Kiderült a turpisság: mégsem biciklibalesetben sérült meg a csehek középpályása

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2024.06.11. 11:03
Portugal v Czech Republic: UEFA Nations League - League Path Group 2
Michal Sadílek kihagyja az Európa-bajnokságot (Fotó: Getty Images)
A Cseh Labdarúgó-szövetség szóvivője kedden bejelentette, hogy nem biciklibalesetben, hanem gokartozás közben sérült meg az Európa-bajnokságra készülő válogatott középpályása, Michal Sadílek.

Mint arról portálunkon is hírt adtunk, a Cseh Labdarúgó-szövetség korábbi tájékoztatása szerint a Málta elleni felkészülési mérkőzést végigjátszó, a második félidőben a csapatkapitányi karszalagot is viselő Michal Sadílek biciklizés közben elesett és lábszára olyan súlyosan megsérült, hogy emiatt nem vehet részt az Európa-bajnokságon. 

A szövetség szóvivője azonban kedden már arról tájékoztatta a szurkolókat, hogy a játékos mégsem kerékpározás közben sérült meg, hanem akkor történt a baleset, amikor Sadílek csapattársaival felbiciklizett egy hegycsúcsra, majd onnan egy gokarttal jöttek volna le, de az egy kátyú miatt felborult; a cseh játékos ekkor mély vágásos sebet szerzett a térdén.

A szóvivő azt is közölte, hogy sajnálják, amiért korábban másképp kommunikálták a történteket.

F-CSOPORT
JÚNIUS 18., KEDD
18.00, Dortmund: Törökország–Grúzia
21.00, Lipcse: Portugália–Csehország
JÚNIUS 22., SZOMBAT
15.00, Hamburg: Grúzia–Csehország
18.00, Dortmund: Törökország–Portugália
JÚNIUS 26., SZERDA
21.00, Gelsenkirchen: Grúzia–Portugália
21.00, Hamburg: Csehország–Törökország

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik