Jégkorong Ob I: egy harmad elég volt a Ferencvárosnak

2007.09.27. 06:58
Címkék
Két góllal nyert a Ferencváros jégkorong ob I szerdai játéknapján Székesfehérváron. A vendégek a második harmadot nyerték ilyen arányban és ez elég volt a két pont begyűjtéséhez.
Az első húsz perc kiegyenlített játékot hozott, némi ferencvárosi fölénnyel. Ennek ellenére a vendéglátók szerezték meg a vezetést, amikor a 6. percben Németh Péter egyéni akcióját váltotta gólra. Több mint negyedóra elteltével egyenlített a Fradi, ekkor a szlovák szekcióból Peter Polcik használta ki a fehérvári védelem megingását. A színvonalában a közepeset éppen csak elérő folytatásban a zöld-fehérek nagyobb sebességre kapcsoltak, fölényük, pedig már gólokban is érvényesült. Az utolsó harmadban a Fehérvári Ördögök nagy erőket mozgósítottak, ám a nagyobb játékerőt képviselő ferencvárosiak már engedték kiénekelni szájukból a sajtot.

OB I, ALAPSZAKASZ:

ALBA VOLÁN SC - FTC-ÉRSEKÚJVÁR 1–3 (1–1, 0–2, 0–0)
Székesfehérvár, 100 néző, Vezette: Fazekas, Evetovity Z., Baros
ALBA VOLÁN: HETÉNYI – Galambos, Ábrahám, Roczanov, Feil A, Fodor, Maklári, Horváth D., Németh P. 1, Németh Á., Tóth A. (1), Balogh B., Somogyi, Gazdag, Barabás, Szűcs, Némerth N., Ozsváth, Kiss-Juhász, Bíró, Somos. Edző: Kóger István
FTC-ÉRSEKÚJVÁR: Szőke – SZÉKELY MÁDAI L., Nagy L., Jánosi 1, HOFFMANN (2), SZAPPANOS (1), Bontovics, Kordisz, Krisztu G. 1, Simon D., Kiss G. (1), Kling, Vígh, Molnár Á., Nyerges, Buzás, Kurej, Kuchta, Polcik 1, Hentek, Mucha (1). Edző: Pindák László
Kiállítások: 8, ill. 18 perc

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: kezd az ETO a női kézi BL-ben, Nigériával játszunk a kosár-vb-n

Minden más foci
6 órája

Farkas Júlia nyolc góllal járult hozzá a Dunaszerdahely sikeréhez

Kézilabda
6 órája

Stollárék párosban továbbjutottak a US Open első fordulójából

Tenisz
6 órája

Vitorlázás: világbajnoki belépő Vadnai Jonatántól

Egyéb egyéni
6 órája

Kerkez Milos: Édesapám nem hagy elkényelmesedni; A Győr visszaülne Európa trónjára, a négy közé jutna az FTC

E-újság
6 órája

Öt gól, két kapufa és egy piros lap – képekben a Vasas–Nyíregyháza bajnoki

Labdarúgó NB I
6 órája

Nepál hangja – Csillag Péter publicisztikája

Minden más foci
6 órája

Füttyre futball – Borbola Bence jegyzete

Labdarúgó NB I
6 órája