Kanada, Egyesült Államok: tíz gól, két győzelem

Vágólapra másolva!
2012.05.04. 17:38
null
Hamerlík hiába kap a korong után, csak a vonal mögött éri el – ez volt a második kanadai gól (Fotó: Reuters)
Címkék
Kanada válogatottja 3–2-re legyőzte Szlovákiát a pénteken megkezdődött jégkorong-világbajnokság A-csoportjában. Ugyanebben a nyolcasban az Egyesült Államok fölényes diadallal kezdett, a házigazda Finnország csak 1–0-ra gyűrte le Fehéroroszországot, míg a B-csoportban Csehország legyőzte Dániát, Svédország Norvégiát, Németország pedig Olaszországot.

 

A-CSOPORT (FINNORSZÁG)

A kanadaiak energikus támadójátékkal mutatkoztak be, így nem keltett különösebb meglepetést, hogy az első harmad derekán Ryan Getzlaf passzából Jamie Benn meg is szerezte számukra a vezetést.

Noha a második harmad Tomás Tatar egyenlítő góljával indult, ez a húsz perc egyértelműen a kanadaiaké volt. Ők támadtak többet, megcsörgették a kapuvasat, majd a periódus második felében két gólt is szereztek.

Jordan Eberle lövése nyomán még éppen csak átcsorgott a korong – az utóbb a meccs legjobbjának megválasztott – Peter Hamerlík kapus lábvédője alatt, majd a gólvonalon, azonban Andrew Ladd találata már mindenki számára egyértelmű volt: a Winnipeg támadója egy eredményes letámadásból épülő akciót fejezett be góllal.

A harmadik játékrész áthúzódó kanadai emberelőnnyel kezdődött, és nemcsak, hogy elmaradt a győzelmet biztossá tevő gól – de a kiegészülő szlovákok szinte azonnal szépítettek Milan Bartovic révén!

A folytatásban kiegyenlített játék zajlott, mindkét oldalon akadtak gólszerzési lehetőségek, Szlovákia nagy erőket mozgósított az egyenlítésért, de hiába jutott végre emberelőnyhöz a játékrész felénél (a kanadaiak mindössze egy, a szlovákok két kisbüntetést kaptak az egész meccsen), hiába akciózott hat mezőnyjátékossal az utolsó percben, újabb gól nem született – Kanada nyert 3–2-re.

A csoport első mérkőzésén – amely egyben a jégkorong-világbajnokság nyitótalálkozója volt – a kanadaiak következő, szombati ellenfele, az Egyesült Államok válogatottja öt góllal nyert Franciaország ellen.

Pedig jól kezdtek a franciák, a 13. percben vezetéshez jutottak. Az esélyesebb amerikaiak még a harmad vége előtt egyenlítettek, a második felvonásban emberelőnyös gólokkal növelték az előnyüket, ám a franciák felzárkóztak egygólos hátrányra.

Az Egyesült Államok a 39:38-nál lőtt góljával ismét megugrott kettővel, a záró játékrészben pedig már csak az amerikaiak voltak eredményesek, háromszor akcióból találtak be Cristobal Huet kapujába.

A helsinki csoport péntek esti záró mérkőzésén a házigazda Finnország igencsak megszenvedett a minimális győzelemért. A Fehéroroszország elleni találkozón mindössze egyetlen gól született, Janne Niskala ütötte Mikko Koivu passzából az első periódus utolsó percében.

A finnek amúgy nyomasztó fölényben játszottak: 38:21 volt a kapura lövések aránya a javukra. A második periódusban három, az elsőben és az utolsóban egy-egy emberelőnyt hagytak kihasználatlanul – igaz, ebben vendégeik sem voltak jobbak, ők három fórt hagytak veszendőbe menni, ebből kettőt az utolsó játékrészben.

B-CSOPORT (SVÉDORSZÁG)

A csoport nyitómérkőzésén Németország háromgólos győzelmet aratott az újonc olasz válogatott ellen.A németek minden harmadot 1–0-ra nyertek meg, előbb a játékrész végén, majd kétszer az aktuális felvonás elején tudtak eredményesek lenni.

