Jégkorong: újabb szlovák légiósokkal erősített az Újpest

2007.06.21. 11:00
Címkék
A korábban már három szlovák játékossal (Anton Lezo, Robert Cop, Jakub Feranec) szerződést kötő UTE jégkorong-csapata a szakosztály hivatalos honlapjának tájékoztatása szerint újabb két légióssal erősítette meg keretét.

A 35 esztendős, 188 centi magas, 98 kilós, tehát felettébb jó felépítésű szlovák csatár, Stanislav Skorvanek (képünkön) az SKP Zilina és a Slovan Bratislava csapatával is megnyerte a szlovák Extraligát.

A 22 éves cseh védő, Jirí Mocek (190 cm, 95 kg) hazája Extraligájában edződött, Csehország egyetemi és főiskolás válogatottjának tagja, 2005-ben és 2007-ben is benne volt az Universiade-tornára kijelölt keretben.

Az UTE szárazedzései szombatig tartanak, majd egy hónap pihenő után július 23-án kezdődnek a jeges edzések – a csapat augusztus 7-én a HK Nitra ellen idegenben játssza első edzőmérkőzését.

Az újpestiek a várakozásoktól elmaradóan szerepeltek a 2006-2007-s szezonban, pedig a bajnokságnak és az Interligának is a végső győzelem reményében vágtak neki. A honi pontvadászatban végül csak a negyedik helyen végeztek - az elődöntőben a Dunaújváros, a 3. helyért lejátszott párharcban az SC Csíkszereda bizonyult jobbnak náluk -, az Interliga rájátszásában a későbbi győzte Alba Volán-FeVita búcsúztatta a lila-fehéreket az elődöntőben.
Legfrissebb hírek

Hiába vezetett a Genoa, négy góllal válaszolva továbbra is veretlen a Como

Olasz labdarúgás
7 perce

A jóval esélyesebb franciák több mint 40 ponttal győzték le a magyar csapatot a női kosár-vb-n

Kosárlabda
9 perce

Sikerült javítani a müncheni zakó után, kiütötte a Kölnt a Stuttgart

Német labdarúgás
12 perce

Gyémánt Liga: Duplantis bemelegítés közben megsérült, már Van Niekerk világrekordja is veszélyben!

Atlétika
26 perce

Sallai összehozott egy tizenegyest az ellenfélnek, de a Galatasaray így is kiharcolta a győzelmet – videó

Légiósok
36 perce

Jégkorong: öt góllal kapott ki a Fehérvár, a Ferencváros meg sem állt tizenkettőig az Érsekújvár ellen

Jégkorong
1 órája

Vinícius az üres kapuba sem talált be, Mbappénak sem megy – nincs gól Sevillában

Spanyol labdarúgás
1 órája

Luis Enrique szerződést hosszabbított a PSG-nél

Francia labdarúgás
1 órája