Jégkorong-vb: a bírók megalapozták a végeredményt - Kangyal

Vágólapra másolva!
2009.05.03. 16:35
Címkék
A magyar jégkorong-válogatott 5–1-es vereséget szenvedett Dániától a Svájcban zajló világbajnokságon, s ezzel kiesett az A-csoportból. Kangyal Balázs csapatkapitány szerint a játékvezetők erősen befolyásolták a találkozó végkimenetelét.
„A bírók megalapozták a végeredményt. Nem bírtuk el ezt a nyomást. Akadt jogos kiállítás is, ám a többsége nem volt az. Tokajit is fejen csapták, három helyen kellett összevarrni, azért mégsem ítéltek semmit, nálunk meg Vas János ugyanezért véglegest kapott. Nagy élmény itt játszani, de a játékvezetők nincsenek mellettünk” – mondta Kangyal a meccs után.„Keményen harcoltak a dánok, ellentmondást nem tűrően jöttek, támadtak, lőttek. Szegény Szuper Levinek begörcsölt a lába, annyi védenivalója volt. Jól játszottunk, de elfáradtunk. Bízom benne, hogy a németek ellen helytállunk” – ezt már Szélig Viktor nyilatkozta.
Legfrissebb hírek

Babos Tímea párosban, Udvardy Panna egyesben harcolta ki a továbbjutást Sao Paulóban

Tenisz
37 perce

Pénteki sportműsor: rajtolnak a hokiligák, Davis-kupa Debrecenben

Minden más foci
1 órája

Lukács Dániel: A történetem erőt adhat a fiataloknak; Horváth Ferenc: A siker személyvonaton érkezik

E-újság
1 órája

Pontok és mezcsere – Deák Zsigmond jegyzete

Magyar válogatott
1 órája

Fazekas Gergő szerint minden egyes labdának jelentősége volt a Szeged ellen

Kézilabda
2 órája

Remek második félidővel nyert a Füchse Berlin a Nantes ellen a férfi kézi BL-ben

Kézilabda
2 órája

Visszatért Bilbaóba az Európa-bajnok hátvéd – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2 órája

A Trabzonspor bejelentette André Onana érkezését

Minden más foci
2 órája
Ezek is érdekelhetik