MARTONOSI ÁRPÁD
MARTONOSI ÁRPÁD
2010.12.25 16:18 Frissítve: 2015.03.15 02:30

Ezúttal a spanyolok nevettek a végén

Mint mindig, az év végéhez közeledve idén is felidézzük, mi történt az elmúlt 12 hónapban a sport világában. Bár 2010-ben rendeztek egy téli olimpiát, a hazai porondon triplázó Debrecen labdarúgói bejutottak az Európa-liga csoportkörébe, Sri Lankán pedig sor került a krikettezők 10. Ázsia-kupájára, mi mégis úgy gondoltuk, hogy első körben a labdarúgó-világbajnokságról kellene megemlékeznünk. Visszapillantó cikkünkben sok résztvevő válogatottról esik szó, és még több olyan van, amelyikről nem.


Villa (fent) boldogságában ordítani tudott (Fotók: Action Images)


Miben is különbözött ez a világbajnokság az előzőektől? Például abban, hogy még sosem szolgáltatott ennyire központi témát egy hangszernek nevezett zajkeltő eszköz, vagy abban, hogy még egyszer sem lehetett ilyen kevés lőtt góllal (nyolccal) vb-t nyerni, ráadásul olyan válogatott sem lett még aranyérmes, amely vereséggel kezdett a tornán. Arra sem volt korábban példa, hogy a legfontosabb meccsek előtt nem egy korábbi klasszis, esetleg szakíró véleményére volt a legkíváncsibb az emberek jó része, hanem egy polip „tippjére". A legfontosabb azonban, hogy ezelőtt még egyszer sem hívták a rendező ország labdarúgó-szövetségének alelnökét Mwelo Nonkonyanának. Na jó, ennél talán valamivel lényegesebb, hogy először lett a végső győztes olyan válogatott, amely spanyol.

MEGÉRDEMELT ARANYÉREM

A sportág kedvelőinek, szakértőinek nagy része egyetért abban, hogy a spanyol armada megérdemelten ért fel a csúcsra, ám természetesen most is akadtak negatív hangok, olyanok, akik megkérdőjelezik David Villáék sikerének jogosságát. Legtöbbjük azt emeli ki, hogy a spanyolok korántsem játszottak olyan látványosan, gólra törően, mint például a 2008-as Eb-diadaluk során. Való igaz, az egyenes kieséses szakaszban elért eredményeiket nézve (Portugáliát, Paraguayt, Németországot és Hollandiát is 1–0-ra győzték le) akár azt is hihetné a vb-ből egy percet sem látó egyszeri ember, hogy bunkerfocival értek révbe, ám erről szó sincs.

– Van önnél valamilyen fémtárgy, Senor Ramos?
– Csak egy aranyérem.

A játékot valamennyi meccsükön ők uralták, amit a statisztika (labdabirtoklás, kapura lövések száma) is ékesen bizonyít, a gólparádék elmaradása pedig leginkább annak tudható be, hogy az ellenfeleik nem megye kettes csapatok voltak, hanem a világ élvonalába tartozó együttesek. Véleményem szerint, ha valakik, akkor a spanyolok megérdemelték, hogy végre világbajnok csapatot ünnepelhessenek. Még akkor is, ha Villa portugálok elleni győztes találatát leheletnyi les előzte meg, vagy ha a hollandok nagyobb helyzeteket alakítottak ki (és puskáztak el) a döntőben, mint a végső győztes. A múlt aranyérmeseit is szinte kivétel nélkül segítette a szerencse és/vagy néhány játékvezetői ítélet, miért lett volna ez másképp Dél-Afrikában.

Korábban is már számtalan tornára érkeztek aranyesélyes, remek focit bemutató gárdával, ám egy-egy rossz meccs vagy vérlázító csalássorozat (2002, ugyebár...) végül a vesztüket okozta. És még valami: Vicente del Bosque ismét bizonyította, hogy ha minőségi játékosállomány van a keze alatt, akkor azzal ő révbe ér. Azon pedig már meg sem lepődtünk, hogy a legnagyobb siker után, amit egy edző elérhet, szerényen a háttérbe húzódott, csakúgy, mint ahogy annak idején a Real Madridnál tette.

MEGINT AZOK A FRÁNYA SPANYOLOK

A németek Dél-Afrikában is jól muzsikáltak

Persze ezek után is lehet még azt mondani, hogy a spanyolok nem érdemeltek vb-címet, ám ez esetben érdemes végignézni, hogy akkor kik szolgáltak volna rá erre. Például a németek, harsognák valószínűleg a Nationalelf elvakultabb szurkolói. Joachim Löw fiai valóban kitettek magukért, és tetszik, nem tetszik, 2006 után ismét ők szolgáltatták az egyik leglátványosabb focit. Valamit tudhatnak a németek szakmai stábjában, hiszen olyan játékosokból hoznak össze világeseményről világeseményre ütőképes, dobogóra odaérő csapatot, akik közül többen még nagy jóindulattal sem nevezhetők világklasszisnak, vagy éppen a klubjukban olyan pocsék teljesítményt nyújtanak az adott idényben (például legutóbb Klose), hogy más válogatottnál még csak meghívót sem kapnának, ám az év legfontosabb viadalán a legjobbjukat nyújtják.

Schweinsteigerék ismét megmutatták, hogy igazi tornacsapatnak számítanak, amely a nagy világversenyeken futja topformáját, ám aranyérmet ezúttal sem érdemeltek, mivel volt egy elődöntő. Ott pedig egyértelműen kiderült, hogy a spanyolok jobbak náluk, még úgy is, ha ez az eredményben csak egy Puyol-fejesben mutatkozott meg. Hol volt az addig látott attraktív támadófoci, a szélvészgyors kontrák? Sehol. Ebben a sportágban ugyanis elég nehéz labda nélkül támadni. Márpedig a meccs nagy részében a spanyoloknál volt a játékszer, de a németek akkor sem tudtak mit kezdeni ellenfelükkel, amikor kicsit kiszabadultak a szorításból.

Mi lett volna Amszterdamban, ha az oranje aranyéremmel tér haza?

A VÉGÉRE BEDURVULTAK

Nézzük a hollandokat! Mindenki tudta, hogy jó kis csapatuk van, mégsem emlegették őket a legnagyobb esélyesek között. Ez persze őket nem zavarta, és szépen elmeneteltek a fináléig, többek között a brazilokat kiejtve. A velük szimpatizálók száma aztán az utolsó mérkőzésen alaposan megcsappant, a johannesburgi döntőben ugyanis szükségét érezték emlékeztetni a világot arra, hogy K–1-ben ők a legjobbak a földkerekségen. Ezzel részben elérték céljukat, hiszen a spanyolok nem tudták azt a macska-egér játékot űzni velük, mint addigi ellenfeleikkel, Semmy Schilt pedig talán még elismerően csettintett is Nigel de Jong mellbe(vágó)rúgó megmozdulásánál. A tulipánosok mérgelődhetnek amiatt, hogy Howard Webb Andrés Iniesta gólja előtt a másik kapunál szöglet helyett kirúgást ítélt, ám ha az angol játékvezető lezavar legalább egy hollandot a pályáról még az első félidőben – ahogy azt tennie kellett volna –, akkor korántsem biztos, hogy a spanyolok emberelőnyben játszva hosszabbításra kényszerülnek.

Uruguay szereplése a vb üde színfoltja volt, már-már a régi időket idézte a celeste menetelése. Forlánék éltek a lehetőséggel, azzal, hogy viszonylag könnyű ágra kerültek, ám Dél-Korea és Ghána kínkeserves legyűrése után Hollandiával már nem bírtak, mint ahogy a bronzmérkőzésen Németországgal sem.

A SOK KLASSZIS CSATÁR ÖNMAGÁBAN MÉG KEVÉS

Nagy talánynak számított a vb előtt Argentína, amelyet sokan nem tudtak hova tenni. A pályán ott volt Lionel Messi, aki pazar tavaszi szezont futott, a kispadon viszont ott volt Diego Maradona. Akik esélytelennek tartották a kétszeres vb-győztest a végső sikerre, azok többnyire miatta gondolták így. Az „isteni" Diego szövetségi kapitányként nem dicsőült meg, Argentína ezúttal sem jutott túl a negyeddöntőn, a végső sorrend megállapításakor az ötödik helyre volt jó, ám Maradona ezzel is a legjobb eredményt érte el az 1990-es ezüstérem óta. Ráadásul az olaszországi vb óta nem volt ilyen gyenge keretük az argentinoknak, ami persze jórészt Maradonának „köszönhető". Hiába hemzsegtek elöl a világklasszis támadók, a középpályások és védők között jó, ha volt két-két igazán jó képességű és jó formában is lévő játékos. Ez a negyeddöntőben ütközött ki, amikor is a németek úgy futottak át rajtuk, ahogy akartak, és szinte az összes góljukat a bal oldalon vezetett támadás végén szerezték. Talán, ha Nicolás Otamendi helyett Javier Zanetti kap helyet az argentin védelem jobb oldalán, vagy ha Esteban Cambiasso ott van a középpályán...

Maradona aláírása az argentin vb-kudarc ellenére is sokat ér

Ezzel együtt úgy gondolom, ez így volt rendjén, Maradonának egyszerűen meg kellett kapnia a lehetőséget, hogy legalább egy világbajnokságon irányíthassa hazája nemzeti tizenegyét, még úgy is, hogy komoly eredményt edzőként sosem ért el, de még komolytalant se nagyon. Megkapta az esélyt – amit nyilvánvalóan csak a játékosmúltjának köszönhet –, nem élt vele, így az is helyén való, hogy a vb óta már nem ő irányítja az albicelestét. Bár ha azt vesszük, hogy elvileg maradhatott volna a helyén...

A KRITIKUSOKNAK LETT IGAZUK

Go go home! – mondhatták a hollandok
Dungáéknak

A másik dél-amerikai óriás szövetségi kapitányát legalább annyian vagy tán még többen támadták, mint Maradonát, ám Carlos Caetano Bledorn Verrinek vagy ahogy néhányan ismerik,  Dungának volt egy ütőkártyája, amivel elcsendesíthette kritikusait: az eredmények. Hiába nyert azonban Copa Américát és Konföderációs-kupát a selecaóval, tudhattuk: ha a vb-n megbukik, veheti a kalapját.

A hagyományos brazil stílus sutba dobása 1994-ben már egyszer jól sült el, és mivel Dunga annak a csapatnak tagja, sőt kapitánya volt, nem csoda, hogy hasonló stílust honosított meg. Az általa favorizált, biztos védelemre, valamint kontratámadásokra alapuló taktika idén is nyerőnek bizonyult. Egészen a negyeddöntőig.

Még a hollandok elleni találkozó is jól kezdődött, ám a második félidőben két kihagyás végzetesnek bizonyult, hátrányban egyszerűen hatástalannak bizonyult a brazil alakulat. Sose tudjuk meg, hogyan alakulnak a dolgok, ha ott van társai között Ronaldinho is, ám hogy rosszabb nem lett volna vele az ötszörös világbajnok, az szinte biztos.

 

Domenechnek a pár sem jött össze,
a franciák egy ponttal zártak

A franciák megmutatták, hogyan lehet remek erőkből álló kerettel totálisan leszerepelni. A bajok a Nicolas Anelka és Raymond Domenech között kirobbant, majd eldurvult vitával kezdődtek, ám nem túl valószínű, hogy egyedül ez vezetett a teljes morális csődig. Egy normális közösség túllépett volna a botrányos jeleneteken, de a vége felé már úgy tűnt, a franciák nem is igazán akarják megmenteni szeretett (?) hazájuk becsületét.

Nem járt jobban a 2006-os vb másik döntőse, Olaszország sem. Sok jót még az itáliai sajtó sem várt Marcello Lippi legénységétől, ám hogy az még a csoportból sem jutott tovább, azt így is nehezen dolgozták fel. Végleg rá kellett döbbenniük, hogy egy nagy generáció harcosai kiöregedtek, akiknek pedig a helyükbe kell lépniük, azok bizony egyelőre elmaradnak az elődeik által képviselt nívótól.

ANGLIA? CSAK A SZOKÁSOS

Túl sokat nem lehetett volna kaszálni Anglia vb-győzelmével, ám a kis oddsok végül nagyon hízelgőnek bizonyultak Gerrardékra nézve. A talán legkönnyebb csoportból is csak úgy jutottak tovább, hogy az utolsó pillanatig izgulniuk kellett, ami pedig azután következett, alighanem minden angol hazafi örökre kitörölné emlékezetéből. A németektől elszenvedett kínos vereség után persze lehet azzal jönni, hogy mi lett volna, ha Frank Lampard gólját megadja a játékvezető, azonban a tényen ez sem változtat: a háromoroszlánosok játékában még az utóbbi években látottaknál is kevesebb elképzelés volt, támadójátékról nem nagyon beszélhettünk az esetükben, a védelem pedig az argentinokéhoz hasonlóan az első komolyabb ellenféllel szemben egyből csődöt mondott. Persze lehet, hogy csak a helyszínen szurkoló Mick Jagger hozott megint balszerencsét honfitársaira, hasonlóan az Argentína elleni 1998-as nyolcaddöntőhöz.

Mick Jagger ezúttal sem hozott szerencsét az angoloknak

Voltak hangok, amelyek a dél-afrikai válogatottat a torna előtt a leggyengébb résztvevőnek titulálták, pedig ott volt a mezőnyben Új-Zéland is. A leégést megúszta a Bafana Bafana, a megszerzett négy pont teljesen vállalható, ám személy szerint egyáltalán nem bántam, hogy a történelem során először nem élte túl a csoportkört a rendező ország csapata. Egyrészt nem volt a legjobb 16 közé való, másrészt pedig így biztossá vált, hogy nem ismétlődhetnek meg a 2002-ben történt gyalázatos események. Az afrikai csoda ettől még beteljesülhetett volna, ám hiába szurkolt a végén már az egész kontinens nekik, végül a ghánaiak is megadták magukat a legjobb nyolc között.

ANNYIRA NEM IS VOLT ZAVARÓ

És ha már Afrika, essék szó végre a vuvuzeláról! Bevallom, a 2009-es Konföderációs-kupán kétségbe estem. Nem kicsit, nagyon. Ezt a szörnyűséget kell hallgatnunk a futball legnagyobb ünnepén 64 mérkőzésen keresztül? A FIFA döntött: ezt! Aztán lement kb. három félidő a vb-ből, és azt vettem észre, hogy észre sem veszem ezt a primitív zajkeltő eszközt. Bármennyire is kellemetlen a hangja, valahogy megszoktam, és már csak akkor figyeltem fel rá, amikor a meccseket közvetítő riporterek szóba hozták. Azaz körülbelül negyedóránként. Összességében persze egyáltalán nem bánom, hogy Európába nem gyűrűzött be a vuvuzelaimádat, a jobb helyeken egyébként is tiltja a házirend a használatát.

A VB SZTÁRJAI – A KÉTLÁBÚTÓL A NYOLCKARÚIG

Egy világbajnokság mindig hatalmas kiugrási lehetőség, a kevésbé ismert játékosok el tudják adni magukat, ám ezúttal olyan történt, mint még soha: a torna két legnagyobb felfedezettjének úgy sikerült berobbannia, hogy pályára sem lépett. Egy szép és egy kevésbé szép, ám annál csúnyább lényről van szó.

A Boca Juniors kissé flegma, ám annál nagyobb tudású irányítója nem került be az argentinok utazó keretébe, ám így sem maradtunk Riquelme nélkül, hála Larissa kisasszonynak. Alighanem a modellként (is) dolgozó hölgy – aki hamar megtalálta a legmegfelelőbb helyet mobiltelefonjának – volt a legtöbbet fotózott paraguayi a nyáron. Hogy a hirtelen jött világhírnevet mennyire képes kiaknázni, nem tudjuk, ám rajongóinak nem árt tudniuk, hogy 2011-ben Copa Américát rendeznek!

Paulip odáig vitte, hogy paródia is született róla

A vb-n résztvevő játékosok közül öten viselték a Paul keresztnevet és annak különböző változatait (és akkor Kamerun szövetségi kapitányáról, Paul Le Guenről még nem is beszéltünk), ám ők öten összesen nem kerültek annyiszor a címlapokra, mint druszájuk, Paul polip. Tudtam, hogy az emberek mindenféle hülyeségre vevők, de hogy ez az állat ilyen hullámokat ver majd, és ilyen figyelem kíséri majd a nagy meccsek előtti megmozdulásait, arra nem számítottam. Szegény jószág ma már csak odafenn bizonyíthatja jóstehetségét, bár egy összeesküvés-elmélet szerint már a vb előtt feldobta mind a nyolc „talpát", és a torna alatt egy rá kísértetiesen hasonlító, azonos arcvonásokkal rendelkező fajtársa tippelt az egyes találkozókra.

A SZÓ ELSZÁLL, A LABDA SZINTÉN

Pénz beszél, a kutya meg a játékosok – élükön a kapusokkal – pedig ugathatnak, a nagy tornákon mindig új fejlesztésű labdákkal kell játszani. Ez még önmagában nem lenne probléma, ám az újabb sajnos általában egyet jelent a rosszabbal is. Gyerekkorom gumilabdái nem szálltak olyan extrém röppályán, mint a Jabulani, nem csoda, hogy egy kezünkön meg tudjuk számolni a 64 mérkőzésen látott távoli bombagólokat. Ugye azt senki sem gondolja, hogy a világ legjobb labdarúgói egyik pillanatról a másikra elfelejtettek kapura lőni.

Hogy milyen volt ez a világbajnokság? Az összes negatívum ellenére jó. Még akkor is, ha az 1998 óta tartó tendencia (azóta szerepel 32 válogatott a vébéken), miszerint egyre kevesebb a gól, most is folytatódott. Franciaországban 171, Dél-Koreában és Japánban 161, míg négy éve Németországban 147 találat született. Dél-Afrikában csak 145. Egy dolgot sajnálok csak (azon kívül, hogy nem a kedvenc külföldi válogatottam diadalmaskodott): nem tettem fel egy kis pénzt arra valamelyik fogadóirodánál, hogy Új-Zéland fejezi be egyedüliként veretlenül a tornát. Pedig ez olyan egyértelmű volt. Vagy nem?