Sami Kapanen vezetésével hosszabbításban győztek a finnek

Vágólapra másolva!
2009.05.01. 22:44
Címkék
Az A-csoportos világbajnokság középdöntőjének pénteki játéknapján az F-csoportban Finnország és Szlovákia találkozott, és a rendes játékidőben Sami Kapanen, illetve Lubos Bartecko góljával 1–1-re végeztek, míg a hosszabbításban ismét Sami Kapanen talált be, így a finnek 2–1-re győztek. Az E-csoportban az Egyesült Államok fölényesen nyert a csoport utolsó helyezettje, a francia válogatott ellen, a végeredmény 6–2.
Fotó: Reuters
Fotó: Reuters

Finnország–Szlovákia

A találkozót a finnek kezdték jobban, ám eleinte a kiállítások domináltak, így nem is volt meglepő, hogy a mérkőzés első gólját nem azonos létszám mellett szerezték a csapatok, az viszont már inkább, hogy az emberhátrányban játszó együttes, nevezetesen a finn gárda volt eredményes: Petteri Nummelin gólpasszát követően Sami Kapanen talált Jaroslav Halak kapujába (1–0).

A második játékrészre egy érezhetően felpörgött szlovák válogatott korcsolyázott ki a jégre, és már másfél perc elteltével igyekezett nyomatékosítani, hogy ebben a játékrészben dominálni szeretne.

A hatalmas fölény valamivel több mint két perccel kezdés után érett góllá, Michal Handzus lövését még hárította Pekka Rinne, ám a kipattanó korongot Lubos Bartecko már a kapuba küldte (1–1).

A finnek is próbálkoztak természetesen újabb gólszerzéssel, ehhez legközelebb talán Juha-Pekka Hytonen járt, ám Halak eszén nem tudott túljárni, így a záró játékrész előtt döntetlen állás mellett vonultak pihenőre a csapatok.

A harmadik harmadban a finnek előtt alakult ki a legnagyobb lehetőség, de Sami Kapanen nem tudott másodszor is betalálni, pedig Halaknak a másik oldalról kellett átcsúsznia a lövésére.

A rendes játékidőben újabb gól már nem esett, így következhetett az ötperces hosszabbítás, amelyben az addig lüktető iram kissé alábbhagyott, ám amikor már úgy tűnt, hogy a találkozó szétlövéssel dől el, ismét jött Sami Kapanen, és Jarkko Immonen nagyszerű centerezése után ismét betalált, kialakítva a 2–1-es finn sikert.


Egyesült Államok–Franciaország

A játéknap másik mérkőzésén az Egyesült Államok már a mérkőzés elején ellépett Franciaországtól, és ezután csak a győzelmük nagysága volt kérdéses.

A rengetegszer kapura lövő amerikaiak már alig több mint négy perc után (emberelőnyből) megszerezték a vezetést a mérkőzésen egy gólig és egy gólpasszig jutó Kyle Okposo révén, majd még az első harmadban az előző találatnál gólpasszt adó David Backes (kettős emberelőnyben) megduplázta előnyüket (2–0).

A franciák 4–0-t – Ryan Shannon és Keith Ballard gólját – követően tudtak először betalálni Yorick Treille révén, ám még mielőtt vérmes reményeik lehettek volna, érkezett Patrick O’Sullivan, és nem egészen egy perccel később már ismét négygólos volt az amerikai előny (5–1).
A franciák erejéből még egy gólra futotta – Pierre Edouard Bellemare volt eredményes –, ám Jack Johnson az 50. percben kialakította a 6–2-es végeredményt.

JÉGKORONG-VB

KÖZÉPDÖNTŐ, 3. FORDULÓ
E-CSOPORT
Egyesült Államok–Franciaország 6–2 (2–0, 3–2, 1–0)
Gólszerzők: Okposo (4:02, Backes), Backes (10:38, Oshie, Suter), Shannon (24:51 Backes, Niskanen), Ballard (27:29 Okposo, Bogosian), O’Sullivan (30:31, Brown), Johnson (49:55 Liles, Brown), ill. Treille (29:41, Zwikel, Meunier), Bellemare (31:47, Meunier, Lhenry)
F-CSOPORT
Finnország–Szlovákia 2–1 (1–0, 0–1, 0–0, 1–0) – hosszabbítás után
Gólszerzők: S. Kapanen (15:05 – eh., Numellin; 63:39, Immonen), ill. Bartecko (22:01, Handzus)


A CSOPORTOK ÁLLÁSA

AZ E-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Oroszország 3 2 1 0 0 17–9 +8 8
2. Egyesült Államok 3 2 0 1 0 15–10 +5 7
3. Lettország 3 0 2 0 1 7–7 0 4
4. Svédország 3 0 1 2 0 13–14 –1 4
5. Svájc 3 1 0 1 1 4–6 −2 4
6. Franciaország 3 0 0 0 3 4–14 −10 0

AZ F-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Kanada 3 3 0 0 0 18–5 +13 9
2. Finnország 3 2 1 0 0 11–4 +7 8
3. Fehéroroszország 3 0 2 0 1 6–9 −3 4
4. Csehország 3 1 0 0 2 9–11 –5 3
5. Szlovákia 3 0 0 2 1 5–11 −6 2
6. Norvégia 3 0 0 1 2 4–13 −9 1
Legfrissebb hírek

Remek második félidővel nyert a Füchse Berlin a Nantes ellen a férfi kézi BL-ben

Kézilabda
11 perce

Visszatért Bilbaóba az Európa-bajnok hátvéd – hivatalos

Spanyol labdarúgás
11 perce

A Trabzonspor bejelentette André Onana érkezését

Minden más foci
13 perce

Venezuela és Peru is menesztette szövetségi kapitányát

Minden más foci
46 perce

Orbán Viktor is megemlékezett Simon Tiborról

Labdarúgó NB I
1 órája

Vereség Oslóban, nehéz helyzetből várja a visszavágót a Ferencváros a női BL-selejtezőben

Bajnokok Ligája
1 órája

Fájó hazai vereséggel kezdett a Szeged a férfi kézilabda BL-ben

Kézilabda
2 órája

Jégkorong: Szabó Bonita szeme előtt már az A-csoportos U18-as vb lebeg

Utánpótlássport
2 órája
Ezek is érdekelhetik