Kezdődik a csúcstámadás – Lakner Gábor jegyzete

LAKNER GÁBORLAKNER GÁBOR
2023.09.26. 23:03

Évek óta úgy kezdjük a szokásos, idény előtti beszélgetésünket Szabó Zoltánnal, lapunk állandó szakértőjével, hogy most valami olyan jön, ami még nem volt. A férfi vízilabda Bajnokok Ligájára hatványozottan igaz ez, hiszen teljesen új a lebonyolítás, ráadásul a csoportkör után három hónapos szünet következik, ezalatt kiürülnek az öltözők, és mindenki a válogatottakra és az olimpiai kvótaszerzésre koncentrál. Persze már aki, mert a mieinknek az utóbbival már nem kell foglalkozniuk, és ez sokat jelenthet a magyar válogatott gerincét adó Ferencvárosnak. A magyar játékosokat nem kell csapágyasra hajtani az Európa-bajnokságon és a rögtön utána következő világbajnokságon, be lehet osztani az erőt, és nem teljesen kilúgozott pólósok térnek vissza a klubcsapatukba, hogy aztán márciustól folytatódjon a Bajnokok Ligája (is).

Férfi vízi BL: újra az esélyesek közé tartozik az FTC-Telekom

Amelyben a Ferencvárost teljes joggal sorolhatjuk a végső győzelemre is esélyes csapatok közé, én még azt is ki merem jelenteni, hogy a zöld-fehérek lehetnek a címvédő Pro Recco első számú kihívói. A játékoskeret eleve kifejezetten erős volt, azután pedig, hogy a Fradi lecsapott a Belgrádban persona non gratának nyilvánított Dusan Mandicsra, gyakorlatilag világválogatottá avanzsált az együttes, megannyi magyar világbajnokkal és öt kiváló légióssal. A kétszeres olimpiai bajnok szerb balkezes ráadásul elképesztően motivált, meg szeretné mutatni a világnak – meg elsősorban a volt csapatának – hogy korai volt őt leírni. A bemutatkozó sajtótájékoztatóra még, mondjuk úgy, némi súlyfelesleggel érkezett, hiszen hónapok óta nem játszott, ehhez képest a nyári Magyar Kupára úgy kipattintotta magát, hogy mindenki csak pislogott.

Ugyan új az edző, de valójában mégsem, hiszen Nyéki Balázs eddig is a szakmai stáb megbecsült tagja volt, többször helyettesítette Varga Zsoltot, és akkor láthattuk, hogy élesben, vezetőedzőként is megállja a helyét. A Magyar Kupa-győzelem azt is megmutatta, hogy a csapat ismertetőjegyei ugyanazok maradnak, mint az előző években: kemény védekezés, odaadó játék és mindent felülíró egység, mindez világklasszisok előadásában. A laza hatvankilenc százalékkal védő Vogel Soma tette fel a költői kérdést a kupadöntő után, hogy ha három hét edzés után így játszanak, mi lesz akkor, ha rendesen fel tudnak készülni.

Ezért is érhet nagyon messzire a Fradi az előttünk álló idényben, új lebonyolítás ide, három hónapos leállás oda.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

Legfrissebb hírek

Reális, hogy a Real is – Malonyai Péter jegyzete

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 23:02

Királyváró – Bodnár Zalán jegyzete

Spanyol labdarúgás
2026.08.07. 22:59

Immár athéni vagány – Bobory Balázs jegyzete

Légiósok
2026.08.06. 23:12

Törökország meghódítása – Smahulya Ádám jegyzete

Minden más foci
2026.08.05. 23:03

Meleg napok – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.08.04. 23:25

Miki, Priska... Vitu? – Mohai Dominik jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.08.03. 23:07

Láthatatlan légiós – Nagy Zsolt jegyzete

Légiósok
2026.08.02. 22:55

Romboló építkezés – Malonyai Péter jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.08.01. 22:57