Jégkorong: Szuper Újpesten készül és közönségtalálkozót tart

2007.08.07. 23:13
Címkék
Az új idényre Olaszországba igazoló Szuper Levente (képünkön), a magyar válogatott kapusa az Újpest pályáján, a Megyeri úton kezdte meg felkészülését a következő szezonra. Szuper augusztus végén vagy szeptember elején csat lakozik a Milano Vipers csapatához, szeptember 27-én pedig remélhetőleg pályára lép az olasz bajnokság első fordulójában.

Augusztusban heti két alkalommal az újpesti tartalékgárdával tréningezik, emellett az alapozás részeként teniszezik, kerékpározik, úszik, valamint konditerembe jár.

„Nagyon jól érzem magam itthon, de elég nehéz, eseménydús nyáron vagyok túl, úgyhogy jól fog jönni a környezetváltozás” – mondta Szuper jelenlegi helyzetéről.

A jövő áprilisi világbajnokságra is készülő kapust a nagyközönség 2007. augusztus 8-án, szerdán 17 órától láthatja a budapesti Benczúr Hotelben (VI. kerület, Benczúr u. 35), ahol a közönségtalálkozó keretében zajló beszélgetések mellett lehetőség lesz Szuper Levente különböző ereklyéinek – mezek, érmek, kupák – megtekintésére is.

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: kezd az ETO a női kézi BL-ben, Nigériával játszunk a kosár-vb-n

Minden más foci
10 perce

Farkas Júlia nyolc góllal járult hozzá a Dunaszerdahely sikeréhez

Kézilabda
17 perce

Stollárék párosban továbbjutottak a US Open első fordulójából

Tenisz
21 perce

Vitorlázás: világbajnoki belépő Vadnai Jonatántól

Egyéb egyéni
26 perce

Kerkez Milos: Édesapám nem hagy elkényelmesedni; A Győr visszaülne Európa trónjára, a négy közé jutna az FTC

E-újság
29 perce

Öt gól, két kapufa és egy piros lap – képekben a Vasas–Nyíregyháza bajnoki

Labdarúgó NB I
37 perce

Nepál hangja – Csillag Péter publicisztikája

Minden más foci
42 perce

Füttyre futball – Borbola Bence jegyzete

Labdarúgó NB I
43 perce