BALLAI ATTILA
2022.12.03 23:06 Frissítve: 2022.12.08 17:31

Karszalagszakadás – Ballai Attila publicisztikája

 

Még csak most kezdődött meg a vb – mondják sokan. Persze nem azok, akiknek már be is fejeződött. Mérleget egyelőre csak ez utóbbiakról vonhatunk. Első felütésként érdemes földrészenkénti – Amerika esetében szubkontinensi – bontásban felsorolni a csoportkörből kiesőket: öt európai, két dél-amerikai, három-három ázsiai, afrikai, valamint észak- és közép-amerikai csapat. Uruguayban, Kamerunban, Kanadában vagy Iránban mindenki foglalkozhat a maga keservével, mi itt és most Európa – pályán belüli és kívüli – bajain merengünk.

Indulva onnan, hogy földrészünk válogatottjainak alulértékelése miatti, eddig jogosnak tűnő szemrehányásunkat – a négy év múlva 48-asra bővülő mezőnyben miért csak három pluszkvótát kap a legsikeresebb régió? – a jelenlegi eredmények nem támasztják alá. Ahhoz sok, még a nyolc továbbjutó fényében is sok az öt kihulló. Egy teljesen jogos lehetne, hiszen senki sem várhatta, hogy a G-csoportban Svájc és Szerbia is megelőzi Brazíliát. Még a két búcsúzó is belefér a papírformába, különösen úgy, hogy Wales értelmezhetetlen teljesítményt nyújtott. Egyébként puszta jelenléte is alapkérdéseket vet fel, nem lévén önálló államalakulat; míg egyéb csapatsportokban brit válogatottak szerepelnek, addig futballban – az „őshaza” jogán – az Egyesült Királyság négy csapattal vághat neki minden kvalifikációs sorozatnak. És mivel a sportág szabályalkotó testületébe, az International Boardba a hagyománytisztelet okán a nyolc tagból egyet-egyet Anglia, Skócia, Wales és Észak-Írország delegál, bármiféle változtatáshoz pedig háromnegyedes többségi vélemény szükségeltetik, ez minden bizonnyal így is marad.

Érdemi témánkat azonban a három további, már az első körben bukott alakulat adja: a legutóbbi vb-n bronzérmes belgák, a sokak által titkos favoritnak tartott dánok, valamint elsősorban a németek. Ha a „helyettük” továbbjutók felől közelítünk, Marokkó, Ausztrália és Japán jelentette a végzetüket. De inkább ők a saját magukét. Mert túl sok minden kavargott a fejükben, ami a döntő pillanatokban megoszthatta a figyelmüket, az erejüket. Pedig amióta világ a világ, a párbaj sikeres megvívásának alapfeltétele, hogy az összecsapás előtt és alatt csak saját kardunkra és pajzsunkra, no meg persze az ellenfél, az ellenség fegyvereire figyelünk, különben végünk. Aki hajdan ezt elhibázta, az nem harmadikként, negyedikként kullogott haza, hanem még „másodikként” is vérbe fagyva maradt ott a csatatéren. Attól még, hogy a futballban nem élet-halál a tét (bár például Bill Shankly, a Liverpool bálványa szerint sokkal több annál), az örök igazságok megfellebbezhetetlenek.

Kajánkodhatnék azon, hogy a dánok az emberi jogok sorozatos és súlyos katari megsértése miatt eleve kijelentették, hogy bár elutaznak a vb-re, de mezszponzorukkal egyetemben szinte láthatatlanok kívánnak maradni – nos, e célt kétségtelenül és maradéktalanul elérték. Elemezhetném a belgákat szétfeszítő belső válság, a kulcsjátékosok egymás iránti, a nyilatkozatokból a külvilág számára is nyilvánvaló ellenszenvének hatásait, de maradok a németeknél. Egyrészt, mert a vb-ket tekintve négy bajnoki címükkel a brazilok mögött a földkerekség második, nyolc döntőjükkel és tizenkét érmükkel viszont első számú futballnemzetét adják. Másrészt, mert kudarcuk tanmesének is beillene, és ahhoz sem a belgák, sem a dánok nem tehetnének hozzá egyetlen új fejezetet sem.

Harmadszor pedig személyes érintettségem okán. Ugyanis amióta az eszemet tudom, a mieink, a magyarok után a németeknek szurkoltam. Részben bizonyára felesben sváb származásom miatt; apai nagyanyám sírján még az „Itt nyugszik” német megfelelője áll. Ez azonban a futballszimpátiához önmagában kevés lett volna. Ahhoz kellett egy csapat, amelynek tagjain a büszkeségtől és a duzzadó erőtől majdnem szétfeszült a hagyományos fehér mez, kellettek hozzá egészen valószínűtlen, a teljes reménytelenségből visszahozott meccsek, kellett a tökéletes és teljes elhivatottság, eltökéltség a közös, nem tízenegynéhány játékossal, hanem a nyolcvanmilliós nemzettel közös, szent cél iránt. Így esett, hogy bár az adott tornán a hollandok, a franciák, az argentinok, a brazilok szebb, virtuózabb, és – el kell ismernem – olykor rokonszenvesebb teljesítményt nyújtottak, nekem így is a németek voltak az igazi sportemberek. A férfiak. Nem véletlen, hogy míg a többi nyelv anyaföldről beszél, addig a haza németül Vaterland, azaz „apaföld”, és e szó a Himnuszban is kétszer benne foglaltatik.

A szurkolás, a szurkolói lét picit olyan, mint a szerelem. Irracionális, logikátlan, akár elvtelen is, mindezekért észszerű döntésekkel irányíthatatlan. Ezért kissé magamat is megleptem, amikor a 2018-as oroszországi vb-n cseppet sem bántott, hogy a címvédőként érkezett Nationalelf a csoportban kikapott Mexikótól és Dél-Koreától, és utolsóként ki is esett. Addigra ugyanis kiszerettem – nem is elsősorban a német válogatottból és labdarúgásból, hanem – Németországból, amely rohamtempóban adja fel önazonosságát. Ezért csak részben érthetek egyet Lothar Matthäusszal, aki a Japántól elszenvedett nyitó vereség után azt üzente utódainak: azért mentek Katarba, hogy futballozzatok és Németországot képviseljétek. Ellenvéleményem oka, hogy szerintem igenis Németországot képviselték – napjaink Németországát.

Félreértés ne essék, bár nem értek vele egyet, elfogadom, ha valaki úgy véli, hogy 2022-ben a világ fő problémája az LMBTQ-jogok elégtelen érvényesülése. Azt viszont mélyen ellenzem, ha ennek demonstrálására bárki a labdarúgó-vb-t használja eszközként. Ugyanezt gondolnám, ha szívügyem, az idegen országba szakadt nemzeti kisebbségek képviselete lenne az apropó. Ennek belátása vagy tagadása szerintem nem világnézet, politikai orientáció, hanem egyszerű tisztánlátás kérdése. Talán elegendő Schiffer Andrást idéznem, aki aztán nem mondható szélsőjobboldalinak, mégis szivárványos bohóckodásról beszélt, és hozzátette: ez nyílt színi provokáció és a kulturális imperializmus kifejeződése.

A kulturális imperializmus eredeti szókapcsolat. Olvasatomban azt jelenti, hogy legfeljebb néhány százmillió ember akarja megszabni nyolcmilliárdnak, miről mit gondoljon, mit tartson fontosnak, értékesnek. Ha nem így tesz, jaj neki. Úgy jár, mint Petry Zsolt, akinek aztán tényleg befogták a száját, sőt kitörölték a német futballból egy magánvéleménye miatt. Vallom, ha Neuerék a tarisznyarákok élhetőbb körülményeiért vagy a bélyeggyűjtők nagyobb nemzetközi megbecsüléséért állnak ki, akkor is hibáztak volna, pusztán azért is, mert ez tiszteletlenség és nemtörődömség hivatásuk, a labdarúgás, és annak fő eseménye, az emberiség legnépszerűbb játéka iránt.

Azt a témát felesleges is megnyitni, hogy a spanyolok vajon készakarva kaptak-e ki a japánoktól. A németek vesztét ugyanis nem a spanyolok, még csak nem is a japánok, hanem saját maguk okozták. Némileg meglepő módon a német média sem éri be köntörfalazó, píszí minősítésekkel. A sport1.de főszerkesztője szerint a vb egy csaló (!) csapat kínos, szégyenletes, váratlan végét hozta, a Kicker leszögezi, Németország már nem futballnemzet, a Sport Bild szerint egyenesen a sportág törpéi közé tartozik.

Tágabb összefüggésekig azonban egyelőre senki sem merészkedik. Talán mert belülről nem látszik, ami kívülről igen: a német válogatott nem Németországgal ellentétben adta fel identitását, azt a fő erényét, amely rendre sikerre vezette, hanem éppen a Vaterlanddal együtt, annak járulékos veszteségeként.

Így esett, hogy 1974-től 2014-ig a németeknek szurkoltam, 2018-ban már hidegen hagytak, most pedig egyenesen a sors igazságszolgáltatásának tartom a kiesésüket.

Hiszen hadd futballozzanak tovább azok, akik eleve azért mentek a vb-re.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

2023.01.05 21:56:56

Foci vb 2022 nemzetisport.hu

NS-VÉLEMÉNY. Nehéz összehasonlítani a 2022-es vb-aranyérmes argentin válogatottat az évtizedekkel ezelőtti csapatokkal.

2023.01.04 21:38:36

Foci vb 2022 nemzetisport.hu

NS-VÉLEMÉNY. A gazdasági érdekek mindig legyőzik a szakmai indokokat.

2022.12.31 00:19:21

Foci vb 2022 nemzetisport.hu

ALAPVONAL. LUCIFER Hiú törekvés! Mert egyént sosem / Hozandsz érvényre a kor ellenében: / A kor folyam, mely visz vagy elmerít, / Úszója, nem vezére az egyén. / Kiket nagyoknak mond a krónika, / Azok mind, kik meghallották, mi a kor dala.