Scandella szűkített, három miskolci is kimaradt

2012.11.08. 13:29
null
Scandella 22 főre szűkítette keretét (Fotó: Fuszek Gábor)
Címkék
Szűkítette keretét Diego Scandella, a magyar jégkorong-válogatott szövetségi kapitánya a november 9. és 11. között rendezendő olimpiai selejtezőtornára. Az előzetes, 28 fős bő keretből kimaradt többek között Láda Balázs és Szirányi Bence is.

Scandella döntése alapján kimaradt a kapus Rajna Miklós, a hátvéd Kiss Dániel, Láda Balázs, Szirányi Bence trió, valamint Nagy Gergő és Pavuk Attila is.

A kimaradók közül a legnagyobb meglepetés talán Nagy Gergő neve, aki 2009-ben még tagja volt az A-csoportos világbajnokságon résztvevő magyar válogatottnak, de azóta nem nagyon találja helyét.

A magyarok pénteken a litvánokkal, szombaton a horvátokkal, vasárnap pedig a hollandokkal találkoznak. Amennyiben esélyeshez méltóan megnyerik a tornát, akkor 2013. február 7. és 10. között Vojensben a házigazda dán, valamint a fehérorosz és a szlovén csapat lesz az ellenfél. Annak a kvartettnek a győztese jut ki a 2014-es szocsi olimpiára. A magyar válogatott utoljára 1964-ben, Innsbruckban szerepelt ötkarikás játékokon.

A VISSZATÉRŐ KÓGER DÁNIEL ERŐSSÉGE LEHET A CSAPATNAK
OLIMPIAI ELŐSELEJTEZŐ, BUDAPEST
PROGRAM
1. FORDULÓ
Hollandia–Horvátország 15.30 óra
Magyarország–Litvánia 19.00
2. FORDULÓ
Hollandia–Litvánia 14.00
Magyarország–Horvátország 17.30
3. FORDULÓ
Horvátország–Litvánia 14.00
Magyarország–Hollandia 17.30
A MAGYAR JÉGKORONG-VÁLOGATOTT KERETE AZ OLIMPIAI SELEJTEZŐRE
Kapusok: Bálizs Bence (Sapa Fehérvár AV 19), Budai Krisztián (Miskolci Jegesmedvék),
Hátvédek: Hegyi Ádám (Miskolci Jegesmedvék), Hetényi Péter (Sapa Fehérvár AV 19), Horváth András (Sapa Fehérvár AV 19), Orbán Attila (Sapa Fehérvár AV 19), Pozsgai Tamás (Sapa Fehérvár AV 19), Szélig Viktor (Diables Rouges de Briançon), Tokaji Viktor (Sapa Fehérvár AV 19)
Csatárok: Bartalis István (IF Troja-Ljungby), Benk András (Sapa Fehérvár AV 19), Galanisz Nikandrosz (Dab.Docler), Hári János (Modo Hockey), Kovács Csaba (Sapa Fehérvár AV 19), Ladányi Balázs (Sapa Fehérvár AV 19), Magosi Bálint (Sapa Fehérvár AV 19), Mihály Árpád (Sapa Fehérvár AV 19), Kóger Dániel (South Carolina Stingrays), Sikorcin Ladislav (Sapa Fehérvár AV 19), Sofron István (Sapa Fehérvár AV 19), Vas János (Ducs de Dijon), Vas Márton (Sapa Fehérvár AV 19)
Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: döntő a női vízilabda ob I-ben, bronzmeccs a férfi pólóbajnokságban

Minden más foci
1 órája

Varga Barna: Détáriék népszerűségét nem lehet túlszárnyalni; Majoross: Nem történt semmi, van három pontunk

E-újság
1 órája

„Minden összeállt” – Unai Emery elárulta, mi kell az Európa-liga-győzelmekhez

Európa-liga
2 órája

Óriási harc a jegyekért – Kő András publicisztikája

Magyar válogatott
2 órája

Ehhez hozzá tudnánk szokni – Kapolcsi-Szabó Bence jegyzete

Jégkorong
2 órája

Jégkorong-vb: az amerikaiak szétlövés után nyertek a németek ellen a mieink csoportjában

Jégkorong
2 órája

Bombagóljainak köszönhetően nyerte meg az Európa-ligát az Aston Villa – videó

Európa-liga
2 órája

Unai Emery ötödször, az Aston Villa először nyerte meg az Európa-ligát

Európa-liga
2 órája
Ezek is érdekelhetik