Tehetséges védő érkezik a DEAC-hoz: a Vasas 19 éves játékosa, Mártonffy Máté a következő idényt kölcsönben a debrecenieknél tölti.
A Vasasnál nevelkedett védő tagja volt az U17-es és az U18-as válogatottnak. Az előző idényben mutatkozott be a felnőttligában, amikor a Ferencvároshoz került kölcsönbe. Tizenhét Erste Liga-találkozón kapott szerepet, két asszisztot adott, de játszott három mérkőzést a Kontinentális Kupában is, itt egy gólt szerzett. A bajnoksággal párhuzamosan az osztrák korosztályos ligában szereplő Vasas U20-as csapatában is jégre lépett, 5 gól és 13 assziszt volt a mérlege.
„Örömmel tölt el, hogy tavaly tizennyolc évesen sikerült bemutatkoznom az Erste Ligában – idézi Mátonffy Mátét a deac.hu. – Nagy sikernek tartom, hogy megszereztem az első felnőttgólomat, és annak is nagyon örülök, hogy profi játékosok között tanulhattam és fejlődhettem. Úgy érzem, jól tudtam élni a kapott lehetőségekkel, talán ennek is köszönhető, hogy több csapat – köztük a DEAC is – felfigyelt rám. A debreceni együttest már gyerekkorom óta ismerem, korábban több korosztályos mérkőzésen is találkoztunk és játszottunk egymás ellen. A felnőttek edzője, Vaszjunyin Artyom keresett meg, hogy egy edzés alkalmával ismerkedjünk meg. Ezen a találkozón bemutattak, elmondták, milyen szerepet szánnak nekem, miben számítanak rám. Ez a beszélgetés volt az, ami megerősítette bennem, hogy jó helyen lennék, és előremutató a közös munka lehetősége. A felvázolt elképzelések alapján úgy látom, hogy a csapat jó irányba halad. A célok eléréséhez minden adott, és hiszek benne, hogy együtt sokat tudunk elérni. Szeptembertől a Debreceni Egyetemen kezdem meg tanulmányaimat, és nagyon sokat jelent számomra, hogy ebben a klub teljes mértékben támogat – ez nagyban hozzájárult a döntésemhez is. A célom, hogy együtt fejlődjünk a csapattal, miközben eredményesek tudunk lenni. Szeretnék a DEAC hasznos és meghatározó tagjává válni.”