Az Ottawa és az Anaheim biztosította helyét a következő körben

Vágólapra másolva!
2007.04.20. 08:04
A New York Rangers együttese után újabb két együttes biztosította részvételét a rájátszás következő körében: az Ottawa a Pittsburgh, az Anaheim pedig a Minnesota együttesét győzte le, mindkét együttes 4-1-es összesítéssel jutott tovább. A Vancouvernek viszont nem sikerült legyőznie hazai pályán a Dallast.
Chris Pronger (Anaheim) gólját ünneplik a csapattársak
Reuters
Chris Pronger (Anaheim) gólját ünneplik a csapattársak
Chris Pronger (Anaheim) gólját ünneplik a csapattársak
Reuters
Chris Pronger (Anaheim) gólját ünneplik a csapattársak

A Pittsburgh együttesének két hazai vesztett mérkőzés után Ottawában kellett pályára lépnie, hogy életben tartsa reményeit a továbbjutásra.

A Penguins végül nem tudott mit kezdeni a kanadaiakkal, Sidney Crosby sem élt meg Anton Volcsenkov és Chris Phillips mellett. Gólnélküli első harmad után a második játékrészt góllal kezdte a Senators, Dany Heatley használt ki egy emberelőnyt.

Antoine Vermette és Chris Kelly még ugyanebben a harmadban beállította a végeredményt is, a Pittsburgh hat emberelőnyéből egyet sem tudott gólra váltani.

„Egy nagyon jó csapat vert el minket, amelynek van esélye a Stanley-kupa elhódítására is.” – mondta a vendégek edzője, Michael Therrien.

Anaheimben is eldőlt a párharc, ugyanis a hazai Ducks 4-1-re verte a Minnesotát, és végül ugyanilyen különbséggel jutott a következő körbe.

Jól kezdett a Ducks, Chris Pronger már egy perc játék után a Wild kapujába juttatta a korongot, és bár Gaborik ezt még kiegyenlítette, egy perc múlva újra a hazaiaknál volt az előny, és ezt ki sem engedték a kezükből a végéig.

Egyelőre nem tudta kiharcolni a továbbjutást a Vancouver, amely hosszabbítás után kapott ki hazai pályán a Dallastól. A vendégek sokat köszönhetnek kapusuknak, Marty Turcónak, aki a találkozó elején több nagy védést is bemutatott, végül 21-szer kellett hárítania a mérkőzés folyamán.

Hat és fél perc telt el a hosszabbításból, amikor megszületett a meccs győztes egyszersmind egyetlen gólja. A Dallas kihasznált egy emberelőnyt, Zubov lövésébe beleszúrt még Chris Morrow, és a korong Robert Luongo hálójába került. Ezzel a győzelemmel megszakadt a Dallas rossz sorozata, ugyanis a legutóbbi hat hosszabbításos mérkőzést elveszítették a texasiak.

Egyenlített a Detroit elleni párharcban a Calgary, amely újra 3-2-re nyert hazai pályán. Daymond Langkow egy emberelőnyös helyzetet használt ki, de Todd Bertuzzi kiegyenlített. Nem sokkal később Craig Conroy révén újra a hazaiaknál volt az előny, de Johan Franzen révén erre is volt válasza a Red Wingsnek.

A góldús első harmad után a találkozó hátralévő részében már csak egy gól esett, azt újra Langkow szerezte, ezúttal is emberelőnyből.

ÉSZAK-AMERIKAI PROFI JÉGKORONG-BAJNOKSÁG (NHL), RÁJÁTSZÁS

KELETI FŐCSOPORT
Ottawa Senators Pittsburgh Penguins 3-0
A végeredmény: 4-1
NYUGATI FŐCSOPORT
Vancouver Canucks Dallas Stars 0-1 (h. u.)
Az állás: 3-2
Calgary Flames Detroit Red Wings 3-2
Az állás: 2-2
Anaheim Ducks Minnesota Wild 4-1
A végeredmény: 4-1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik