Jégkorong: Cortina legalább egy évig lenne még kapitány

2009.05.22. 00:24
Címkék
Legalább még egy évet szívesen maradna a magyar jégkorong-válogatott szövetségi kapitánya Pat Cortina. A kanadai szakember ezt a szövetség főszponzorának, a Pannonnak tartott csütörtök esti fogadása előtt mondta el az MTI-nek.
„Szeretnék maradni! Eleinte hosszabb távra gondoltam, ám a jelenlegi vezetőségnek egy év múlva lejár a mandátuma, így ez nem realizálódhat” – közölte a kapitány, akinek vezetésével hetven év után játszhatott ismét a világ élvonalában a csapat. Az idei vb-n aztán a válogatott kiesett, miután mind a hat összecsapását elveszítette az esélyesebb riválisokkal szemben.„A fiatalok előbb-utóbb helyet követelnek maguknak, ráadásuk néhány idősebb hokis nem vállalja tovább a válogatottbeli szereplést. Ezzel a megfiatalított csapattal lehet nekivágni a következő éveknek úgy, hogy a most 32-33 éveseknek még lehet néhány szép idénye” – tette hozzá Cortina, aki a következő szezonban is a német másodosztályban szereplő München mellett dolgozik majd a nemzeti csapatnál.Az áprilisi világbajnokságot követően a szakember úgy nyilatkozott, hogy akár még a 2014-es szocsi téli olimpiáig is maradna a válogatott élén, hiszen addigra felépíthetne egy új csapatot.
Legfrissebb hírek

Ilyen sem volt még ezen a vb-n

Foci vb 2026
3 órája

Eustáquio nem egyedül lőtte a gólját

Foci vb 2026
4 órája

Marsch ígéri, Kanada megmutatja, hogyan kell óriásra vadászni a nyolcaddöntőben

Foci vb 2026
4 órája

CONCACAF-csapat 40 éve nem ért el ilyen eredményt, mint Kanada

Foci vb 2026
4 órája

Kanada megnyerte az egyenes kieséses szakaszban lejátszott első vb-meccsét – statisztikák

Foci vb 2026
4 órája

Hétfői sportműsor: a 16 közé jutásért játszanak a brazilok és a németek, rajt Wimbledonban

Minden más foci
5 órája

Jenner: Letértünk az útról, ami korábban meghatározta a holland futballt; Sinner Wimbledonban címet védene

E-újság
5 órája

Egy telefon bánta a hullámzást a kanadaiak meccsén – videó

Foci vb 2026
5 órája
Ezek is érdekelhetik