NHL: a pályára osonva beszállt egy amatőr a Montreal edzésére

Vágólapra másolva!
2006.01.10. 12:54
Címkék
Egy lelkes amatőr teljes felszerelésben belopózott a Montreal Canadiens jégkorongcsapatának edzésére, és egy kapuralövésre is futotta tőle, mielőtt leszerelték.
A 28 esztendős, csak szabadidejében sportoló férfi a Montreal külvárosában lévő edzőcsarnok lelátóján várakozott, és amikor a Canadiens hokisai a kapus, José Theodore kivételével az egyik kapunál gyülekeztek, befűzte a korcsolyáját és beugrott a pályára a magával hozott ütővel, fogott egy elhagyott korongot, és rávezette azt a 2002-es alapszakasz legértékesebb játékosának választott portásra.

Sajnos azonban a kiváló sportember nem tudott anélkül korongot vezetni, hogy folyamatosan a pakkon tartaná a szemét, így nem vette észre, hogy Theodore kikorcsolyázva kiszúr a botjával és elpiszkálja előle. A behatoló ezután még egyszer próbálkozott, de erőtlen csuklólövését is simán fogta a kapus.

"Nem igazán tudtam, mit keres itt, de láttam, hogy a leszegett fejjel vezeti a korongot, úgyhogy gondoltam, meglepem egy kicsit, és kiszúrtam a bottal, hogy megtanulja, hogy előre nézzen. Amikor másodszor is közeledett, először arra gondoltam, kiállok a kapuból, de aztán úgy döntöttem, ha már ilyen bátor volt, megérdemli azt az egy lövést" - mesélte mosolyogva Theodore. "Az a lényeg, hogy nem lőtt gólt nekem."

A lelkes fiatalember elmondta, hogy világéletében profi hokis akart lenni, és úgy gondolta, ez az utolsó esélye, hogy megmutassa, helye lenne a Canadiensben. "Azért nem ment be a lövésem, mert nem volt elég időm célozni" - mentegetőzött. A rendőrök kihallgatták, de mivel semmilyen jogszabályt nem sértett, elengedték.

A http://sports.espn.go.com/nhl/ internetcímen a videók között, jobb oldalon megnézhetik a lelkes sportember működését.
Legfrissebb hírek

Eső miatt nem értek véget a magyarok meccsei a US Open selejtezőjében

Tenisz
5 órája

Csütörtöki sportműsor: ETO FC–Rapid 1. mérkőzés a Konferencialigában

Minden más foci
6 órája

Az ETO nekifut az utolsó akadálynak; Faluvégi Dorottya: A csőd és a sérülés az élsport része

E-újság
6 órája

Marshall-futballterv – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
6 órája

Rögzített helyzetek… – Thury Gábor jegyzete

Bajnokok Ligája
6 órája

Fucsovics tovább remekel, már negyeddöntős Winston-Salemben

Tenisz
6 órája

A BL-főtábla küszöbén a Bodö/Glimt, a másik három párharcban döntetlen született

Bajnokok Ligája
6 órája

Gyémánt Liga: Világos Adriana győzött a svájci özönvízben

Atlétika
7 órája
Ezek is érdekelhetik