A Volán kikapott, az Olimpija összesítésben egyenlített

Vágólapra másolva!
2012.02.26. 17:10
null
Derek Ryan és a Fehérvár (jobbra) ezúttal hiába iparkodott (Fotók: Mirkó István)<br />
Címkék
A Sapa Fehérvár AV19 kétgólos vereséget szenvedett Ljubljanában az Olimpija vendégeként az osztrák élvonalbeli jégkorongbajnokság (EBEL) negyeddöntőjének negyedik összecsapásán. Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharcban a szlovénok kiegyenlítettek (2–2). Folytatás február 28-án, kedden Székesfehérváron.

A székesfehérváriak jó állapotban várták az összecsapást, a rivális kevésbé. Palkovics Krisztián szerint egy újabb vereségtől összeesne a szlovén együttes.

Mintegy száz székesfehérvári szurkoló remek hangulatot varázsolt a Tivoli-csarnok nézőterére, a drukkerek lelkesedését csak fokozta, amikor a Bledben túrázó női hokiválogatott is megérkezett a meccs helyszínére. Több mint négyezer néző előtt kezdődött a negyeddöntő negyedik mérkőzése.

1. harmad

Ladányi Balázs futballal hangolódott rá a mérkőzésre
Ladányi Balázs futballal hangolódott rá a mérkőzésre

Az első tíz percben kétszer került emberhátrányba a Volán, de előbb Sikorcin Ladislav, majd Magosi Bálint hátrányát is sikerült kibekkelniük a fehérváriaknak. Ebben remek védéseivel főszerepet vállalt Adam Munro, a vendégek kapusa.A 16. percben John Hughes akciózott, lövését védte Munro, közben Ales Music szabálytalanul akadályozta, ezért kiállították. Nem sokkal később, mindössze 18 mp-cel később Brock McBride is kiment, kettős emberelőnybe került a Volán!

Sikerült felállni a játékhoz, de a hazaiak önfeláldozóan dobták magukat a lövésekbe. Aztán a 18. perc elején megtört a jég! Egy Ladányi, Ryan, Johansson háromszögelést követően utóbbi megszerezte a vezetést a Volánnak!

Az első harmadban magyar szempontból minden a legjobban alakult: a Ljubljana ugyan fergetegesen kezdett, de Volán játékosai sokkal frissebbek voltak, mint kedden. Az első hazai lehetőség Bostjan Golicic előtt adódott, de Adam Munro tisztázott. Alapvetően a kapus remeklése elengedhetetlen volt a jó csapatteljesítményhez. Kritikus volt a két hazai emberelőny, de mindkettőt sikerült kibekkelni. Talán mondani sem kell, ám illik leírni: Munro kivédte a ljubljanaiak szemét! Aztán a Volán több mint másfél percig kettős előnyben játszhatott, s ezt profi módon kihasználta. Sakk-matt helyzetben Eric Johansson nem hibázott. Látszott: az Alba nagyon „éles” volt. A harmad befejezése előtt Hughes még közelről rálőtt egy kipattanó korongot, de Munro keretbe foglalta első harmadban mutatott parádés alakítását (0–1).

2. harmad

Sikorcin Ladislav nagy kedvvel játszott
Sikorcin Ladislav nagy kedvvel játszott

A második játékrészben Munro ott folytatta, ahol abbahagyta: Miha Verlic lövését tisztázta, majd az ellentámadásnál Damjan Dervaric akasztásért a büntetőpadra került. Magabiztosan állt fel a Volán, de nem sikerült kihasználni a fórt. Alighogy kiegészült a Ljubljana, Ladányit állították ki akadályozásért, Sikorcin mégis megugrott egy koronggal, de bodicsekkel szerelték. Az akciónál viszont a a védő Jamie Fraser, aki a bodicsekket adta, megsérült, le kellett támogatni. A játék rövid szünet után folytatódhatott. Az intermezzóból jól jöttek ki és egyenlítettek a házigazdák. A 24. percben emberelőnyös helyzetből – Ladányi ült a büntetőpadon – egy kapu elé belőtt korongot Hughes kapásból bevágott a vendégek ketrecébe.

A 25. percben egy hazai akció lezárásaként a fehérvári kapu előtt kialakult csetepaté után a játékvezetők Ryant kiküldték egyedül – a páros indokoltabb lett volna –, s nyolc másodperccel később Brad Cole megszerezte vezetést egy középtávoli, jól eltalált lövésből. Nem feltétlenül volt a játék képében, hogy a Ljubljana megfordítja a mérkőzést. A hazaiak vezető gólja nagyon feldobta a ljubljanaiakat, s mégis, váratlanul a Volán egyenlített: Kovács Csaba villámgyors lövését még védte Jean Philippe Lamoureux, de a kipattanót Sikorcin kegyetlenül bevágta a 27. percben.

