Vb 2018: Jedinak mesterhármasával Ausztrália a 31. kijutó

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.11.15. 11:58
null
A társak a mesterhármast jegyző Mile Jedinakot ünnepelték (Fotó: AFP)
Ausztrália 3–1-re legyőzte Hondurast az interkontinentális pótselejtező második mérkőzésén, ezzel 31. válogatottként biztosította helyét a 2018-as oroszországi világbajnokságon.

A gól nélküli első meccs után visszatérhetett eltiltásából Mark Milligan és Mathew Leckie, míg Tim Cahill felépült sérüléséből, így ő vezethette ki az ausztrál válogatottat abban a reményben, hogy sikerül kiharcolni a világbajnoki részvételt.

A hazaiak ennek szellemében vettették bele magukat a küzdelembe, az első játékrész óriási ausztrál fölényt hozott, de hiába birtokolták 78 százalékban a labdát Cahillék, a hondurasi védelmen nem tudtak fogást találni.

A szünet után viszont megtört a jég, igaz, kellett hozzá a szerencse is: Mile Jedinak szabadrúgása jó eséllyel elkerülte volna a vendégek kapuját, mivel azonban a csereként beálló Henry Figueroán megpattant a labda, Donis Escober tehetetlenül nézte, ahogy az a kapu közepében landol (1–0).

Néhány perccel később közel járt az előny megduplázásához Ausztrália, azonban Cahill hulló falevélszerű fejese után a labda a lécen csattant. A második gól érkezését ez csak elodázta, a 72. percben Bryan Acosta kezezése miatt tizenegyeshez jutottak a hazaiak, s Jedinak nem hibázott (2–0).

A kegyelemdöfést szintén az Aston Villa középpályása adta meg – ismét büntetőből –, és bár a végén Honduras szépített, a „kenguruk” sima, 3–1-es sikerrel biztosították helyüket a 2018-as oroszországi tornán. Ausztrália egyébként története során ötödször lesz ott a világbajnokságon, ebből sorozatban negyedszer – legutóbb a 2002-es viadalról maradt le.

VB 2018
INTERKONTINENTÁLIS PÓTSELEJTEZŐ
VISSZAVÁGÓ
Ausztrália–Honduras 3–1 (0–0)

Sydney, TNZ Stadion, 77 060 néző. Vezette: Néstor Pitana (argentin)
Ausztrália: M. Ryan – B. Wright, Sainsbury, Jurman – Jedinak, Milligan (Troisi, 89.) – Leckie, Rogic (Kruse, 77.), Mooy, Behich – T. Cahill (Juric, 66.). Szövetségi kapitány: Ange Postecoglou
Honduras: Escober – Beckeles, Palacios, M. Figueroa, Izaguirre (H. Figueroa, 42.; M. Martínez, 73.) – Quioto (E. Hernández, 75.), Claros, Acosta, Alvarado – A. Lozano, Elis. Szövetségi kapitány: Jorge Luis Pinto
Gólszerző: Jedinak (54., 72., 85. – a másodikat és a harmadikat 11-esből), ill. Elis (94.)
Kijutott: Ausztrália, 3–1-es összesítéssel

A 2018-AS VILÁGBAJNOKSÁGRA EDDIG KIJUTÓ VÁLOGATOTTAK
1. Oroszország házigazda
2. Brazília 2017. március 28.
3. Irán
2017. június 12.
4. Japán
2017. augusztus 31.
5. Mexikó
2017. szeptember 1.
6. Belgium
2017. szeptember 3.
7. Dél-Korea
2017. szeptember 5.
8. Szaúd-Arábia 2017. szeptember 5.
9. Németország
2017. október 5.
10. Anglia
2017. október 5.
11. Spanyolország
2017. október 6.
12. Nigéria
2017. október 7.
13. Costa Rica
2017. október 7.
14. Lengyelország
2017. október 8.
15. Egyiptom
2017. október 8.
16. Izland
2017. október 9.
17. Szerbia
2017. október 9.
18. Franciaország
2017. október 10.
19. Portugália
2017. október 10.
20. Uruguay
2017. október 10.
21. Argentína
2017. október 10.
22. Kolumbia
2017. október 10.
23. Panama
2017. október 10.
24. Szenegál
2017. november 10.
25. Marokkó
2017. november 11.
26. Tunézia
2017. november 11.
27. Svájc
2017. november 12.
28. Horvátország
2017. november 12.
29. Svédország
2017. november 13.
30. Dánia
2017. november 14.
31. Ausztrália
2017. november 15.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik