky–Kosice 2–3
(0–2, 2–1, 0–0)
Detva–Liptovsky Mikulás 1–2 (0–2, 0–0, 1–0)
Poprad–Zilina 6–3 (2–2, 3–0, 1–1)
Banská Bystrica–Nitra 6–5 (5–1, 1–3, 0–1)
Korábban játszották
HK Ornage 20–Liptovsky Mikulás 1–5

AZ ÁLLÁS: 1. Kosice 15 pont, 2. N. Zámky 12, 3. L. Mikulás 9, 4. Trencín 7, 5. B. Bystrica 7, 6. Zvolen 6, 7. Nitra 6, 8. Poprad 6, 9. Detva 6, 10. DVTK 6, 11. MAC 4, 12. Zilina 3, 13. U20 0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik