Sebők Balázs reméli, hogy Finnországban új kezdetet vesz a pályafutása

2025.06.07. 10:29
null
Sebők Balázs elmúlt két-három éve a motiváció hiánya miatt nem úgy alakult (Fotó: Dömötör Csaba)
A Finnországba visszatérő válogatott jégkorongozó, Sebők Balázs reméli, hogy pályafutása a HC Ässät Poriban új kezdetet vesz.

A 30 esztendős csatár az M1 aktuális csatornának elmondta, kellett neki a mostani nyár, a pihenés, hogy válaszokat találjon, mert az utóbbi két-három éve a motiváció hiánya miatt nem úgy alakult, ahogyan szerette volna.

„Volt időm gondolkodni, hogy játékosként mit szeretnék. Remélem, még jó sok évem van hátra. Az én utam, hogy szakmailag a legmagasabb szinten legyek, és az a megfelelő lépés, ha visszamegyek Finnországba” – fogalmazott a Hydro Fehérvárt AV19-et elhagyó Sebők, aki az elmúlt idény alapszakaszában 33 mérkőzésen 27 pontot (11 gól, 16 gólpassz), a rájátszásban pedig hét találkozón egy gólpasszt jegyzett.

„Aki ismer, láthatta, hogy valami nem volt rendben a játékommal egész évben” – jegyezte meg. Hozzátette: ez volt az első felnőttszezonja itthon, szerette volna kipróbálni, milyen, most viszont a jövőre koncentrál. Sebők kiemelte, több csapat érdeklődött iránta, és az Ässät volt az első, amely konkrét ajánlatot tett, s talán a legjobb csapat is arra a szerepkörre, amit ő szeretne játszani. A pori gárdával két évre szóló szerződést kötött.

Március végén jelezte a magyar szövetségnek, hogy egy időre el kell távolodnia a sportágtól, ezért „saját elhatározásból, ugyanakkor Majoross Gergely szövetségi kapitánnyal egyetértésben” kihagyta az idei felkészülést és elit-világbajnokságot is, amelyen a válogatott fennállása során először tudta kivívni a bennmaradást. Sebők megjegyezte, örül a nemzeti csapat sikerének és annak is, hogy a Fehérvár után második csapatként a Ferencváros is szerepelhet az osztrák ligában.

„Mentálisan egy kicsit elfáradtam, ezért mondtam le a vébészereplést. Szeretném, ha a válogatott azt a Sebőköt kapná vissza, akire szüksége van. Visszajött az a motiváció, ami néhány éve kihunyt belőlem. Remélem, új kezdetet tud venni a karrierem, harmincesztendősen nem tartom magam túlságosan öregnek. Azt gondolom, a legjobb éveim még előttem vannak” – mondta.

A támadó 2009 és 2023 között már játszott Finnországban, 390 bajnoki mérkőzésen 198 pontot szerzett és három bajnoki érmet nyert.

 

Legfrissebb hírek

Erdély Csanád szerint apróságok döntenek majd az osztrák hokiligában

Jégkorong
2026.03.08. 10:42

A DEAC a BJA HC-vel csap össze férfi jégkorong ob I döntőjében

Jégkorong
2026.02.27. 10:10

Ajándék csúcshoki – Bodnár Zalán publicisztikája

Téli olimpia 2026
2026.02.23. 23:05

Sofron István: Álomdöntővel zárult a téli olimpia

Jégkorong
2026.02.23. 19:50

A második meccsekkel folytatódnak szerdán a jégkorong ob I elődöntői

Jégkorong
2026.02.18. 09:37

Téli olimpia: Kanada tíz gólt ütött Franciaországnak a férfi jégkorongtornán

Téli olimpia 2026
2026.02.15. 19:53

Svéd siker Szlovákia ellen, mégis utóbbi nyerte a csoportot a férfi hokitornán

Téli olimpia 2026
2026.02.14. 19:25

Erste Liga: távozott a címvédő Gyergyói HK vezetőedzője

Jégkorong
2026.02.14. 15:58
Ezek is érdekelhetik