Giblak igazi főnyeremény

S. T.S. T.
2004.06.10. 21:07
Címkék
Merész terveket szövögetnek az Újpest jégkorongszakosztályánál. A felnőttcsapat élére egy neves szlovák szakembert, az 58 éves zólyomi Eduard Giblakot szerződtették, tárgyalnak három-négy szlovák légióssal és néhány magyar válogatottal is.
Céljuk egy olyan együttes létrehozása, mely néhány év múlva véget vet a fővárosi hoki marginalitásának. "Két hónapja vetődött fel a vezetőségben egy nemzetközi kvalitású edző megszerzésének gondolata, egy hónapja kezdtünk tárgyalni Eduard Giblakkal – újságolja Joós Zoltán szakosztályelnök. – Miután felkerestük, egy nap gondolkodási időt kért, majd megszületett a főnyereménnyel felérő megállapodás: kettő plusz egy éves szerződést írtunk alá, a felnőtt- és az utánpótláscsapattal zajló munkáért felel majd."Giblaknak nem akármilyen rutinja van az utánpótláskorúak irányításában. A csehszlovák U18-as utánpótlás-válogatott kispadján 220 meccset vezényelt le, 1992-ben aranyérmet nyert a junior Európa-bajnokságon a csehszlovák válogatottal, amelyben többek között Cechmanek, Vyborny, Cierny, Demitra és Satan léptek jégre, 1989-ben pedig a második helyet megszerző csapatot irányította, melyben Jagr is meghatározó szerepet játszott. A szlovák Extraligában vezetőedzőként ténykedett, majd hat évig Németországban edzősködött felnőttcsapatoknál, ebből két évben első osztályú csapatot irányított, legutóbb pedig a Zvolen juniorcsapatánál dolgozott. Bemutatkozóanyaga érthető módon lenyűgözte az Újpest vezetőit, no meg a szövetség elnökségét is, hiszen a magyar U18-as válogatottat is ő irányíthatja a következő évadban. "Nem vagyunk türelmetlenek – folytatja Joós. – Habár azt terveztük, hogy már a következő évadban részt veszünk az Interligában is, lassan, céltudatosan igyekszünk fejlődni, és a nemzetközi szereplést egy évvel elhalasztjuk. Hároméves programot dolgoztunk ki. A harmadik évadra szeretnénk összehozni egy ütőképes csapatot, mely felveszi a versenyt a hazai legjobb együttesekkel is. A csapat vázát az Újpest juniorjai alkotják majd, három-négy idegenlégióssal és néhány magyar válogatottal megerősítve. Reméljük, az együttes játékán már a következő évadban látszik majd a fejlődés az eddigi évekhez képest."A szlovák edző június 15-én kezdi meg a munkát, augusztus elejétől a szárazedzéseket a jég elkészültével jeges edzések váltják fel. Az eddigi vezetőedző, Ancsin János szakmai igazgatóként felel a szakosztály munkájáért. Habár az Interliga-szereplés még egy évet várat magára, az újpestiek szeretnének minél több előkészületi és barátságos mérkőzést játszani, hogy a csapat az évi 60-70 találkozó során egy remek edző irányításával összekovácsolódjon, és három év múlva az Alba Volánnal is felvehesse a versenyt.
Legfrissebb hírek

A Benelux-út: légiósainknak ez az ugródeszka az elitligák felé

Légiósok
32 perce

Mihályvári-Farkas Viktória: Nem voltak elvárásaim magammal szemben

Úszás
38 perce

„Kezdek visszatérni” – Jackl Vivien ismét élvezi az úszást

Úszás
49 perce

Maldini: Guardiola még a lehetséges kezdőfelállásokat is elkezdte leírni egy papírra

Olasz labdarúgás
55 perce

Dénes Vilmos: Kicsit el is érzékenyültem…

Labdarúgó NB I
1 órája

Trump kiállt Infantino mellett: „A FIFA szörnyű hibát követne el...”

Minden más foci
1 órája

Száz éve avatták fel a budapesti Császár uszodát

Úszás
2 órája

Kajak-kenu: kezdődjék az egyéves élményutazás a szegedi vb-ig

Kajak-kenu
2 órája