Fájó Volán-vereség otthon a Linztől

2010.10.15. 21:36
null
A Volán a második harmadban hét perc alatt négy gólt szedett be (Fotó: Mirkó István)
Címkék
Az osztrák élvonalbeli jégkorongbajnokság (EBEL) alapszakaszának tizenegyedik fordulójában a Sapa Fehérvár AV19 együttese fájó, háromgólos (3–6) vereséget szenvedett hazai pályán a forduló előtt még sereghajtó Linztől. Az osztrák gárda pontszámban beérte a fehérváriakat, és miután az egymás elleni eredménye jobb, helyet is cserélt vele a tabellán.

Az önmagához képest a szezonban alul teljesítő Linz legyőzése nem tűnt teljesíthetetlen feladatnak a Volán számára, már csak azért sem, mert korábban szétlövés után két pontot idegenben is begyűjtött ellene.

Ennek megfelelően dobta magát támadásba a pénteki összecsapáson a Volán, de amíg helyzetei és lövései a mezőnyfölény ellenére sorra kimaradtak – azért jegyezzük meg, a linzi kapus, Loren Hinz is jól védett –, addig a vendégek előnyhöz jutottak a hetedik percben. A Linz akkor egy emberelőnyös szituációt használt ki, a folytatásban hiába iparkodott a vendéglátó, az eredmény nem változott. (0–1)

Nem úgy a második felvonás elején, amikor Palkovics Krisztián szép szóló végén egyenlített. Hihettük: kKépletes szólva megtört a jég, de az álomból percek alatt rémálom lett. Védelmi kihagyások, rossz kapu előtti leosztások, nem elég határozott fellépések eredményeként hét perc alatt négy góllal megléptek a vendégek. A fehérváriak ekkor a szerencsével is hadilábon álltak, sőt, kifejezetten pechesnek tűntek. A játékrész végén Sofron István szépített – remek megindulás után lőtte ki a hosszú, bal felsőt –, kérdés volt azonban, hogy a záró részből mínusz háromról indulva mit tud magának kihozni a vendéglátó? (2–5)

A harmadik periódusra kapust cserélt a Volán, Hetényi Zoltán helyét Tommi Satosaari foglalta el, aki több jó védéssel lépett be a játékba. Az 54. percben Fekete Dániel szépített, ami lendületet adott a fehérváriaknak utolsó erőtartalékjaik mozgósítására. Az 54. perc végén emberelőnybe kerülő Fehérvár még azt is felvállalta, hogy kapusa helyett is mezőnyjátékos küldött jégre, de ez sem sokat segített.

Az meg végképp, hogy Holéczy Roger is megnézhette magának a büntetőpadot, így a házigazdák ismét bekkelni kényszerültek. A kiállítás leteltét követően időt kértek a fehérváriak, és a fennmaradó másfél percre megint levitték Satosaarit. Hiába, ráadásul a vendégek egy kontra végén üres kapus gólt is szerezhettek. (3–6)

A Volán nyolcadik mérkőzését veszítette el a szezonban, a hatodikat a rendes játékidőben. Az eddigi tíz forduló alatt 19 gólt szerző, most egy nap alatt megtáltosodó és hatot vágó Linz harmadszor nyert.

 

EBEL, ALAPSZAKASZ, 11. FORDULÓ 
SAPA FEHÉRVÁR AV 19–LIWEST BLACK WINGS LINZ 3–6 (0–1, 2–4, 1–1)
Székesfehérvár, 3300 néző. V: Jelinek, Hütter (mindkettő osztrák) Bedő (magyar)
FEHÉRVÁR: Hetényi Z. (Satosaari) – Durco, Tokaji, SOFRON, Vas M., Ladányi – Orbán, Kranjc, Palkovics, Martz, Kovács Cs. – Jobb, Ackeström, Fodor Sz., Holéczy, Fekete D. – Maklári, Hegyi II Á., Benk, Nagy G., Vaszjunyin. Edző: Ulf Weinstock
LINZ: HIRN – MacDonald, CASHMAN, Healey, Shearer, Mairitsch – Bronilla, Scholz, BAUMGARTNER, P. Lukas, PURDIE – Resinger, McKenzie, Ibounig, Oberkofler, Sclacher – Haidinger, Schwab, Ecke. Edző: Kim Collins
Gólok. 6:56: Leahy (MacDonald, Cashman – emberelőny, 0–1). 24:00: Palkovics (Martz, Orbán, 1–1). 26:18: Purdie (Cashman, Shearer – ee., 1–2). 27:27: P. Lukas (Purdie, Baumgartner, 1–3). 33:01: Shearer (Healey, 1–4). 33:14: Baumgartner (Purdie, P. Lukas, 1–5). 34:25: Sofron (Vas M. 2–5). 53:28: Fekete D. (Fodor Sz., 3–5). 59:13: Purdie (Healey, Cashman – üres kapu, 3–6)
Kiállítások: 10, ill. 8 perc
MESTERMÉRLEG
Ulf Weinstock: – Hirtelenjében nem is tudok mit mondani, aludnom kell a történtekre. Gyenge volt ez a teljesítmény, legalább tizenöt játékost fel tudnék sorolni, aki nem tett hozzá semmit ehhez a mérkőzéshez. Kevés pozitívumot láttam. Az is elképzelhető, hogy a vasárnapi összecsapásra néhány játékost felhozok a farmcsapatból, változtatni fogok a sorok összetételén. Ki kell találnom valamit, mert az megengedhetetlen, hogy itthon csupán egy meccsen játszottunk jól.
Kim Collins: – Az elmúlt hetek rossz szériája után nagyon fontos ez a győzelem. Olyan mérkőzéseken kaptunk ki eddig, a melyeken nem biztos, hogy rosszabbul játszottunk, és ez a siker többek között azért is értékes, mert visszaadta a csapat hitét. Azt mindenképpen ki kell emelnem, hogy nagyon jól játszottunk, ma minden sikerült, egy jó csapat ellen nyertünk. Maradéktalanul elégedett vagyok a társaság teljesítményével.
További eredmények: Graz–Salzburg 2–5 (0–3, 1–1, 1–1), Jesenice–Ljubljana 6–4 (1–1, 3–1, 2–2), Villach–Vienna 4–2 (0–0, 3–1, 1–1), Zagreb–Klagenfurt 3–4 – szétlövéssel (1–0, 1–0, 1–3, 0–0, 0–1)
AZ ÁLLÁS 
  1. Klagenfurt 11 6 2 2 1 45–34 18
  2. Villach 11 7 1 3 45–33 16
  3. Salzburg 11 5 2 4 40–30 14
  4. Jesenice 11 6 1 4 36–41 13
  5. Vienna 11 6 5 45–35 12
  6. Zagreb 11 4 1 1 5 37–33 11
  7. Graz 11 4 1 6 32–35 10
  8. Ljubljana 11 3 1 1 6 34–48 9
  9. Linz 11 3 2 6 25–38 8
10. FEHÉRVÁR 11 2 1 2 6 33–45 8
Legfrissebb hírek

A DVSC-től szerződtetett U-válogatott játékost a Vasas

Labdarúgó NB I
4 perce

Dupla Tízes: 104 meccs és 48 csapat, de mennyi esélyes? – kezdődik a világbajnokság!

Foci vb 2026
10 perce

Kanadában vezethetne meccset az Egyesült Államokból kitiltott szomáliai játékvezető

Foci vb 2026
15 perce

Vb 2026: Messi szerint az argentin válogatott nyerő típusú csapat

Foci vb 2026
19 perce

Történelmi hazai baseballsiker: a Jánossomorja Rascals megnyerte az európai kupaselejtezőt

Egyéb csapat
26 perce

Spanyolország Európa után a világ trónjára is felül? – az NS vb-erősorrendje, 3. rész

Foci vb 2026
37 perce

Nyíregyháza: Muhamed Tijani visszatér Prágába – hivatalos

Labdarúgó NB I
59 perce

Az M4 Sport szakkommentátorai is tippeltek a világbajnokságra – Videó

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik