Tárt karokkal várják a magyarokat

A történet a csíkszeredai Vigadóban kezdődött. A mozi előtti híradóban egy hokimeccsről vetített felvétel láttán a korcsolyázóegylet tagjai határozottan jelentették ki: „Ilyet mi is tudnánk csinálni!” A jégpályán, ahol addig „csak” a korcsolyázás hódított, mindenki az ominózus képsorokról beszélt. Aztán hamar a tettek mezejére léptek. Előkerültek a csíki bicskák, levágtak néhány alkalmatosnak látszó fűzfaágat, a könyv- és írószerüzlet kirakatából kihalásztak egy nagyobbacska, amolyan békebeli radírgumit, s kezdődhetett a játék. Igaz, hamar félbeszakadt, hiszen a szabályokról gőzük sem volt az uraknak… Miután ezt és egy felszerelésnyi botot és térdvédőt is beszereztek, eljött az idő az első hivatalos meccsre: 1929. január 6-án a Bukaresti Tenis Club elleni csata volt a történelmi esemény. Két harmadon keresztül tartotta magát a lelkes székelyföldi csapat, amikor a rossz nyelvek szerint magasabb helyről leszóltak, nem lesz ez így jó. Beszállt gyorsan a csatába Bazu Cantacuzino herceg, a Svájcban profiként korongozó úriember, és gyakorlatilag egyedül verte meg az utolsó felvonásban 4–0-ra a csíkiakat. Így kezdődött, így indult el a csíkszeredai hokitörténet, amely később hét román bajnoki aranyérmmel büszkélkedhetett.A teljes cikket a hétfői Nemzeti Sportban olvashatják.