MTI
M. B.
2023.03.27 09:41 Frissítve: 2023.03.27 10:15

Jégkorong: Sebők Balázsék bejutottak a finn bajnokság elődöntőjébe

Sebők Balázs vasárnap bejutott csapatával, az Ilves Tamperével a finn jégkorongbajnokság elődöntőjébe.

Sebők Balázs (jobbra) folyamatos játékkal vette ki a részét a tampereiek sikeréből (Fotó: Dömötör Csaba)

A tamperei együttes az alapszakaszból második kiemeltként került a rájátszásba, melynek első körében erőnyerő volt, majd a negyeddöntőben az Ässät Pori csapatával találkozott.
   
Sebőkék az egyik fél negyedik sikeréig tartó párharcban érvényesítették a papírformát és a vasárnapi, 3–2-es hazai győzelmükkel 4:1-es összesítéssel jutottak tovább. A 28 éves magyar csatár hasznosan játszott a negyeddöntőben, az első mérkőzésen két gólpasszt adott, a negyediken egy gólt lőtt, míg a párharcot záró meccsen egy gólpasszal segítette csapatát.
   
A tavaly bajnoki bronzérmes Ilves Tampere az elődöntőben a Lukko Rauma vagy az IFK Helsinki csapatával találkozik. Sebők Balázs a rájátszás előtt a közmédiának úgy nyilatkozott, hogy klubjának egyértelműen a döntőbe jutás a célja, de ha a csapat a legjobb formáját hozza, akár nyerhet is.

2023.06.05 18:20:14

Jégkorong nemzetisport.hu

ALAPVONAL. A magyar drukkerek mintha azt üzennék ezzel az eredménytől teljesen független buzdítással: nem baj, hogy bucira vernek, mi így szeretünk benneteket... Nem veszik figyelembe, hogy nagyon megváltozott idehaza a jégkorong helyzete, egyre jobb az infrastruktúra, egyre több pénz került be a sportág vérkeringésébe, a mostohagyerek-szerepről már régen nem lehet beszélni.

2023.05.24 00:36:53

Jégkorong nemzetisport.hu

NS-VÉLEMÉNY. Olyan közel kerültünk, hogy meghosszabbítsuk élvonalbeli tagságunkat, mint korábban még soha.

2023.05.22 19:23:41

Jégkorong nemzetisport.hu

Sofron Istvánék 3–1-re is vezettek, mégsem sikerült nyerniük Ausztria ellen.

2023.05.19 14:07:42

Jégkorong nemzetisport.hu

A világelső házigazda a harmadik harmadban öt gólt ütött a magyar hokiválogatottnak, így 7–1 lett a vége.