Jégkorong: „Székelyként nem az igazi a román himnuszt hallgatni egy győzelem után”

Sárpátki Tamás és Reisz Áron: a magyar hokiválogatott két tagja, akik nagyon hasonló életutat jártak be eddig. Már óvodába és iskolába is együtt jártak Csíkszeredában, aztán Magyarországra kerültek, és jelenleg már a Fehérvár EBEL-csapatában játszanak, amikor épp nem a válogatottal készülnek. A nemzeti együttes edzése után beszélgetett velük az NSO Tv stábja a Tüskecsarnokban, ismerkedjenek hát meg a két székely fiatalemberrel.

Sárpátki nem tudja pontosan, mikor kezdett el jégkorongozni, ami biztos, hogy hétévesen kapta az első mezét. Emlékei szerint az óvodában még nem voltak nagy barátok, az iskolában kezdődött el inkább.

Reisz már háromesztendős korában korcsolyázott, egy-két évvel később hokizni is elkezdett, aztán már ez tette ki a mindennapjaikat. Hetedikes korukban képesek voltak reggel 6-kor mínusz 30 fokban jégkorongozni, csak hogy készüljenek a nyolcadikosok elleni nagy meccsre.

Azóta persze sok minden megváltozott, Reisz például barátja állítása szerint internetfüggővé vált az elmúlt években.

„Úgy voltam vele, hogy bebizonyítom, nem vagyok az. Így a telefont öt napja csak akkor használom, ha hív valaki. Úgy érzem, jót tett nekem. Nem a hokira gondolok, hanem például a társas kapcsolataimra.″

Reisz azt is elmesélte nekünk, székely kisgyerekként már álmodozott-e a magyar válogatottról.

„Az volt az álmom, hogy egyszer annyi ember előtt játszhatok, mint amennyi előtt Ladányi Balázs. Néztem a magyar válogatott meccseit, hiszen székely kisgyerekként akkor dobban meg a szíved, amikor a magyar himnusz felcsendül. Nem az igazi, ha a román himnuszt kell hallgatnod egy győzelem után.″