Jégkorong: Garát-Gasparics Fannit sok élmény éri Ottawában

Vágólapra másolva!
2023.11.29. 16:50
null
Garát-Gasparics Fanni (Fotó: Dömötör Csaba)
Az Ottawa női profi jégkorongcsapatnál próbajátékon lévő Garát-Gasparics Fannit sok élmény éri, és nagyon reméli, hogy az edzőtábor jövő hétvégi zárásakor szerződést kínál neki a klub.

A 28 éves csatár a szezon korábbi részében Svédországban játszott, majd a november eleji válogatott szünet alatt a magyar nemzeti csapatban szerepelt, és azt követően november 14-én ért ki a kanadai fővárosba.

„Először átestünk a kötelező fizikai felmérőkön, ami nagyon komplex volt, és szerintem jók lettek az eredményeim. Ezt követően jöttek a jeges edzések, és nagyon változatos minden. Van, hogy mindenki a jégen van, ez közel harminc játékost jelent. Van, hogy két részre bontják a csapatot, és van, hogy külön edzenek a csatárok és a hátvédek is. Ezen kívül vannak egymás közötti mérkőzések is, és hamarosan megyünk az Egyesült Államokba edzőmeccsekre. Sok élmény ér itt, amit nemcsak játékos-pályafutásom alatt tudok kamatoztatni, hanem szerintem később is” – mondta az MTI-nek Garát-Gasparics, aki a kiutazás előtt meg tudta látogatni a szintén tengerentúlon játszó férjét, Garát Zsombort.

„Mindkettőnk szezonja ilyen: meg kell mutatnunk, hogy képesek vagyunk bekerülni a csapatba. Amúgy velem egész pályafutásom alatt most először fordul elő klubszinten, hogy küzdenem kell a helyemért. Lelkileg erre is fel tudtam készülni, és most is fel vagyok dobva. Minden nap új, minden nap kihívás” – tette hozzá.

Elmondta, hogy három-négy hely kiadó csatárposzton, és erre heten-nyolcan pályáznak.

Az Ottawa egyike annak a hat csapatnak, amely szerepel az újjáalakult tengerentúli női profiligában (PWHL). A szezon januárban kezdődik.

Garát-Gasparics az előző idényben a nyáron megszűnt PHF-ligában szerepelt, a Metropolitan Rivetersben 24 mérkőzésen 14 pontot (7 gól, 7 gólpassz) gyűjtött, és az All Star-gálán is felléphetett. Amennyiben az Ottawa nem tartana rá igényt, akkor az idei svéd klubjában, a Brynäsban fejezi be az idényt.

A hat érdekelt csapat – Montreal, Toronto, New York, Boston, Ottawa és Minneapolis – előzetesen már három-három hokis játékjogát lefoglalhatta, a többiek – klubonként tizenöten – pedig a szeptemberi drafton keltek el. Akiket nem választottak ki, azokat meghívhatták a jelenleg zajló edzőtáborokba.

Az első szezon januárban indul és május végéig vagy június elejéig tart. Az alapszakaszban minden gárda 24 találkozót játszik.

A PWHL-ben a minimumfizetés 35 ezer amerikai dollár lesz, csapatonként legfeljebb kilenc játékos írhat alá ennyiért, és minden klubban minimum hat hokisnak legalább 80 ezer dollárt kell keresnie, három idényre garantálva. A liga kollektív szerződése nem tartalmaz bérmaximumot, de be kell tartani az 55 ezer dolláros átlagfizetést.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik