CSINTA SAMU 2021.06.22 00:03

Szavatosság – Csinta Samu publicisztikája

 

Sokadszor és egészen biztosan nem utoljára beszélünk az eredetileg csak álmainkban létező magyar–francián született döntetlenről. Óvakodom a szenzációs jelzőtől, annak ellenére, hogy a mutatvány valahol akörül mozog, de hát a túl sok használattól bármi képes kopásnak indulni, meg egyébként is, jobb, ha meghagyjuk ezt a jelzőt a győzelmek értékbesorolására. Persze minden relatív, mondhatnám, nézőpont kérdése, no meg a „szövegkörnyezettől” való elvonatkoztatás is ritkán szokott hasznára válni egy jelenség értelmezésének. Maradjunk inkább annyiban, hogy milliók számára sokáig emlékezetes meccsen vagyunk túl, amely emlékezetesség „szavatossága” hosszan tartónak ígérkezik. Bár személy szerint nem bánnám, ha mindjárt szerdán késő estétől már csak a feltámadás egyik stációjaként emlegetnénk.

A szenzáció reaktualizálását nekem majdhogynem a fogalom egyik ellentétpárja, a szégyen felbukkanása teszi indokolttá. Konkrétan az újságcím, miszerint „Griezmann megakadályozta a szégyent.” A belgrádi Politika című napilap nevezte nevén a gyereket, miközben a világsajtóban megjelent tudósítások túlnyomó része csak körözött a fogalom körül. A szégyen kifejezés eredeti tartalma régen elveszítette eredendő hamvasságát, bár a sajátosan kínos érzés, amelyet valamilyen illetlenség elkövetése alkalmával érzünk, mindannyiunkban kódolva létezik. Legfeljebb abban határtalan a „játszótér”, hogy mit is tartunk illetlennek. Elvileg minden olyan cselekedetet, kifejezést, állapotot, amelyet a társadalmi szokások nem a nyilvánosság elé szánnak, vagy egész egyszerűen tiltanak. Ezzel magyarázható, hogy a társadalmi konvenciókról mit sem tudó gyerek nem szégyelli magát. Mindenesetre a szégyen egyike azoknak az indulatoknak, amelyek jellemző testi változással, például az arc elpirulásával is járnak.

Ezt az áltudományos megközelítést az indokolhatja, hogy a szégyenérzetet a sportteljesítmények minősítésekor is sűrűn emlegetik. Jómagam bosszúságot, dühöt már többször éreztem vereség miatt, szégyent még nem nagyon. Még akkor sem, ha a magyar balsikerek miatt cukkoltak, ami kisebbségi létben sűrűn elforduló jelenség. Fel lehet, fel is kell készülni ellene. Például egy Hősök terétől a Puskás Arénáig tartó meneteléssel, amelyből messzire ható identitásrakétákat lehet összerakni, de ezt persze csak az értheti igazán, aki belekóstolt már az adott körülményekbe.

Arról, hogy mennyire tartozik a szégyen kategóriájába kikapni Andorrától, akár hosszabb vitát is nyithatnánk, szívem szerint azonban meghagynám a kellemetlen emlékek között. A futballban szinte bármi előfordulhat, ha adott pillanatban egy sor tényező szélsőségesen negatív módon fog össze. A labdarúgás sportként való világhódításában ugyanis az üzleti világ olyan mértékben fedezett fel piaci lehetőségeket, ami óhatatlanul pluszerőforrások mozgósításához, befektetésekhez vezetett. Illúzióromboló pragmatizmussal szólva: jól felrajzolt terv alapján beruházni a majdani „aratás” perspektívájába. A folyamatban nem elhanyagolható szerepet játszik az egyéni tehetség, a késztetés az illető ország népessége társadalmi együttlét iránti igényének a sportban. A szakavatott módon végrehajtott befektetések azonban a legritkább esetekben maradnak következmények nélkül, így került a világ futballjának jegyzettebb országai közé, mondjuk, Norvégia, amelynek válogatottját harminc-negyven éve még a garantált áldozatok közé sorolta a magyar sportközvélemény.

A társadalmi-gazdasági élet spirálja időközben bennünket húzott le – az okokról ne most... –, és kerültünk a biztos prédák közé a legtöbb európai futballhatalom szemében. A mai érdeklődő már csak sporttörténeti könyvekből szerezhet tudomást a magyar futballisták és edzők úttörő jelentőségéről. A Magyarországon 1926-ban bevezetett profizmust megelőző években különböző fedőakciók mögé bújtatva, de honfitársaink lepték el a csehszlovák, az osztrák vagy az olasz labdarúgást. Az otthon maradottak nagy irigykedésére, akik aztán különböző túrákon igyekeztek pótolni, amit az (ál)amatörizmus megtagadott tőlük. A legnagyobb „szipkázóknak” a Makkabi Brno és a Hakoah Wien számított, de adott pillanatban a prostejovi Makkabiban is nyolc pesti játékos futballozott. Aztán a magyarok fő elvándorlási célpontja 1923-tól Olaszország lett, nemcsak játékosoknak, de trénereknek is. Az olasz futball első igazi legendás nagycsapata, a Grande Torino megteremtése például elválaszthatatlan Egri-Erbstein Ernő nevétől. Bár egyeseknek talán erős túlzásnak tetszhet, az épp zajló Európa-bajnokság is bizonyítja, hogy az olaszok jó alapokra építhettek.

Akárcsak a franciák, hiszen az ottani bajnokságot is egyre több magyar kezdte színesíteni. Az elsők között az Aranycsapat későbbi szövetségi kapitánya, Sebes Gusztáv, aki a Sauvages Nomades-ban, majd 1926–1927-ben a Renault-gyár csapatában, a CO Billancourt-ban futballozott. A francia együttesek 1932 és 1939 között 23 magyar válogatott labdarúgót igazoltak, köztük olyanokat, mint Korányi Lajos vagy Kohut Vilmos. De volt olyan is, hogy egyetlen év alatt a debreceni Bocskai több kulcsjátékosa is Franciaországba távozott. 1945 előtt minden évben volt magyar játékosa az aktuális bajnoknak vagy kupagyőztesnek, négyen pedig francia válogatottak is lettek. Ezzel együtt amikor 1935-ben 2:0-ra vertek meg bennünket Párizsban, az akkori magyar sajtó kis híján szégyenről írt. A Nemzeti Sport például így: „Már a franciák is!... Abba már beleszoktunk, hogy az olaszokkal szemben nincs keresnivalónk, még azt is elviseltük valahogy, hogy a spanyol futballt is fölénk helyezték, (...) de hogy a franciák is... Akiket nyolc évvel ezelőtt 13:1-re vertünk, s akiket azóta a hat év előtti 3:0 ellenére sem akartunk komolyan venni...”

A szégyen viszonylagossága a fenti idézetből is egyértelművé válik, pláne, hogy a következő évek hoztak még néhány, mai szemmel nézve dicséretes magyar fegyvertényt. Hogy mást nem mondjunk, az 1938-as világbajnokságon az első, Sárosi-féle aranycsapatunk döntőt játszott, miközben a franciák egyetlen körre voltak képesek.

Ezzel együtt a Puskás Arénában szombaton történtekkel kapcsolatosan mégsem a szégyent, illetve annak elkerülését tartom a legfőbb motivációnak egyik csapat kapcsán sem. A franciák esetében tisztább a képlet: egy korántsem kiégett világbajnok igyekezett érvényesíteni nagyobb tudását, tapasztalatát, nem utolsósorban ebből fakadó mérhetetlen önbizalmát. Egy olyan csapat ellen, amely esetében ott bujkált bennünk – és talán az öltöző környékén is – a félelem, hogy az előző, portugálokkal szemben részben peches körülmények között elveszített meccs megtöri az utóbbi két év fejlődésének ívét.

Igencsak ellenkező motivációból indulva feszültek egymásnak a felek, és a kevéssel megszokott szint alatt teljesítő sztárcsapatot képes volt feltartóztatni az önmagát újra túlnövő magyar válogatott. De hogy mennyire sok még a tennivaló, az is jelzi, hogy a csodaszámba menő döntetlen a jelek szerint még szégyennel rokonítható fogalmakat bányászott elő a világközvéleményből. Újabb célnak ez sem rossz: eljutni odáig, hogy a magyar futballválogatott partiképességét ne egyszeri csodaként kezelje a sajtó, hanem a kontinens futballerőviszonyainak logikus következményeként.

Addig is hadd próbáljak meg segíteni a kollégáknak címet találni a németek elleni találkozót követő tudósításhoz. Mint például: „Megállíthatatlan magyarok.” Vagy: „Európa régi-új futballnagyhatalma.” De ez sem üzenne nagyon rosszat: „München: megálló, de nem végállomás.”

Tessék, lehet szabadon választani. Gúnyolódásokra csak személyes üzenetben válaszolok.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

 

2021.07.19 08:23:19

Foci Eb 2020 SMAHULYA ÁDÁM

Hiába remek futballista, a válogatottal egyelőre nem tudott maradandót alkotni.

2021.07.18 09:36:00

Foci Eb 2020 S. TÓTH JÁNOS

A kormánybiztos szerint a futball hozzánk is hazatért, de igazán csak nálunk volt otthon.

2021.07.16 18:30:58

Foci Eb 2020 NAGY ZSOLT

A Juventus friss Eb-győztese túlszárnyalta apját, és az olasz futball új szupersztárjává válhat.

2021.07.16 21:34:52

Foci Eb 2020 VINCZE ANDRÁS

ALAPVONAL. Nehezen találtam meg a kifejezést arra, ami mostanság történik futballügyekben, de aztán beugrott: most már nagyon túlspilázzák! A labdarúgás sohasem volt annyira steril terep, mint amilyennek most szeretnék látni (vagy ami nagyobb baj: amilyenné szeretnék átváltoztatni).

2021.07.15 23:46:20

Foci Eb 2020 PÓR KÁROLY

Hibrid formációk, támadó védők, szögletvariációk – trendek, szakmai érdekességek.