Gyurcsányiék megnyugodtak a csehek veresége láttán

2010.01.22. 10:07
null
Madarász János (balra) és Gyurcsányi Zsolt is bízik abban, a csehek ellen sikerül javítani (Fotó: Szabó Miklós)
Címkék
A magyar futsalválogatott ma délelőtti edzését megelőzően Kozma Mihály a Nemzeti Sport Online kérdésére elmondta, csapata megnyugodott, miután látta Azerbajdzsán tegnapi sikerét Csehország ellen, mert kiderült, hogy nem a mieink játszottak gyengén a hazai Eb nyitó meccsén, hanem az azeri brazilok valóban kiemelkednek a csoportból.
FUTSAL EB 2010

A magyar futsalválogatott tagjait megviselte, hogy a hazai rendezésű Eb nyitó mérkőzésén 3–1-re kikaptak a honosított brazilokkal felálló Azerbajdzsántól, de tegnap kiderült, a kaukázusontúliak nemcsak nálunk jobbak.

„Tegnap szabadnapot kaptak a fiúk, együtt néztük az Azerbajdzsán–Csehország mérkőzést, és a 6–1-es azeri siker azt mutattja, hogy ők valóban kiemelkednek a csoportból, így nincs miért szégyenkeznünk az első meccs miatt. Ezért a csehek veresége megnyugtatta a fiúkat" – kezdte értékelését a csapat mai edzése előtt Kozma Mihály szövetségi kapitány.

„A csehek technikailag nem annyira képzettek, mint első ellenfelünk volt. Igaz ugyan, hogy Csehországban 35-ször több igazolt futsaljátékos van, mint hazánkban, de a két ország válogatottja között nincs ekkora különbség. Náluk elsősorban korábbi nagypályás labdarúgók adják a futsalcsapatok magját, míg nálunk sokan erre specializálódnak. Túl vagyunk az első meccs okozta sokkon, és mindent megteszünk azért, hogy szombaton kiharcoljuk a továbbjutást" – fogalmazott a szakember, aki hozzátette, játékosainak az első találkozón a számukra szokatlan nagy felhajtás is gondot okozott, ám úgy érzi, most már el tudják viselni a hazai rendezéssel járó terhet is.

A magyar együttes tagjai ma közös tréningen vettek részt az Eötvös József Általános Iskola futsal-tagozatos diákjaival, holnap pedig 20.30 órától sorsdöntő mérkőzésen lépnek pályára Csehország ellen. A mieinknek már a döntetlen is elég a továbbjutáshoz, persze aligha ikszre játszanak majd Gyurcsányi Zsolték.

MADARÁSZ: "AZ ÉLETÜNKÉRT FOGUNK JÁTSZANI"
 „Az azeriektől elszenvedett vereséget követően sikerült feloldódnunk, azt nem mondanám, hogy örültünk a csehek zakójának, de így ki-ki meccset játszhatunk ellenük. Holnap az életünkért fogunk játszani. Noha számunkra a döntetlen is elegendő lenne a továbblépéshez, a közönségünk győzelmet érdemel" – nyilatkozta Madarász János a magyar futsalválogatott mai tréningje után.

 

Legfrissebb hírek

Videó: Halász Bence győzelme után csendült fel a magyar himnusz Birminghamben

Atlétika
5 órája

Dvéri Zsolt és Kótai Mihály 50 éves; Betlehem Dávid az aranyért megy Los Angelesbe

E-újság
5 órája

Szerdai sportműsor: Köbenhavn–DVSC a Kl-ben; magyar éremesélyek az atlétikai és a vizes Eb-n

Minden más foci
5 órája

Csók a családnak! – Cserháti András jegyzete

Labdarúgó NB I
6 órája

Enyém, tied, övé – Malonyai Péter publicisztikája

Foci vb 2026
6 órája

Halász Bence: Úgy éreztem, hogy táncolok a körben

Atlétika
6 órája

Sztankovics és Abu Fani piros lapot kapott, a Crvena zvezda kiesett a BL-ből, akárcsak Vitályos klubja

Bajnokok Ligája
7 órája

Kozák Luca ismét Európa élmezőnyében, Klekner Hanga, Enyingi Patrik és Molnár Attila is döntőbe jutott!

Atlétika
7 órája