Vb 2010: futballháború Egyiptom és Algéria között

Vágólapra másolva!
2009.11.16. 15:58
Címkék
Kisebbfajta futballháború tört ki Egyiptom és Algéria között, miután előbbi szombaton legyőzte utóbbit, így a két gárda szerdán Szudánban rájátszásban dönt a világbajnoki részvételről.

A két válogatott azonos ponttal és gólkülönbséggel végzett a selejtezőcsoport élén.

A 2–0-val végződő kairói találkozó kapcsán a vendégeket erősítő Haled Lemmusia közölte: megfélemlítették őket az egyiptomi szurkolók, és a nemzetközi szövetségnek (FIFA) el kellett volna halasztani a meccset.

„Néhány huligán kövekkel dobálta meg a csapatbuszt a repülőtérről a hotelbe menet, négyünk megsérült, nekem össze kellett varrni a fejemet – mondta a játékos. – Valamennyien falfehéren léptünk pályára. Ha a FIFA az egyiptomiakat akarja látni a vb-n, inkább mondja meg nyíltan. Fordított esetben ők azonnal hazamentek volna, és a zöld asztalnál kiharcolták volna a három pontot.”

Miután kiderült, hogy a kairói utcai zavargásokban 12 hazai és 20 vendégszurkoló megsérült, Algériában valóságos hisztéria tört ki: a sajtó „mészárlásról”, négy halottról és több száz sebesültről írt. Az országban egymást érik a bojkottfelhívások az egyiptomi termékekre és tévésorozatokra. Máris több ezer szurkoló jelezte, hogy különgéppel kíván elrepülni a sorsdöntő szudáni mérkőzésre.

Legfrissebb hírek

Humphries és Price is csoportelsőként jutott tovább a Grand Slam of Dartson

Egyéb egyéni
3 órája

Keddi sportműsor: nemzetközi kupameccsek három sportágban

Minden más foci
3 órája

Tóth Alex ki-ki meccsre készül; a 17 éves Galambos János busszal ingázik Szekszárd és Paks között

E-újság
3 órája

Kanapétól a pályáig – Patai Gergely publicisztikája

Egyéb csapat
4 órája

Fehérvári dominódőlés – Bobory Balázs jegyzete

Labdarúgó NB II
4 órája

ATP-vb: simán győzött Fritz Musetti ellen, Sinner megint megverte Auger-Aliassime-et

Tenisz
4 órája

Vb 2026: a mexikói államfő elajándékozza egyes sorszámú belépőjét

Foci vb 2026
6 órája

Magabiztos nyíregyházi siker a női röplabda Extraligában

Röplabda
6 órája
Ezek is érdekelhetik