Gyász: elhunyt Szabalenka párja, Konsztantyin Kolcov válogatott jégkorongozó

H. Á.H. Á.
Vágólapra másolva!
2024.03.19. 09:46
Konsztantyin Kolcov (1981–2024)
Fehérorosz sajtóhírek szerint életének 43. évében Miamiban elhunyt a korábbi válogatott jégkorongozó, Konsztantyin Kolcov, aki három éve alkotott egy párt a női teniszezők világranglistáján második helyen álló Arina Szabalenkával – arról egyelőre nincs információ, hogy Szabalenka valóban pályára lép-e a Miamiban sorra kerülő 1000-es tornán.

 

Kolcov halálhírét kedd hajnalban a Fehérorosz Jégkorongszövetség és az őt másodedzőként alkalmazó klubja, a HK Szalavat Ufa is megerősítette, bár a halálának oka és körülményei egyelőre ismeretlenek.

A 42 éves korábbi szélsőt 1999-ben a játékosbörze 18. helyén választotta ki az észak-amerikai profi jégkorongbajnokságban (NHL) szereplő Pittsburgh Penguins, amelynek színeiben 144 mérkőzésen lépett jégre a világ legerősebb bajnokságában. Kolcov pályafutása során 123 alkalommal szerepelt a fehérorosz válogatottban, részt vett a 2002-es és a 2010-es téli olimpián, és kilenc elit-világbajnokságon is játszott. 2016-os visszavonulása után edzőnek állt, dolgozott többek között a Dinamo Minszknél és a Szpartak Moszkvánál is másodedzőként.

A fehérorosz Zerkalo híroldal beszámolója szerint Kolcov Miamiban vesztette életét, ahol azért tartózkodott, mert  héten kezdődő WTA-tornára elkísérte barátnőjét, a női teniszezők világranglistájának második helyén álló, kétszeres Australian Open-bajnok Arina Szabalenkát, akivel 2021 óta volt együtt. Arról egyelőre nem tudni, hogy a Miami 1000-es versenyen a történtek után valóban elindul-e Szabalenka, mindenesetre a torna hivatalos edzésmenetrendjéből kedd reggelre eltűnt a neve – első mérkőzését csak pénteken játszaná a 25 éves korábbi világelső.

 

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik