Mihály Árpád: Beleszaladtunk a csapdába

Vágólapra másolva!
2012.02.29. 13:02
null
Ezúttal nem sikerült győzni Fehérváron (Fotó: Mirkó István)
Címkék
A Sapa Fehérvár AV19 tegnap elveszítette a negyeddöntő ötödik mérkőzését a Ljubljana ellen az osztrák jégkorongbajnokságban, így az életéért küzd csütörtökön idegenben. Mihály Árpád szerint beleszaladtak az ellenfél csapdájába, de képesek lesznek nyerni holnap.

Mihály Árpád szerezte a Volán gólját a Ljubljana ellen, de a támadó természetesen nem volt elégedett a vereség után.

„Beleszaladtunk a csapdájukba. Végig arra vártak, mikor hibázunk, és ezekre a hibákra igyekeztek lecsapni. Lőttek két gólt, igazán nagy helyzetük nem is volt sok ezután, ráadásul jól védekeztek” – mondta Mihály Árpád a Nemzeti Sportnak.

SZAVAZÁS

Ön szerint a most zajló szezonban bejut az elődöntőbe a Fehérvár?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

„Az első harmadban nem mentünk rosszul, csak ekkor is kihagytunk mindent. Úgy érzem, végig sokat erőltettük az egyéni játékot, ezúttal nem működtünk tökéletes csapatként. Görcsösek voltunk. Szorította a botot mindenki, ahelyett hogy nyugodtan, higgadtan hokizott volna. El sem hiszem, hogy mindkét kettős emberelőnyt elrontottuk, playoffmeccsen ez hatalmas hiba.”

„Nagyon rosszul érzem magam, és ahogy ránézek a többiekre, ők sem nyugodtak. De aggódni nem kell, reggelre visszatér minden a régi kerékvágásba. Ljubljanában másként kell alakulniuk a dolgoknak, mint eddig. Nincs mese, nyerni kell, képesek vagyunk rá!” – tette hozzá a játékos.

Sille Tamás, a Fehérvár hátvédje szerint nehéz sorozatban négyszer ugyanazzal a csapattal összecsapni.

„Nem így képzeltük, de a rájátszás ilyen, nincs rá garancia, hogy négy győzelemmel menjünk tovább. Sohasem egyszerű ugyanazzal a csapattal sorozatban négyszer játszani, a Ljubljana bizonyította, hogy egyáltalán nem könnyű ellenfél. A csütörtöki mérkőzés sorsdöntő lehet, mindent megteszünk a sikerért.”

Kovács Csaba önkritikusan elismerte, rossz meccset játszottak, gyengén teljesített a csapat, de a vereség összekovácsolhatja a Volánt.

„Nem volt szép mérkőzés, nem is játszottunk jól, talán kissé görcsösek voltunk, ám ez nem lehet kifogás. Nehezebb helyzetbe hoztuk magunkat, de még semmi sem dőlt el. Össze kell kapnia magát a csapatnak, a ljubljanai meccsre győzelmi kényszerrel megyünk, remélem, ez összekovácsol minket” – mondta a szélső.

Sofron István szerint hullámvölgyben van a Fehérvár, a tegnapi találkozón semmi sem sikerült.

„Kisebb hullámvölgyben vagyunk, nehéz ilyenkor mit mondani. Nem jött össze semmi, minden egyes korong elpattant, fölé ment, és a lövéseink sem voltak olyan hatékonyak, mint korábban.”

AZ ÉLETÜNKÉRT HARCOLUNK LJUBLJANÁBAN – SOFRON

VOLÁN–LJUBLJANA 1–2

(A Sport Klub felvétele)

EBEL, RÁJÁTSZÁS, NEGYEDDÖNTŐ
SAPA FEHÉRVÁR AV 19 (3.)–OLIMPIJA LJUBLJANA (6.), AZ ÁLLÁS: 2–3
Sapa Fehérvár AV 19–Olimpija Ljubljana 7–2
Olimpija Ljubljana–Sapa Fehérvár AV 19 2–1 – h. u.
Sapa Fehérvár AV 19–Olimpija Ljubljana 8–1
Olimpija Ljubljana–Sapa Fehérvár AV 19 6–4
Sapa Fehérvár AV 19–Olimpija Ljubljana 1–2
Olimpija Ljubljana–Sapa Fehérvár AV 19 március 1., csütörtök, 19.15
Sapa Fehérvár AV 19–Olimpija Ljubljana ha szükséges
Legfrissebb hírek

A Bayern München 35 perc alatt lerendezte a meccsét, az Inter szintén simár nyert a BL-ben

Bajnokok Ligája
5 perce

Szabados Ármin jelölt az év Európai feltörekvő atlétája címre

Atlétika
33 perce

Sokba került a kihagyott tizenegyes a Valenciának, az Oviedo mindhárom pontot elvitte a Mestallából

Spanyol labdarúgás
48 perce

Mer nagyot álmodni az Eb-re készülő magyar futsalválogatott

Magyar válogatott
1 órája

Alilovic 17 gólt dobott a férfi kézilabda Magyar Kupában

Kézilabda
1 órája

A Dubai megverte a Partizant az Euroliga-nyitányon, a másik újonc 100 pont fölé jutott a Barca ellen

Kosárlabda
1 órája

Kanadában is nagy tapsot kapott az ausztrál Puskás-dokumentumfilm

Minden más foci
1 órája

BL: Galatasaray–Liverpool

Bajnokok Ligája
2 órája
Ezek is érdekelhetik