
Reuters
Az orosz csapat öröme a finnek ellen

Reuters
Az orosz csapat öröme a finnek ellen
Az első valódi csúcstalálkozókra az oroszországi jégkorong-világbajnokság ötödik napjáig kellett várni, de rögtön az első nagy meccs, a házigazdák Finnország elleni összecsapása óriási csatát hozott.
A meccs az első két harmadban sem volt éppen unalmas, eleinte a moszkvai szokásuk szerint remeklő oroszok jóvoltából: Ovecskinék ismét gyorsan és veszélyesen játszottak, és az az AK Bars-Kazany otthon játszó sora, Zinovjev, Zaripov és Morozov vezetésével 4–1-es előnyre tettek szert negyven perc után.
Jukka Hentunen találatával azonban szépítettek, és ettől vérszemet kaptak a finnek a harmadik harmad elején feljöttek egy gólra, és még az egyenlítésre is megvolt az esélyük.
A végére maradt még egy gyors gólváltás, amely után az északi gárda óriásit küzdött a döntetlenért, de hiába, így az oroszok csoportgyőztesként, lépéselőnnyel mehetnek a középdöntőbe.
Ugyancsak kiváló meccset vívott Csehország és az Egyesült Államok: a csehek nyolc perccel a meccs vége előtt 3–1-re vezettek (közben volt egy kisebb, 60 perc kiállítást hozó verekedés a cseh kapu előtt), de az amerikaiak egy emberhátrányos és egy emberelőnyös találattal bő másfél perc leforgása alatt egyenlítettek.
Ám 68 másodperccel az összecsapás vége előtt Jaroslav Bednár egy kapu mögül visszatett passz után belőtte a csoportgyőzelmet jelentő gólt.
71. JÉGKORONG-VILÁGBAJNOKSÁG, 3. FORDULÓ
B-csoport. Csehország–Egyesült Államok 4–3 (1–0, 1–1, 2–2) |
G: Caslava, Irgl, Tenkrat, Bednar, ill. Suter, LaRose, Hutchinson |
A csoport végeredménye: 1. Csehország 9 pont |
2. Egyesült Államok 6 |
3. Fehéroroszország 3 |
4. Ausztria 0 |
D-csoport. Oroszország–Finnország 5:4 (2–1, 2–0, 1–3) |
G: Kuljamin, Zaripov, Goncsar, Morozov, Scsasztlivij, ill. T. Ruutu, Hentunen, Lehtinen, Nummelin |
A csoport végeredménye: 1. Oroszország 9 pont |
2. Finnország 6 |
3. Dánia 3 |
4. Ukrajna 0 |