Európai csúcstartó lehet a lett futballista

Vágólapra másolva!
2009.10.08. 13:43
null
Vitalijs Astafjevs (jobbra) a 2004-es Eb-n is lehetőséget kapott (fotó: Action Images)
Címkék
Ha a záró két világbajnoki selejtezőn pályára lép, európai rekorder lesz Vitalijs Astafjevs. A lett labdarúgó-válogatott élő legendája 156 válogatott szereplésnél tart, és már csak eggyel marad el az észt Martin Reimtől.
A lett válogatott nagy lehetőség előtt áll, hiszen csak rosszabb gólkülönbséggel szorul a görög együttes mögött a harmadik helyre. Szombaton a balti együttes éppen Görögországba látogat, és ha nagy bravúrral megszerezné a győzelmet, úgy szinte biztosan elcsípné a pótselejtezőt érő második pozíciót.

Vitalijs Astafjevs, a lett csapat legrutinosabb futballistája számára duplán fontos lehet ez és a Moldova elleni szerdai mérkőzés. Astafjevs ugyanis 156 alkalommal szerepelt a válogatottban, és már csak eggyel marad el az észt Martin Reim 2007-ben felállított európai rekordjától.

„Az a célom, hogy én legyek a legtöbbszörös válogatott, és ez meg is lehet, mivel eszem ágában sincs visszavonulni” – nyilatkozta a középpályás.

Astafjevs 1992 óta viseli a válogatott mezét, eddig 16 alkalommal volt eredményes. Legutóbbi meccsén Svájc ellen ő szerezte csapata mindkét gólját. A lett ligán kívül szerepelt még Ausztriában (Austria Wien, Admira Wacker Mödling), Angliában (Bristol Rovers), valamint Oroszországban is (Rubin Kazany).

A világcsúcstartó a szaúd-arábiai Mohamed el-Deajea, aki 181 válogatott meccset követően a 2006-os világbajnokság után mondta le a nemzeti csapatban történő szereplést.
Legfrissebb hírek

Kettős svéd siker a női síatlon-versenyen

Téli olimpia 2026
23 perce

Superliga: FK Csíkszereda–UTA Arad

Minden más foci
32 perce

NB II: BVSC-Zugló–Aqvital FC Csákvár

Labdarúgó NB II
34 perce

Szerb Szuperliga: Javor–Topolya

Minden más foci
34 perce

Férfi vízilabda ob I: simán nyert otthon a Ferencváros

Vízilabda
41 perce

NB I: kölcsönadta elefántcsontparti támadóját a Debrecen – hivatalos

Labdarúgó NB I
47 perce

Joan Laporta klubelnök meghívta a Barcelona díszpáholyába a Nobel-díjas Krasznahorkai Lászlót

Minden más foci
54 perce

A svájci női jégkorongozóknál is felbukkant a norovírus

Téli olimpia 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik