Sebők Balázs: Motivált vagyok, legutóbb 25 éves koromban éreztem ilyet

– Azok után, hogy a tavasszal mentális egészsége megőrzése érdekében bejelentette, nem vesz részt a világbajnokságon, és szüksége van néhány jégkorongmentes hónapra, adódik a kérdés: hogy van?
– Köszönöm, minden rendben, jól alakult a nyár. Amiért lemondtam a világbajnokságról – hogy fel tudjak töltődni mentálisan és fizikailag is – maradéktalanul megvalósult – mondta a Nemzeti Sportnak a Volánból Finnországba szerződő csatár, Sebők Balázs. – A költözés kicsit macerás volt gyerekkel, kutyával, mindenestül, de túl vagyunk rajta. Több mint egy hete érkeztünk meg, lassan ki is pakolunk, kezdjük otthon érezni magunkat az új helyünkön.

 – Mi vezetett addig a nehéz döntésig, hogy lemond a világbajnoki szereplésről és eltávolodik szeretett sportágától?
– Nemcsak az előző idény, az elmúlt két-három év eseményei miatt volt szükségem erre. Beszéltem korábban arról, hogy a háború miatt meghiúsult az orosz első osztályba, a KHL-be igazolásom, pedig már kész volt a szerződésem, utána pedig az Oroszországból érkező légiósáradat miatt Svájcban szinte lehetetlen volt csapatot találni. Ez akkor nagy érvágás volt nekem, hirtelen nem találtam a motivációt, amivel korábban sosem volt gondom. Az utóbbi időben igyekeztem megfogalmazni, mit szeretnék még kihozni a karrieremből, s arra volt jó ez a nyár, hogy ki tudjak kapcsolni, mélyebben foglalkozni magammal, válaszoljak az engem foglalkoztató kérdésekre, és reflektáljak arra, ami velem történt. Arra jöttem rá, hogy szeretnék továbbra is a tőlem telhető legmagasabb szinten játszani, ezért is hoztam meg azt a döntést, hogy Székesfehérvárról Finnországba szerződöm. A válogatottal kapcsolatban beszéltem a szövetségi kapitánnyal, Majoross Gergellyel, elmondtam neki őszintén, fennállt a veszélye, hogy az akkori mentalitásommal, a feszültségemmel és kedvetlenségemmel néhány tapasztalatla­nabb, fiatal csapattársa­mat rossz irányba befolyásolom. Egy rutinos játékosnak pedig – mint amilyen már én is vagyok – éppen az ellenkezője lenne a feladata. Azt hiszem, a történtek a döntésemet igazolták, hiszen a válogatott története során először benn maradt az A-csoportban, én pedig teljesen rendbe jöttem.

– Nincs hiányérzete, hogy kimaradt a történelmi sikerből?
– Ezt az áldozatot meg kellett hoznom, s őszintén örülök a srácok, a csapat sikerének. Nagyon sokan ott voltak Herningben a korábbi társaim közül, semmiféle hiányérzet sincs bennem, sőt, megkönnyebbültem, hogy az esetleges kiesés után nem kell azon gondolkodnom, ha ott vagyok, vajon benn maradtunk volna-e. Az már csak ráadás, hogy nekik köszönhetően nekem is lehet lehetőségem jövőre ismét az elitben játszani.

– Ezzel nagyjából meg is válaszolta a következő kérdésemet: így, hogy rendeződtek a dolgai, visszatérne a válogatottba, ha hívják?
– Természetesen, meg is beszéltem Majoross Gergellyel, hogy a tavaszi döntésem nem azt jelenti, hogy visszavonulok a válogatottságtól, egyszerűen csak kellett egy nyár, amikor magammal törődhetek és feltöltődhetek. Ilyenre azért láttunk már példát a profi sportolóknál, de állok a szövetség és a válogatott rendelkezésére a jövőben.

– Kapott segítséget ebben a nehéz időszakban? Kikre támaszkodhatott?
– Egyértelműen a családtagjaimra, a feleségemre, akik a legközelebb állnak hozzám, de azt gondolom, az ilyen helyzetekben az ember legnagyobb támasza csakis önmaga lehet. Mondhat bárki bármit, ha az ember nem akar változtatni azokon a dolgokon, amelyek nem működnek, nem lesz javulás. Igyekeztem megragadni a lehetőséget, hogy újra felépítsem magam, és ehhez minden szükséges támogatást megkaptam.

– A statisztikáin egyébként nem feltétlenül érződött, hogy ki van merülve, a Volánban 33 mérkőzésen 27 pontot szerzett. Inkább mentális vagy fizikai gondjai voltak?
– Egyértelműen mentális. Hiába utaltak a számok arra, hogy nincs rossz idényem, belülről teljesen máshogy éltem meg. Nem tudtam úgy teljesíteni, ahogy magamtól elvártam volna, ráadásul nem volt időm, lehetőségem elmélyedni abban, ez miért történt, még ha nagyjából éreztem, értettem is az okát. Az egyik, ha nem a legnehezebb idényem volt az előző szakmailag, a magánéletemben ugyanakkor az egyik legszebb, hiszen megszületett a kisfiam. Rájöttem arra is, hogy nem volt itt az ideje annak, hogy Magyarországra igazoljak.

– A szakmai előrelépés mellett számított a döntéshozatalában, hogy a finn ligát ismeri az ott töltött tíz évének köszönhetően?
– Biztos, ráadásul az, hogy kerestek a ligából, jó visszaigazolás volt. Nagyképűség nélkül mondhatom, hogy már letettem itt a névjegyem, nem kételkedtem benne, hogy lesz lehetőségem újra itt játszani, és örülök, hogy ez tényleg megvalósult. Ugyanakkor hiába játszottam már korábban sokat Finnországban, szeretnék tiszta lappal indulni és megmutatni, mit tudok valójában.

– Milyen tervekkel, várakozással fut neki a soron következő idénynek, mikor kezdik a munkát?
– Hétfőn edzésbe álltunk, és pénteken már játszunk is, szóval az idény már elkezdődött. Nagyon motivált vagyok, legutóbb huszonnégy-huszonöt éves koromban éreztem ilyet, ez is alátámasztja, hogy szükségem volt a pihenésre. Nincsenek elvárásaim, de a lehető legtöbbet akarom kihozni az előttem álló időszakból.