SZAVAZÁS

Ön szerint a most zajló szezonban bejut az elődöntőbe a Fehérvár?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

A 29. percben Ryan kibrusztolt egy korongot, ami Chad Klassen elé került. Utóbbi lőtt, de Lamoureux védett. Ezután a negyedik sor parádézott, sajnos gól nélkül. Benk András harcolt meg a védőkkel, passzát Magosi ráküldte, a kapus védett. Majd feléledt az első sor is, Ladányi stanglit lőtt nehéz szögből, legalább nem a magyar kapu előtt pattogott a korong. Magához tért a Volán, de rosszul cserélt: a figyelmetlenségért a büntetést Palkovics ülte le. Noha nem tudott felállni a Ljubljana a keretjátékhoz, egy hátrapasszolt korongból Dervaric a harmadvonalról a magyar kapu bal oldalába lőtt. A szlovénok a harmadik góljukat is fórból szerezték.

Ismét a Volánnak kellett futnia az eredmény után. Sofron Istvánnak, majd Vas Mártonnak is volt lehetősége, de minden lövésből nem lesz gól. Ryan szólóját pedig megfogta a hazai kapus, miként Klassen ismétlését is Lamoureux tette ártalmatlanná. Sikorcin és Kovács kavarta meg a hazai védelmet, gól viszont abból az akcióból sem lett. Az ellentámadásnál Justin DaCostát jogosan kiállították. A magyar büntetésének fele eltelt, nem kapott gólt a Volán, a harmadik harmadot egy percig emberhátrányban kezdi a székesfehérvári együttes (3–2).

3. harmad

Lelkes tábor szorított a vendégeknek
Lelkes tábor szorított a vendégeknek

A felvonás első említést érdemlő momentumaként Vas Márton szerzett korongot, passzát azonban Ladányi a kapusba lőtte. Vas még egyszer korongot lopott, majd az akció végén őt és Hughest is kiállították. A szlovénok első akciója bezzeg góllal zárult: a 43. perc elején McBride növelte kétgólosra a különbséget. Sovány vigasz, hogy Justin Taylort is kiállították palánkra lökésért, ám jól védekeztek a hazaiak, Vas Márton és Mihály Árpád lövését is kitolta a kapus, így elment az emberelőny.

A 46. percben Taylor kapott kétperces büntetést, majd Domen Vedlint a játék késleltetéséért szintén leküldték. Bő egy percig kettős előnyben játszhatott a Volán. Talán mondani sem kellene, Lamoureux parádézott, s amikor csiki-csuki helyzet alakult ki, akkor se került a pakk az ellenfél kapujába. Lepergett a dupla fór, már csak szimpla emberelőnyben játszhatott a Volán, és végre csak sikerült gólt lőnie a vendégcsapatnak. Az 50. percben Klassen szúrt bele Mihály Árpád átadásába.

Az 52. percben Munro védte Taylor lövését, de az 53. percben már tehetetlen volt a fehérváriak légiósa. Hughes a harmadvonalról elkorcsolyázott egy koronggal, aztán a magasan, erősen lőtt a felső sarokba. Dervaricot állították ki, a Volán pedig élni tudott a a felzárkózási eséllyel: Ladányi lőtt gólt az 56. perc közepén, a mérkőzésből még négy és fél perc volt hátra. Egy les után Hughes elütötte a korongot, amiért büntetést kapott. A hazai közönség elvesztette a türelmét, repült minden a pályára, ami a nézők keze ügyébe akadt.

MESTERMÉRLEG
„Saját magunkat vertük meg, voltak helyzeteink, de kimaradtak. Ezúttal a játékvezetéssel sem vagyok megelégedve” – nyilatkozta a Nemzeti Sport Online-nak Kevin Primeau, az Alba Volán edzője.
„A párharc során most játszottunk a legjobban a Volán ellen. Nagyon kellett ez a a győzelem, sajnos egyik legjobbunkat, Frasert sérülés miatt elvesztettük. Most talán mi vagyunk lélektani előnyben a magyarországi mérkőzés előtt” – mondta Hannu Jarvenpaa, a Ljubljana edzője.

Már csak 3:45 perc volt vissza, a hazaiak ölték a büntetést, ráadásul Vas elvesztette a korongot, Taylor pedig az 57. percben meg sem állt azzal a fehérvári kapuig. Két és fél perc remény maradt, de csak remény, mert Sofront leküldték a jégről, gyakorlatilag hátrányban fejezte be a mérkőzést a vendégcsapat, amely nem jutott már előrébb (6–4).

Az Alba Volán sokkal agilisebben játszott, mint kedden, most nyerő állásból csúszott ki a meccs, az első harmad után felállt a Ljubljana.

A mezőnyből elsőként a Medvescak biztosította a helyét az elődöntőben, a zágrábiak kisöpörték a Znojmót. A Klagenfurt hazai győzelmével összesítésben egyenlített a Salzburg ellen – eddig csak a pályaválasztó nyert ebben a leosztásban is –, a Linz hazai vereséggel kezdte ugyan a negyeddöntőt, de sorrendben harmadik sikerével már csak egy lépésre van az elődöntőtől.

NEM ÉRTEM, MI TÖRTÉNT VELÜNK – SOFRON

ÉNEKES: NINCS SEMMI BAJ, MEGYÜNK TOVÁBB


NYILATKOZATOK
„Nincsen semmi sem veszve, kettő kettő az állás, de úgy érzem, mi vagyunk a jobbak. Csak ezt be is kellene bizonyítani. Ma ajándékoztunk egy győzelmet az ellenfélnek, kedden viszont otthon nyerünk” – nyilatkozta Ladányi Balázs.
„Ismerjük el, a Ljubljana otthonában erős csapat, egyáltalán nem adtuk oda a győzelmet. Nem mindig megy úgy a játék, ahogyan szeretnénk” – nyilatkozta Derek Ryan.
„Szinte megismétlődött az, ami kedden: nem ütöttük be a helyzeteinket, sajnos a védekezésben egyéni hibákból kaptuk a gólokat. Nem szoktam erre hivatkozni, de kicsit fásult voltam a buszozástól, s talán néhány kulcsemberünk szintén” – mondta Sofron István.

EBEL, RÁJÁTSZÁS, NEGYEDDÖNTŐ
TILIA OLIMPIJA LJUBLJANA (szlovén, 6. kiemelt)-SAPA FEHÉRVÁR AV19 (3.) 6-4 (0–1, 3–1, 3–2)
Ljubljana, 4200 néző. V: Falkner, Veit, Hofer (mindhárom osztrák), Piragic (horvát)
LJUBLJANA: LAMOUREUX – DERVARIC, COLE, Sachl, MCBRIDE, Verlic – Fraser, Vedlin, TAYLOR, Music, HUGHES – Szmirnov, Cvetek, E. Pance, Golicic, Ograjensek – Hotham, Sefic, Bernik
FEHÉRVÁR: Munro – Horváth A., Durco, Sofron, Vas M., Ladányi – DaCosta, Pratt, Mihály Á., Ryan, Klassen – Láda B., Sille, Palkovics, Sikorcin, Kovács Cs. – Benk, Johansson, Magosi
Gólok: 17:09: Johansson (Ryan, Ladányi – kettős emberelőny, 0–1). 24:11: Hughes (Taylor, Music – emberelőny, 1–1). 24:42: Cole (Hughes, Dervaric – ee., 2–1). 26:39: Sikorcin (Kovács Cs., Palkovics, 2–2). 33:56: Dervaric (E. Pance, Golicic – ee., 3–2). 42:04: McBride (Golicic, Vedlin, 4–2). 49:30: Klassen (Mihály Á., Durco – ee., 4–3). 52:08: Hughes (Cole, Dervaric, 5–3). 55:29: Ladányi (ee., 5–4). 57:10: Taylor (6–4)
Kiállítások: 16+10 perc fegyelmi (Hughes), ill. 16 perc
A párharc állása: 2–2
Znojmo (7.)–Medvescak Zagreb (2.) 4–5 (0–2, 0–1, 4–2)
A párharc végeredménye: 4–0 a Medvescak javára
Vienna (8.)–Linz (1.) 1–3 (0–0, 1–1, 0–2)
A párharc állása: 3–1 a Linznek
Klagenfurt (5.)–Salzburg (4.) 4–2 (1–1, 1–0, 2–1)
A párharc állása: 2–2
EBEL, RÁJÁTSZÁS, NEGYEDDÖNTŐ
SAPA FEHÉRVÁR AV 19 (3.)–OLIMPIJA LJUBLJANA (6.), AZ ÁLLÁS: 2–2
Sapa Fehérvár AV 19–Olimpija Ljubljana 7–2
Olimpija Ljubljana–Sapa Fehérvár AV 19 2–1 – h. u.
Sapa Fehérvár AV 19–Olimpija Ljubljana 8–1
Olimpija Ljubljana–Sapa Fehérvár AV 19 6–4 (0–1, 3–1, 3–2)
Sapa Fehérvár AV 19–Olimpija Ljubljana február 28., kedd, 19.15
Olimpija Ljubljana–Sapa Fehérvár AV 19 március 1., csütörtök, 19.15
Sapa Fehérvár AV 19–Olimpija Ljubljana ha szükséges
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik