Eb 2020: a nézők közé sorolta Rui Patríciót a portugál sajtó

2021.06.15. 21:09
null
Rui Patríciót a nézők közé sorolta a portugál sajtó (Fotó: Szabó Miklós)
A portugál Record szöveges élő közvetítésében többször is kiemelte, hogy fantasztikus a hangulat a mérkőzésen, de párszor odaszúrtak a magyar válogatottnak is.

 

A mérkőzés előtti felvezetőben már megemlítette a portugál lap, hogy a magyar és az ő szurkolóik is fantasztikus szurkolást mutatnak be, majd a helyi tudósítója is megerősítette ezt az 59. percben. „A hangulat és a légkör fantasztikus, a magyar szurkolók minden megnyert párbajt úgy ünnepelnek, mintha gólt szereztek volna!”

Az első tíz perc összegzésében kijelentették, hogy a magyarok semmi említésre méltót sem csináltak eddig, majd hét perccel később felhívták a figyelmet arra, hogy agresszíven játszanak, de a bírónál ez még belefér. Nem sokkal később aztán egyel növelték a hivatalos nézőszámot, hiszen Rui Patríciót, a portugál válogatott kapusát a nézők közé sorolták.

Először az 59. percben fejezték ki a véleményüket a magyar támadásokkal kapcsolatban. „Nem sokszor támadnak, de ha igen, akkor veszélyt jelentenek a kapunkra” – áll a közvetítés szövegében.

Legfrissebb hírek

Döntetlen várható a hétfői Portugália–Spanyolország mérkőzésen?

Foci vb 2026
2026.07.03. 19:44

Egymás ellen játszik Cristiano Ronaldo és Modric – íme, a kezdőcsapatok

Foci vb 2026
2026.07.02. 23:46

Koeman belenyúlt, elővette az ötvédős rendszert – íme, a holland–marokkói kezdőcsapatok!

Foci vb 2026
2026.06.30. 01:40

Ribéry talpra állítja a megrogyott franciákat – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.06.27. 12:06

Cristiano Ronaldo: Olyan volt, mintha már visszavonultam volna a futballtól

Foci vb 2026
2026.06.23. 21:56

Cristiano Ronaldo megszerezte az első és a második gólját is a vb-n – videók

Foci vb 2026
2026.06.23. 21:20

Ronaldo megtörte gólcsendjét, duplázott, Portugália pedig kiütötte Üzbegisztánt

Foci vb 2026
2026.06.23. 21:17

Üzbegisztán ellen érhet véget a Cristiano Ronaldo-korszak

Foci vb 2026
2026.06.23. 12:13
Ezek is érdekelhetik