Első és második találatuk akcióból, a harmadik fórból született. Christoph Ullmann és Philip Gogulla gólt ugyan nem szerzett, de előbbi három, utóbbi két assziszttal zárt.

A nap második stockholmi mérkőzésén a cseheknek alaposan meg kellett dolgozniuk a győzelemért. Dánia az első játékrészben két emberhátrányt is kihúzott, igaz, utána kihasználatlanul hagyott egyet.

A második periódusban a dánok egyszer egy percig kettős emberfórban terelgették a pakkot, de nem tudták gólra váltani e nagy lehetőséget, sőt a nem sokkal később megkapott szimpla emberelőnyt sem. A játékrész végén rajtuk volt a sor, hogy kihúzzanak egy hátrányos helyzetet, ám amint teljesítették a feladatot, szinte azonnal gólt kaptak – Ales Hemsky öt másodperccel a dudaszó előtt szerzett vezetést a cseheknek.

Az utolsó harmadban a dánok lőttek többször kapura (ekkor 9:7, összesítésben 26:24 volt a lövési mutató a javukra), de nem sokkal a vége előtt megint a csehek szereztek gólt Petr Tenkrát révén – a montreali Tomás Plekanec mindkét gól előkészítésében is benne volt.

A nap záró mérkőzésén a stockholmi nyolcas házigazdája, Svédország kemény csatában múlta felül Norvégiát. Még két perc sem telt el a mérkőzésből, de már mindkét csapat kapott egy-egy kisbüntetést. A játékrész utolsó öt percében tíz (!) hasonló feddést róttak ki a játékvezetők – amikor Jakob Silfverberg megszerezte a vezetést a svédeknek, náluk négy, a norvégoknál három játékos volt a jégen.

A második periódus legelején Mads Hansen azonnal egyenlített, azonban Marcus Kruger gyorsan visszaállította az egygólos különbséget. A felek valamelyest lehiggadtak, a hátralévő időben mindössze öt kétperces kiállítás került a jegyzőkönyvbe – az egyik fórt kihasználva állította be Loui Eriksson a végeredményt. Ha a kapura lövések arányát nézzük (44:20), a különbség hízelgő a norvégokra nézvést.

A svédek szombaton a csehek ellen folytatják.

JÉGKORONG-VILÁGBAJNOKSÁG
A-CSOPORT, HELSINKI
1. FORDULÓ
Kanada–Szlovákia 3–2 (1–0, 2–1, 0–1)
Egyesült Államok–Franciaország7–2 (1–1, 3–1, 3–0)
Fehéroroszország–Finnország 0–1 (0–1, 0–0, 0–0)
SZOMBAT
Svájc–Kazahsztán
B-CSOPORT, STOCKHOLM
1. FORDULÓ
Németország–Olaszország3–0 (1–0, 1–0, 1–0)
Csehország–Dánia 2–0 (0–0, 1–0, 1–0)
Svédország–Norvégia 3–1 (1–0, 1–1, 1–0)
SZOMBAT
Lettország–Oroszország

 

Legfrissebb hírek

Kézilabda: visszavonul a válogatottól a dán irányító

Kézilabda
2 perce

Téli olimpia: a britek és az amerikaiak továbbra is hibátlanok curling vegyes párosban

Téli olimpia 2026
8 perce

Téli olimpia: Marco Pantani emléke előtt tiszteleg a franciák sílövője

Téli olimpia 2026
29 perce

Markgráf Ákos: Fel kell nőni a feladathoz, különben nem lehet megragadni az NB I-ben

Labdarúgó NB I
30 perce

A Budapesti Honvédhoz igazolt Mészáros Krisztofer Eb-ezüstérmes tornász

Torna
30 perce

A szaúdi futball-liga közleményben reagált Cristiano Ronaldo bojkottjára

Minden más foci
37 perce

Pécsi Ármin január legjobb játékosa lehet

Légiósok
41 perce

Odermatt és Shiffrin is történelmet írhat alpesi síben az olimpián, Vonn szereplése nagy kérdés

Téli olimpia 2026
48 perce
Ezek is érdekelhetik