Gyász: franciák és marokkóiak összecsaptak, meghalt egy 14 éves fiú

V. J.V. J.
Vágólapra másolva!
2022.12.15. 12:18
null
Francia szurkolók Montpellier-ben (Illusztráció: AFP)
Megrázó eset árnyékolta be a szerda esti világbajnoki elődöntőt Montpellier-ben: egy 14 éves fiú halálához vezetett francia és marokkói szurkolók összetűzése – írja a Sky Sports. Az MTI csütörtökön kora délután arról számolt be, hogy Franciaországban országszerte 266 embert tartóztattak le. 


Az Hérault megyei önkormányzat közleménye szerint a 14 éves fiút egy autó ütötte el, amely a francia és marokkói fanatikusok összecsapása során a tömegbe hajtott. Súlyos sérülésekkel kórházba szállították, ahol nem sokkal beérkezését követően elhunyt.

A Daily Mail úgy tudja, az autóban francia szurkolók ültek, amelyekre marokkóiak támadtak rá – köztük a később életét vesztő fiú is.

A francia rendvédelmi szerveknek Párizsban tömegoszlató eszközöket kellett bevetniük a két tábor között kitört zavargás miatt.

Franciaországban jelenleg több mint 780 ezer marokkói vagy marokkói származású ember él. A francia gyarmati múlt által ejtett sebek miatt különösen feszült hangulat uralkodott a szerdai találkozó körül.

FRISSÍTÉS, 13.20

A francia rendőrség csütörtöki tájékoztatása szerint 167 embert Párizsban tartóztattak le, míg országszerte összesen 266-an kerültek őrizetbe. A fővárosban a párizsi ügyészség szerint 40 szélsőjobboldali szimpatizánst tartóztattak le, náluk ugyanis szúrófegyvereket találtak.

Ők a francia sajtó szerint a Champs-Élysées-n zajló tömeges ünneplésben akartak részt venni, ugyanakkor a BFMTV értesülései szerint a biztonsági erők úgy értesültek, hogy ezek az emberek a marokkói drukkerekkel akartak összecsapni.

ELŐÁLLÍTÁSOK BELGIUMBAN ÉS HOLLANDIÁBAN IS
Belgiumban több mint kétszáz embert és Hollandiában is többeket állítottak elő a szerda esti utcai zavargások résztvevői közül.
A La Libre Belgique című francia nyelvű belga napilap csütörtöki beszámolója szerint Brüsszelben 213 embert állítottak elő, mert rátámadtak a rendőrökre.
Tömegek gyűltek össze a főként marokkói hátterű lakosságnak otthon adó Molenbeek és Anderlecht nevű városrészekben is. A rendzavarók kukákat és robogókat gyújtottak fel, valamint pirotechnikai eszközöket dobáltak a rendőrök felé. A rendfenntartók vízágyúval és a könnygázzal válaszoltak.
Az észak-belgiumi Antwerpenben 85 embert, köztük húsz kiskorút állítottak elő az utcai zavargások során.
A Dutch News című angol nyelvű holland hírportál beszámolója szerint Amszterdam Osdorp nevű kerületében három fiatalt állítottak elő tűzijáték dobálása miatt, ugyanitt rohamrendőrök egy körülbelül 100 fős csoportot oszlattak. Rotterdamban a szurkolók tűzijátékokat és füstbombákat gyújtottak, itt 14 embert állítottak elő, míg a holland főváros, Hága Schilderswijk nevű kerületében két embert vontak rendőrségi intézkedés alá petárdák és tűzijáték dobálása miatt. (MTI)

 

Legfrissebb hírek

Magabiztos játékkal nyerte meg a franciák elleni rangadót, így elődöntős Németország a férfi kézi Eb-n

Kézilabda
2026.01.28. 19:43

Győzelemmel kezdett a hétszeres győztes spanyol válogatott a futsal Eb-n

Minden más foci
2026.01.23. 21:39

A spanyolok fölényes győzelemmel szerezték meg az 5. helyet a vízilabda Eb-n

Vízilabda
2026.01.22. 22:19

Döntetlennel kezdődött meg a lett-litván-szlovén közös rendezésű futsal Eb

Minden más foci
2026.01.21. 17:59

A spanyolok legyőzésével a németek is középdöntősök a férfi kézilabda Európa-bajnokságon

Kézilabda
2026.01.19. 22:22

Férfi vízilabda Eb: kiváló második félidővel újabb spanyol győzelem a mieink csoportjában

Vízilabda
2026.01.18. 16:47

A szerbek simán megverték a franciákat a vízilabda Eb-n

Vízilabda
2026.01.16. 21:58

Hiába a szegedi Frimmel 9 gólja, a németek legyőzték Ausztriát

Kézilabda
2026.01.15. 22:16
Ezek is érdekelhetik