Eb-felkészülés: az FTC támadójának korai góljával nyertek az ukránok

B. D. K.B. D. K.
2021.06.03. 21:52
null
Zubkov találatával nyert Ukrajna (Fotó: AFP)
A június 11-én kezdődő labdarúgó Európa-bajnokságra készülő ukrán válogatott hazai pályán, felkészülési mérkőzésen 1–0-ra nyert Észak-Írország ellen.
AZ EURÓPA-BAJNOKSÁG MENETRENDJE
A RÉSZTVEVŐ VÁLOGATOTTAK KERETEI
A FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK MENETRENDJE, EREDMÉNYEI

A mérkőzés előtt Andrij Sevcsenko arról beszélt, hogy nagyon fontos lenne nyerniük ma, hogy növeljék önbizalmukat az Eb kezdete előtt, na meg a világranglistára is hatással vannak ezek a találkozók. Viktor Cihankov, aki május 23-án Bahrein ellen gólt szerzett, sérülés miatt ezúttal nem léphetett pályára.

Ukrajna az elmúlt négy mérkőzésen 1–1-es döntetlent játszott és most is szoros összecsapásra számíthatott. A Ferencváros támadója, Olekszandr Zubkov góljával azonban már a 10. percben megszerezték a hazaiak a vezetést.

Több gól viszont már sem az első játékrészben, sem a fordulás után nem esett, így Ukrajna megszakította hétmeccses nyeretlenségi sorozatát, és nyert.

ZUBKOV GYŐZTES GÓLJA

UKRAJNA–ÉSZAK-ÍRORSZÁG 1–0 (1–0)
Dnyipro. Vezette: Marciniak (lengyel)
UKRAJNA: Buscsan – Karavajev, Zabarnij, Matvijenko, Mikolenko – Szidorcsuk (Sztepanenko, 76.) – Jarmolenko, Malinovszkij, Saparenko (Szudakov, 72.), Zubkov (Marlos, a szünetben) – Jaremcsuk (Beszedin, a szünetben). Szövetségi kapitány: Andrij Sevcsenko
ÉSZAK-ÍRORSZÁG: Peacock-Farrell – Ballard, Cathcart, C. Brown (McClelland, 89.), S. Ferguson (Smyth, 68.) – Dallas (Charles, 89.), McNair, McCann (G. Whyte, 81.), Saville – Magennis (Lafferty, 61.), McGinn (Thompson, a szünetben). Szövetségi kapitány: Ian Baraclough
Gólszerző: Zubkov (10.)

EB 2020, FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Svájc–Liechtenstein 7–0
Törökország–Moldova 2–0
Ukrajna–Észak-Írország 1–0
Belgium–Görögország 1–1

UKRAJNA – VÉGLEGES KERET (26 fő)
KAPUSOK: Andrij Pjatov (Sahtar Doneck), Heorhij Buscsan (Dinamo Kijev), Anatolij Trubin (Sahtar Doneck)
VÉDŐK: Mikola Matvijenko (Sahtar Doneck), Olekszandr Karavajev (Dinamo Kijev), Szerhij Krivcov (Sahtar Doneck), Eduard Szobol (FC Bruges – Belgium), Vitalij Mikolenko (Dinamo Kijev), Illja Zabarnij (Dinamo Kijev), Olekszandr Timcsik (Dinamo Kijev), Gyenyisz Popov (Dinamo Kijev)
KÖZÉPPÁLYÁSOK: Andrij Jarmolenko (West Ham United – Anglia), Tarasz Sztepanenko (Sahtar Doneck), Olekszandr Zincsenko (Manchester City – Anglia), Ruszlan Malinovszkij (Atalanta – Olaszország), Szerhij Szidorcsuk (Dinamo Kijev), Viktor Cihankov (Dinamo Kijev), Roman Bezusz (Gent – Belgium), Marlos (Sahtar Doneck), Jevhenyij Makarenko (Kortrijk – Belgium), Mikola Saparenko (Dinamo Kijev), Olekszandr Zubkov (FERENCVÁROSI TC), Heorhij Szudakov (Sahtar Doneck)
TÁMADÓK: Roman Jaremcsuk (Gent – Belgium), Artem Beszedin (Dinamo Kijev), Artem Dovbik (Dnipro-1)
SZÖVETSÉGI KAPITÁNY: Andrij Sevcsenko

EB 2020
C-CSOPORT (BUKAREST, AMSZTERDAM)
Június 13., vasárnap, 18.00
Bukarest
Ausztria–Észak-Macedónia
Június 13., vasárnap, 21.00
Amszterdam
Hollandia–Ukrajna
Június 17., csütörtök, 15.00
Bukarest
Ukrajna–Észak-Macedónia
Június 17., csütörtök, 21.00
Amszterdam
Hollandia–Ausztria
Június 21., hétfő, 18.00
Amszterdam
Észak-Macedónia–Hollandia
Június 21., hétfő, 18.00
Bukarest
Ukrajna–Ausztria
Legfrissebb hírek

Labdarúgás: két fiatalgól az NB I 3. fordulójában

Utánpótlássport
2 órája

Szinte lemásolta a tavalyi Eb-t az Isztambulban is az éremtáblázat élén végző magyar öttusaválogatott

Egyéb egyéni
Tegnap, 8:40

Öttusa Eb: Koleszár Mihály és Guzi Blanka ismét aranyérmes vegyes váltóban

Egyéb egyéni
2026.08.09. 15:19

Öttusa Eb: Tamás Botond döntős, Bőhm Csaba őrült hajrában éppen csak lemaradt

Egyéb egyéni
2026.08.07. 20:04

Öttusa-Eb: Koleszár Mihály és Szép Balázs döntőbe jutott Isztambulban

Egyéb egyéni
2026.08.07. 14:00

Öttusa Eb: Bauer Blanka és Erdős Rita is csatlakozott Guzi Blankához az isztambuli döntőben

Egyéb egyéni
2026.08.06. 19:09

Öttusa Eb: Guzi Blanka döntős Isztambulban

Egyéb egyéni
2026.08.06. 12:47

Öttusa Eb: négy magyar továbbjutónál több most sem lehetett

Egyéb egyéni
2026.08.05. 22:43