Jégkorong-vb: bennmaradás a cél, amiből feljutás is lehet

Vágólapra másolva!
2014.04.09. 14:57
null
Az elmúlt két vb-t harmadik helyen zárta a válogatott, legutóbb Budapesten (Fotó: Mirkó István)
Rich Chernomaz szövetségi kapitány szerint az egyetlen konkrét cél a divízió 1/A jégkorong-világbajnokságon, hogy a magyar válogatott kiharcolja a bennmaradást. A kanadai szakember a szerdai sajtótájékoztatón ugyanakkor elmondta: a dél-koreai vb-n a csapat bármit el tud érni, a feljutás sem elképzelhetetlen.

SZAVAZÁS

Hányadik helyen végez a divízió 1/A-s vb-n a magyar jégkorong-válogatott?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

A keretszűkítés csütörtök este lesz, és az osztrákok elleni szombati (16.00 óra), valamint a szlovénok elleni vasárnapi (18.00), budapesti felkészülési mérkőzésen 95 százalékban azok kapnak lehetőséget, akik hétfőn elutaznak a Szöul melletti Gojangba. A tengerentúlon játszó Nagy Gergő (Quad City Mallards) vb-játéka klubjának rájátszásbeli szereplésétől függ.

„Erősebbek leszünk, mint tavaly, de az ellenfelek is erősödtek. Ausztria és Szlovénia az élvonalból esett ki, és februárban még az olimpián is játszott” – mondta Chernomaz.

Hozzátette, a bennmaradás a cél, de minden meccsnek úgy vágnak neki, hogy szeretnék megnyerni.
A vb április 20-án kezdődik, az ellenfelek sorrendben: Dél-Korea, Ukrajna, Szlovénia, Ausztria és Japán. Az első két helyezett jut fel a 2015-ös elit vb-re, az utolsó pedig jövőre a divízió 1/B-ben szerepel.

Kovács Csaba, a magyar szövetség alelnöke elmondta, elégedett lenne azzal, ha a válogatott a harmadik vagy a negyedik helyre befutna, minden ennél jobb szereplés feljutást jelent.

„Ez erős csoport, amelyben bárkitől ki lehet kapni és bárkit le lehet győzni” – mondta.

A hátvéd Tokaji Viktor kiemelte, hogy nagyon összerázódott a mezőny, és egyre kisebb különbségek döntenek, így aztán csak akkor van esély helytállni, ha minden percben, minden cserénél odafigyelnek és hiba nélkül játszanak.

A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy az U18-as válogatott vasárnaptól Székesfehérváron játszik a divízió 1/B vb-n, amelyen sorrendben Szlovénia, Ausztria, Lengyelország, Japán és Ukrajna lesz az ellenfele. A cél, hogy legalább a középmezőnyben végezzen a gárda.

ÚT AZ ELIT FELÉ – „TUDNI KELL REAGÁLNI BIZONYOS HELYZETEKRE!"

A MAGYAR VÁLOGATOTT BŐ KERETE A VILÁGBAJNOKSÁGRA
Kapusok:
BÁLIZS Bence (Sapa Fehérvár AV 19), HETÉNYI Zoltán (Sapa Fehérvár AV 19), RAJNA Miklós (Sapa Fehérvár AV 19), SEVELA Peter (Dab.Docler)
Hátvédek: GŐZ Balázs (Morzina-Avoriaz), GRÖSCHL Tamás (Dab.Docler), HETÉNYI Péter (Sapa Fehérvár AV 19), HÜFFNER Adrián (Dab.Docler), KISS Dániel (Sapa Fehérvár AV 19), ORBÁN Attila (Sapa Fehérvár AV 19), POZSGAI Tamás (Sapa Fehérvár AV 19), SZIRÁNYI Bence (Sapa Fehérvár AV 19), TOKAJI Viktor (Sapa Fehérvár AV 19), VARGA Arnold (Sapa Fehérvár AV 19), VAS Márton (Löwen Frankfurt)
Csatárok: AZARI Zsolt (Dab.Docler), BARTALIS István (Troja Ljungby), BENK András (Sapa Fehérvár AV 19), HÁRI János (HIFK Helsinki), KÓGER Dániel (Elmira Jackals), KOVÁCS Csaba (Sapa Fehérvár AV 19), MAGOSI Bálint (Sapa Fehérvár AV 19), MIHÁLY Árpád (Sapa Fehérvár AV 19), NAGY Gergő (Quad City Mallards), NAGY Krisztián (El Paso Rhinos), NEMES Benjamin (Sapa Fehérvár AV 19), NÉMETH Attila (Sapa Fehérvár AV 19), SÁRPÁTKI Tamás (Sapa Fehérvár AV 19), SEBŐK Balázs (Karpat Oulu), SOFRON István (Krefeld Pinguine), VAS János (HC Rouen)

A STÁB TAGJAI
Rich Chernomaz – szövetségi kapitány
Diego Scandella – edző
Majoross Gergely – edző
Gary Clark – kapusedző
Kéri Rudolf – felszerelésmenedzser
Bagonya Imre – fizioterapeuta
Majzik Ernő – orvos
Imre Lajos – csapatvezető
Kangyal Balázs – ügyvezető

A HOKIGÁLA PROGRAMJA
2014. április 12. 16.00 Magyarország–Ausztria
2014. április 13. 18.00 Magyarország–Szlovénia

A VILÁGBAJNOKSÁG PROGRAMJA (magyar idő szerint)
2014. április 20. 12.30 Dél-Korea–Magyarország
2014. április 21. 9.00 Magyarország–Ukrajna
2014. április 23. 5.30 Szlovénia–Magyarország
2014. április 24. 9.00 Magyarország–Ausztria
2014. április 26. 5.30 Magyarország–Japán

AZ IFJÚSÁGI VÁLOGATOTT BŐ KERETE A VILÁGBAJNOKSÁGRA
Kapusok:
Arany Gergely (MAC), Kornakker Dániel (AV), Plesz Bendegúz (AV), Gadácsi János (AV), Daoda Olivér (Flemingsberg)
Hátvédek: Láday Tamás (AV), Stipsicz Bence (MAC), Garát Zsombor (MAC), Szaller Márk (AV), Jászai Dávid (MAC), Herner Olivér (MAC), Kaiser Vilmos (Vasas), Boros Dániel (MAC), Inglis Ákos (MAC), Lakatos Levente (MAC), Laczkó Ákos (Miskolc)
Csatárok: Kovács Attila (Avon), Erdély Csanád (AV), Vokla Roland (AV), Szabó Krisztián (AV), Galló Vilmos (Linköping), Kiss Zsombor (Bern), Keresztury Erik (Düsseldorf), Mazzag Dániel (AV), Szabad Kevin (Vienna), Egyed Márk (Mikkeli), Vizi Dániel (AV), Varga Olivér (Vasas), Terbócs István (MAC), Gáspár Máté (Linz), Szlama Dániel (Vasas), Sági Martin (UTE), Baranyai Balázs (AV), Felföldy Philipp (MAC)
Szakmai stáb: Antal István, Glen Williamson, Farkas Tamás, Tornyi Gábor, Ondrejcik Rastislav, Sarkadi Csaba, Svasznek Bence, Bányai Máté, Nagy Attila

A világbajnokság programja
április 13. 16.30: Magyarország–Szlovénia
április 14. 16.30: Ausztria–Magyarország
április 16. 16.30: Magyarország–Lengyelország
április 17. 16.30: Japán–Magyarország
április 19. 16.30: Ukrajna–Magyarország

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik