Kikapott a Volán, az életéért küzdhet Ljubljanában

Vágólapra másolva!
2012.02.28. 19:05
null
A szlovénok kedden nagy ellenállást tanúsítottak a Volán ellen (Fotók: Mirkó István)
Címkék
Hazai pályán kapott ki a Sapa Fehérvár AV19 az osztrák élvonalbeli jégkorongbajnokság (EBEL) negyeddöntőjének ötödik mérkőzésén az Olimpija Ljubljanától, így utóbbi összesítésben 3–2-es előnyre tett szert, és egy győzelemre került az elődöntőbe jutástól. A korábbi két hazai meccsén tizenöt gólt szerző fehérváriaknak ezúttal támadásban semmi sem sikerült, még az 1:52 percig tartó kettős fór, illetve a vendégek sérülés miatti, kényszerű kapus cseréje sem segített. Egészen a hajráig gól nélkül maradtak, de akkor már késő volt. A párharc következő felvonását csütörtökön a szlovén fővárosban rendezik meg.

1. harmad

A szlovénok hozták el a korongot, majd Erik Pance révén övék volt az első lövés is, utóbbi azonban a palánkon koppant. Technikai szünet is közbeszólt a mérkőzés előtt, majd a második perc végén: elromlott az eredményjelző órája, így kézi időmérésre tértek át a csarnokban. Jó iramban kezdődött a találkozó, a csapatok pillanatok alatt odaértek az ellenfél kapujához, ahol helyzetek is adódtak, egyelőre hasonló számban. Kevés volt az ütközés, a játékmegszakítás. Az 5. perc után mezőnyfölényre tett szert a Volán, a vendégek beszorultak a harmadukba, de megúszták a helyzeteket kapott gól nélkül.

A 7. percben vezetést szereztek a vendégek. Először a párharc során. Egy jobb oldalról élesen kapu elé belőtt korongot a hosszún Justin Taylor ütött be közelről, védőjét megelőzve. Középen nem védték túl jól a területet a hazai védők, hármuk között suhant el a korong.

A hátrányba került fehérváriak egy fór képében rögtön jó esélyt kaptak az egyenlítésre, de hiába támadtak és lőttek kapura, a gól nem jött össze. Jean Philippe Lamoureux több alkalommal bravúrral védett, a legnagyobbat Palkovics Krisztián hét méterről, középről megküldött kapás lövésénél, ami után ki sem jött róla a korong. Öt az öt ellen is támadásban maradt a Volán, de mezőnymunkáját nem tudta pontos, veszélyes és eredményes lövésekkel megkoronázni. A 13. percben a kispadnál Domen Vedlin piszkált oda bottal Sille Tamásnak, ez is szlovén kiállítást ért. Ezúttal nem sikerült olyan jól felállniuk a hazaiaknak, sőt, a vendégek ziccert vittek. Bostjan Golicic azonban hibázott, igaz, nagyon kellett a vele visszakorizó Mihály Árpád zavarása is. A hajrában ismét mezőnyfölényhez jutott a házigazda, de a vendégek fegyelmezetten és szabályosan védekeztek, maximum lövésig engedték a fehérváriakat – Láda Balázs majd' a félpályáról is elvállalta –, gólig már nem (0–1).

2. harmad

Nagy elánnal kezdett a Volán, de miután a Ljubljana is rápihent a játékrészre, így az eleje megint kiegyenlített mezőnymunkával telt, nagyobb, de még kisebb helyzetek sem adódtak. Aztán a 23. perc végén Jamie Fraser maradt árván a Volán kapuja előtt, Munro már tehetetlen volt, de szerencsére a kapuvas segített. A nagy helyzet meghozta a vendégek kedvét, akik majdnem állandóra berendezkedtek a hazai harmadban. Időbe telt, amíg a hazaiak rendezték a soraikat.

Érezte a mérkőzésben számára rejlő lehetőséget a Ljubljana, a fehérváriak nem igazán találták a ritmust. A 30. percben aztán kettős fórhoz jutottak a házigazdák. Előbb Cole Brad húzta ki Magosi Bálint lábát, majd botját elveszítve lökte meg két kézzel, de csak két percet kapott, plusz fegyelmit nem. Nyolc mp-vel később Domen Vedlin ütötte el a lendülettel érkező Horváth Andrást, ez is két percet ért: 1:52 perc volt az egalizáláshoz. Előbb Derek Ryan a kapusvasat lőtte telibe, de azt sem sikerült kihasználni, hogy Lamoureux kezéből kiesett a bot. Nem találta el a kaput a Volán, és Kevin Primeau hiába kért időt, nem sikerült egyenlíteni, mielőtt kiegészültek volna a vendégek.

A 34. percben először játszhatott előnyben a Ljubljana, Magosi Bálint botja találta el Vedlin testét. Már csak 5 mp. volt hátra a hazai hátrányból, amikor egy palánk melletti négyes ütközés után Sofron István a jégen maradt. Kapott egy könyököst a sűrűben, kellett is ápolni az orrát, de a szlovén kiállítás elmaradt. Igaz, közben a vendégek fórja meg lepergett. A 37. percben két szlovén is ziccerbe került, megköszönhettük, hogy hibáztak a vendégek.

A 38. percben Lamoureux maradt a jégen, egy ígéretes hazai akció végén Vedlin lökte rá saját kapusára Chad Klassent. Utóbbi hiába volt vétlen, a szlovén védő még számon is kérte a a fehérvárit. Lamoureux-t percekig ápolták a jégen, közben Klassen kapott két percet, mert sérülést okozott. Lamoureux-t le kellett vinni, az ifikorú, Matic Boh érkezett a helyére, három EBEL-meccses rutinjával. Az ifjú képességeit és formáját nem sikerült tesztelni az emberhátrány során, de a vendégek sem támadtak olyan nagy intenzitással, fór ide vagy oda. 39:57-nél Palkovics volt az első fehérvári, aki tesztelte Boht, de utóbbi biztosan fogta a távoli löketet (0–1).

3. harmad

A házigazdáké volt az első lövés, de a kiállítás is. Sofron került a földre, a bírók nem láttak szabálytalanságot, nem úgy a fehérvári támadó törlesztésénél... Munrónak is kellett ugyan védenie, de különösebb izgalmak nélkül tudta le az emberhátárnyt a Volán. A 45. percben kettő az egyes akciót vitt az Olimpija, de Munro nagyot védett. Peregtek a percek, mezőnyfölényben játszott a Volán. A Ljubljana szívósan védekezett, és próbálta lassítani is a játékot, mindkettőt sikerrel tette. Sőt, az 51. percben megduplázta előnyét. Erik Pance kapott egy jó kiugratást, visszahúzni sem lehetett, és szép mozdulattal emelt Munro mellett a fehérvári kapuba.

A hajrához közeledve az ütközések után provokációk voltak mindkét részről, de azért a többség higgadt tudott maradni. Az 56. percben ismét kettős emberelőnyhöz jutott a Volán, 55 mp-re. Ebből viszont csak 18 mp. pergett le, mert kiment Ryan is, így négy a háromban maradtak a jégen a felek. Az 57. percben aztán négy a négy ellen összejött a szépítés. Mihály Árpád egy csel után érkezett a szlovén kapu elé, újabb védő már nem jutott rá, így közelről kilőtte a kapu bal oldalát, Boh tehetetlen volt. Az utolsó percre lement Munro kapus, nagyon nyomott a Volán, záporoztak a lövések, de nem jött össze az egyenlítés (1–2).

VOLÁN–LJUBLJANA 1–2

(A Sport Klub felvétele)

AZ ÉLETÜNKÉRT HARCOLUNK LJUBLJNÁBAN – SOFRON

JÉGKORONG, EBEL
NEGYEDDÖNTŐ, 5. MÉRKŐZÉS
SAPA FEHÉRVÁR AV 19–OLIMPIJA LJUBLJANA 1–2 (0–1, 0–0, 1–1)
Székesfehérvár. V: Graber, Potocan, Widmann, Zehenthofer (mind osztrák)
FEHÉRVÁR: Munro – Horváth A., Durco, Sofron, Vas M., Ladányi – DaCosta, Pratt, Mihály Á., Ryan, Klassen – Láda B., Sille, Palkovics, Sikorcin, Kovács Cs. – Benk, Johansson, Magosi B. Edző: Kevin Primeau
LJUBLJANA: LAMOUREUX (Boh) – Cole, Dervaric, Verlic, McBride, E. PANCE – Vedlin, Fraser, Hughes, MUSIC, TAYLOR – Cvetek, Szmirnov, Ograjensek, Golicic, Sefic – Rezek. Edző: Hannu Järvenpää:
Gólszerzők: 6:27 Taylor (Music, Hughes – 0–1), 50:38 E. Pance (Taylor, Dervaric – 0–2), 56:23 Mihály (Klassen, Horváth – 1–2)
Kiállítások: 8, ill. 12 perc
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 3–2 a Ljubljana javára
MESTERMÉRLEG
Kevin Primeau: Egy lőtt góllal nehéz nyerni, ez a lényeg. Be kell lőni az emberelőnyöket, főleg a kettősöket. Ez volt a különbség, mert egyenlő létszámban alig volt lehetősége a Ljubljanának. Nekünk a botkezeléssel is gondunk volt, a lövések elkerülték a kaput, túlságosan is akartunk talán. Nem tudtunk lehiggadni, nem kerültünk ritmusba. Lamoureux mintha a srácok agyára ment volna, túl akartuk helyezni a lövéseket. Védett hatalmasakat, de volt, hogy mi tettük naggyá. Nem törtük meg, nem voltunk gyorsak, és a kivédekezett kettős hátrányoktól olykor szárnyakat kap az ellenfél.
Hannu Järvenpää: – A mérkőzés előtt arról beszélgettünk a fiúkkal a szállodában, hogy nem szeretnénk még egyszer Székesfehérvárra jönni, és a csapat végül is megtette ennek érdekében az első lépést. Úgy gondolom, szinte tökéletes idegenbeli mérkőzést játszottunk, ragyogóan védekeztünk, és az adódó gólhelyzeteinket értékesítettük. Arról is beszéltünk, hogy nem szabad elszúrnunk az első harmadot, hiszen a korábbi mérkőzéseken általában akkor már vége volt számunkra a mindennek. Fegyelmezetten játszottunk, még azon is túltettük magunkat, hogy kapusunkat elveszítettük – így is be tudtuk húzni ezt a roppant fontos összecsapást.
TOVÁBBI EREDMÉNYEK
Linz (1.)–Vienna (8.) 3–6 (1–1, 1–3, 1–2)
A párharc állása: 3–2 a Linz javára
Salzburg (4.)–Klagenfurt (5.) 1–2 (0–1, 1–1, 0–0)
A párharc állása: 3–2 a Klagenfurt javára
EBEL, RÁJÁTSZÁS, NEGYEDDÖNTŐ
SAPA FEHÉRVÁR AV 19 (3.)–OLIMPIJA LJUBLJANA (6.), AZ ÁLLÁS: 2–3
Sapa Fehérvár AV 19–Olimpija Ljubljana7–2
Olimpija Ljubljana–Sapa Fehérvár AV 192–1 – h. u.
Sapa Fehérvár AV 19–Olimpija Ljubljana8–1
Olimpija Ljubljana–Sapa Fehérvár AV 196–4
Sapa Fehérvár AV 19–Olimpija Ljubljana1–2
Olimpija Ljubljana–Sapa Fehérvár AV 19március 1., csütörtök, 19.15
Sapa Fehérvár AV 19–Olimpija Ljubljanaha szükséges
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik