Győzelemmel intett búcsút az osztrák bajnokságnak a Volán

Vágólapra másolva!
2008.02.03. 20:43
Ocskay Gábor büntetőből szerzett találata 2-1-es, szétlövésben aratott győzelmet ért az Alba Volánnak az osztrák jégkorong-bajnokság (Erste Bank Liga) középszakaszának, s a magyar csapat szempontjából az egész bajnokság, utolsó meccsén. A fehérvári csapat Grazban nyert, de hiába érte be pontszámban, az egymás elleni eredményeknek köszönhetően nem tudta megelőzni osztrák riválisát, így az utolsó, azaz tizedik helyen zárt.

Gyakorlatilag tét nélküli találkozó volt a fehérvári csapat grazi fellépése. Illetve csak majdnem. A Volán csapatában ugyanis mindenki tudta, hogy egy esetleges rendes játékidő alatt aratott győzelem a kilencedik helyet eredményezné a magyar együttesnek. A győzelem megvolt, sajnos azonban csak szétlövésben nyert 2-1-re az Alba.

A találkozó első harmadában a játékvezetők kölcsönösen adták meg a lehetőséget a csapatoknak az egyszerűbb gólszerzésre, miután előbb két hazai, majd két vendég-játékost leküldtek a jégről.

Előnyben egyik csapat sem tudta megszerezni a vezetést, tizenkilenc másodperccel az első szünet előtt azonban Kovács Csaba egyenlő létszámnál volt eredményes

A középső szakaszban gyakorlatilag lemásolták teljesítményüket a csapatok: ismét két-két fór, valamint az utolsó percben egyenlő létszámban szerzett találat. Ezúttal azonban az osztrákok - egészen pontosan Andreas Kleinherz - örülhettek.

A harmadik harmadban már nem született gól, következhetett hát a hosszabbítás. Hiába kezdett emberhátrányban a ráadásnak a magyar csapat, mégis tartotta a döntetlent, így a büntetőlövések döntöttek.

Ekkor a Volán már tudta, hogy az utolsó helyen végez történelme első osztrák bajnoki idényében (a Graz nyert Fehérváron, így egymás elleni eredményt tekintve jobb a magyar együttesnél). Ocskay Gábor azonban gondoskodott arról, hogy győztes mérkőzéssel zárjon az Alba.

A kiváló játékos büntetője 2-1-es győzelmet ért a fehérváriaknak.

ERSTE BANK LIGA, OSZTRÁK ÉLVONALBELI JÉGKORONG-BAJNOKSÁG, KÖZÉPSZAKASZ

6. FORDULÓ:
GRAZ 99ERS-ALBA VOLÁN 1–2 (0–1, 1–0, 0–0, 0–1) – büntetőkkel
Graz, 600 néző
V: Potocan, Newerkla, Hollenstein (mindhárom osztrák)
Kiállítások: 10, ill. 14 perc
Graz: Bock – Pittls, Stuart, Herzog, Kleinheinz, Mössmer, Nolan, Brunnegger, Lange, Kraxner, Dinhopel, Neubauer, Peicha, Glanzer, Schildorfer, Reiter, Ortner
Edző: Mike Shea
Volán: Hetényi – Tokaji, Horváth A., Vaszjunyin, Ocskay, Palkovics, Galvins, Allen, Kovács Cs., Sihvonen, Ftorek, Kangyal, Ondrejcík, Sofron, Majoross, Németh P., Svasznek, Fodor, Gröschl, Benk
Edző: Ted Sator
Gólok. 19:41: Kovács Cs. (Sihvonen, 0–1). 39:20: Kleinheinz (Mössmer, 1–1). Győztes büntető: Ocskay


TOVÁBBI EREDMÉNYEK:
ALSÓHÁZ
Olimpija Ljubljana Innsbrucker Haie 5-2 (1-0, 2-1, 2-1)
FELSŐHÁZ
Red Bull Salzburg HK Acroni Jesenice 5-1 (2-0, 1-1, 2-0)
Klagenfurter AC Vienna Capitals 6-2 (3-0, 3-0, 0-2)
Villacher SV Black Wings Linz 5-3 (2-2, 3-1, 0-0)

A FELSŐHÁZ VÉGEREDMÉNYE:
1. Vienna 10 7 1 2 40–23 18 (4)
2. Klagenfurt 10 7 1 2 45–30 16 (0)
3. Linz 10 4 1 5 36–35 14 (3)
4. Salzburg 10 5 1 4 37–33 13 (2)
5. Villach 10 2 1 1 6 29–43 7 (0)
6. Jesenice 10 1 1 1 7 24–47 6 (1)

AZ ALSÓHÁZ VÉGEREDMÉNYE:
7. Ljubljana 6 5 1 25–10 12 (1)
8. Innsbruck 6 2 2 2 19–18 10 (2)
9. Graz 6 1 2 3 9–19 4 (1)
10. ALBA VOLÁN 6 1 1 4 9–15 4 (0)

A NEGYEDDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA (HÁROM NYERT MÉRKŐZÉSIG):
Vienna Innsbruck
Klagenfurt Ljubljana
Linz Jesenice
Salzburg Villach
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik