BOROS MIKLÓS
2022.05.10 10:31 Frissítve: 2022.05.10 20:36

Jégkorong: botrány lett Romániában a közösen énekelt székely himnusz miatt

Nem a román válogatott kiesése háborította fel a bukaresti sportsajtót a ljubljanai divízió 1/A-jégkorong-világbajnokság után, hanem az, hogy a csapat játékosainak többsége a magyar válogatottal és szurkolóival együtt énekelte a székely himnuszt a két csapat vasárnapi mérkőzése után. Az ügyben a román szövetség eljárást indított.

Botrány lett a közös himnuszéneklésből Romániában (Fotó: Dömötör Csaba)

Románia keretét szokás szerint döntő többségben az Erste Liga erdélyi klubjaiban szereplő székely hokisok alkották, hat honosított szlovák, orosz és ukrán játékossal kiegészítve. A divízió 1/B-ből három éve meglepetésre feljutó csapat mind a négy mérkőzését elvesztette Szlovéniában, és kiesett az 1/A-csoportból, ám a mérkőzésekről nem is tudósító román lapok most a játékosokat állítják pellengérre a székely himnusz éneklése miatt.

Az esetet kirobbantó Prosport portál Marius Diaconescu történészt idézi, aki szerint „jelenleg nem létezik Székelyföld, csupán néhány romániai megye, amelyben magyarok is élnek”. A Gazeta Sporturilor sportlap pedig szokás szerint az „úgynevezett Székelyföld” kifejezést használja, és kiemeli, hogy három (meg nem nevezett) hokis nem vett részt a himnuszéneklésben.

Az ügy gyorsan politikai síkra terelődött, miután a magyarellenes feljelentéseiről hírhedt Dan Tanasa képviselő kiszúrta a nézők között Tánczos Barna környezetvédelmi minisztert, a román hokiszövetség korábbi elnökét, akit azzal vádol, hogy a magyar táborból szurkolta végig a mérkőzést. Tánczos a Gazeta Sporturilornak nyilatkozva elmondta, hogy a csíkszeredai, gyergyói és brassói hokisoknak szurkolt a világbajnokságon, „akik mindent megtettek, hogy Románia benn maradjon a divízió 1/A-ban”.

Az ügy kapcsán Sorin Grindeanu miniszterelnök-helyettes sürgős intézkedést követel a Román Jégkorongszövetségtől és az Ifjúsági- és Sportminisztériumtól, amelyet szintén egy székely, Novák Károly Eduárd vezet. (A Giro magyarországi szakaszain részt vevő Novák véleményét itt olvashatják.)

„Sértés és szégyentelen tiszteletlenség Romániával, a románokkal és a trikolórral szemben. Remélem, hogy az eset nem marad büntetlenül. Arra kérem a Román Jégkorongszövetséget, az Ifjúsági- és Sportminisztériumot és minden más felelőst, hogy a legszigorúbban szankcionálják ezt a minősíthetetlen gesztust. Aki nem tiszteli Romániát, annak nincs mit keresnie piros-sárga-kékben!”írta Grindeanu, aki külön gratulált annak a három hokisnak, aki nem vett részt a közös éneklésben.

Alexandru Halauca, a Román Jégkorongszövetség elnöke bejelentette, sürgősen összehívja a szervezet ügyvezető testületét, hogy vizsgálja meg a himnuszéneklésről készült felvételeket. Az Agerpres román hírügyökség szerint csütörtökön lesz az ülés a hokiszövetségben, az elnök elmondta, hogy Novák sportminiszter álláspontját is kikérik az ügyben.

FRISSÍTÉS, 12.55: Halauca úgy nyilatkozott a Gazeta Sporturilornak, hogy a himnuszéneklésben részt vevő játékosokat akár egy évre is eltilthatják a válogatott és a klubjaik mérkőzéseiről. Szerinte az „akció” mögött a székelyföldiek destabilizálási szándéka áll, ők az augusztusban esedékes közgyűlésen új vezetőséget szeretnének a szövetség élére állítani. Halauca szerint a székely klubok elnökjelöltje Marius Gliga egykori válogatott hokis – aki a magyar szövetség alkalmazásában áll mentoredzőként – lenne.

2023.11.29 17:21:57

Jégkorong nemzetisport.hu

ALAPVONAL. Ezzel elhangzott az első bumm, amelyet újabbak követtek, miután Constantine-nak a Gyergyói HK elleni találkozón való „hivatalosított” jelenlétére a Magyar Jégkorongszövetség villámgyorsan reagált: hivatalos személy jogosulatlan szerepeltetése miatt három pont levonással és háromezer eurós bírsággal sújtotta a Csíkszeredát. Hogy mire vonatkozik a perdöntő indok? Olyan büntetésre, amelynek Európára – és ezzel az Erste Ligára – érvényessége egyelőre vitatott.

2023.11.27 19:06:05

Jégkorong nemzetisport.hu

ALAPVONAL. Közöttük Sárközy Tamás jogászprofesszort (1940–2020), a szövetség későbbi, korszakos elnökét. Rajongója volt a jégkorongnak, egész nap ott volt a csarnokban, még vizsgáztatott is, fél szemmel a játékot figyelve. Enyhébben osztályzott, mint egyébként, csak akkor keményített be, amikor látta, hogy a hallgató teljesen tudatlanul arra épített, hogy egy hokimeccs alatt mégse kaphat elégtelent...

2023.11.03 14:34:00

Jégkorong nemzetisport.hu

A Sárközy Tamás-emléktornával kezdi meg az új szezont a magyar férfi jégkorong-válogatott.

2023.10.16 23:56:56

Jégkorong nemzetisport.hu

A Szuperkupa-győztes FTC az Erste Ligában és a Kontinentális Kupa D-csoportjában is háromszor nyert.

2023.10.05 12:33:36

Jégkorong nemzetisport.hu

Vasárnap az FTC és a Brassó mérkőzésével kezdődik meg az egész hónapon át tartó eseménysorozat.