Inline-vb: irány a negyeddöntő, bravúros siker Ausztria ellen

Vágólapra másolva!
2014.06.03. 21:36
Az inline, azaz görhoki-válogatott bravúros, 6–5-ös győzelemmel fejezte be a csoportkört a csehországi Pardubicében zajló divízió 1-es világbajnokságon: Ausztria ellen ugyanis hét másodperccel a vége előtt szereztük meg a három pontot érő gólt. A szerdai szünnapot követően csütörtökön a négy közé jutásért játszhatunk.

A meccs elején hamar kétgólos előnybe kerültek az osztrákok, de még az első negyedben egyenlíteni tudtunk: előbb Bartalis István, majd Kiss Ákos volt eredményes. A harmadik negyedben ismét vezetést szereztek az osztrákok, de ezúttal Ladányi Balázs jóvoltából egyenlítettünk hamar. A lendület egészen 5–3-ig vitt minket, Pál Zoltán és Revák Zoltán is betalált. A kétgólos előnyt sajnos nem sikerült átmenteni az utolsó játékrészre, egalizált Ausztria.

Az utolsó percek is rengeteg izgalmat hoztak, de szerencsére mi jöttünk ki jól belőlük. A legutolsó percben előbb hátul tartogattuk a korongot, majd Kiss Ákos megindult, és Revák Zoltánnal összejátszva, hét másodperccel a vége előtt eldöntötte a meccset. A magyar csapatnak tehát háromból két győzelme van, összesen öt ponttal zárta a csoportkört. A meccs magyar legjobbja Bartalis István lett.

„Jól kezdtünk, bár kétszer is az osztrákok találtak be – mondta a magyarok szövetségi kapitánya, Miroslav Vybiral. – Kicsit elvesztettük a fejünket. Viszont sikerült visszajönnünk, és pontosan úgy játszottunk, ahogy azt szerettem volna. Egyszerű passzok, megtartottuk a korongot. Öt hármas vezetésnél viszont elkezdtünk hibázni, ezt pedig nem tehetjük meg. Az osztrákok lőttek is kettőt, a saját hibáinkból. A meccs végén nagyon fontos volt, hogy kivédekeztük a hátrányokat, és az utolsó másodpercekben észre tudtuk venni, és be tudtuk lőni a lehetőséget. Büszke vagyok a csapatomra, köszönöm nekik a mai meccset.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik