Eb 2020: két svéd válogatott koronavírustesztje pozitív lett

Vágólapra másolva!
2021.06.08. 19:31
null
Kulusevski a spanyolok ellen biztosan nem játszik (Fotó: AFP)
Pozitív lett a koronavírustesztje Dejan Kulusevskinek, valamint Mattias Svanbergnek, a pénteken rajtoló, részben budapesti rendezésű Európa-bajnokságra készülő svéd válogatott labdarúgóinak – jelentette az MTI.

Anders Valentin, a skandináv ország csapatának orvosa sajtótájékoztatón közölte, hogy a Juventus játékosa kicsit fázott kedden, emiatt végezték el rajta a tesztet. Hozzátette: a gyenge tüneteket produkáló Kulusevskit, aki korábban már átesett a fertőzésen, a többiektől elkülönítették.

A szövetség korábbi közlése szerint a keret többi tagja negatív tesztet produkált, este azonban kiderült, hogy Mattias Svanbergnek, a Bologna középpályásának is pozitív eredménnyel zárult a tesztje. Ő sem edzett együtt a többiekkel.

Mindkettejüknél újabb vizsgálatok következnek.

A svédek a kontinensviadalon az E-csoportban szerepelnek a szlovákokkal, a lengyelekkel és a spanyolokkal. Első mérkőzésüket hétfőn, Sevillában játsszák utóbbiakkal, akiknél ugyancsak van koronavírusos kerettag: hétfőn derült ki, hogy a csapatkapitány Sergio Busquets megfertőződött.

Janne Anderson, a svéd válogatott szövetségi kapitánya a korábbi eset kapcsán közölte, nem hív be senkit Kulusevski helyére, és reméli, hogy a második találkozón már számíthat majd rá.

SVÉDORSZÁG
KAPUSOK: Robin Olsen
(Everton – Anglia), Karl-Johan Johnsson (Köbenhavn – Dánia), Kristoffer Nordfeldt (Genclerbirligi – Törökország)
VÉDŐK: Mikael Lustig (AIK), Victor Lindelöf (Manchester United – Anglia), Andreas Granqvist (Helsingborg), Pierre Bengtsson (Velje – Dánia), Ludwig Augustinsson (Werder Bremen – Németország), Filip Helander (Rangers – Skócia), Emil Krafth (Newcastle United – Anglia), Pontus Jansson (Brentford – Anglia), Marcus Danielson (Talien Pro – Kína)
KÖZÉPPÁLYÁSOK: Sebastian Larsson (AIK), Albin Ekdal (Sampdoria – Olaszország), Emil Forsberg (RB Leipzig – Németország), Gustav Svensson (Kuangcsou City FC – Kína), Ken Sema (Watford – Anglia), Viktor Claesson (FK Krasznodar – Oroszország), Mattias Svanberg (Bologna – Olaszország), Kristoffer Olsson (FK Krasznodar – Oroszország), Dejan Kulusevski (Juventus – Olaszország), Jens Cajuste (Midtjylland – Dánia), Robin Quaison (Mainz – Németország)
TÁMADÓK: Marcus Berg (FK Krasznodar – Oroszország), Alexander Isak (Real Sociedad – Spanyolország), Jordan Larsson (Szpartak Moszkva – Oroszország)
SZÖVETSÉGI KAPITÁNY: Janne Andersson

AZ E-CSOPORT MENETRENDJE
Június 14., hétfő, 18.00
Szentpétervár
Lengyelország–Szlovákia
Június 14., hétfő, 21.00
Sevilla
Spanyolország–Svédország
Június 18., péntek, 15.00
Szentpétervár
Svédország–Szlovákia
Június 19., szombat, 21.00
Sevilla
Spanyolország–Lengyelország
Június 23., szerda, 18.00
Sevilla
Szlovákia–Spanyolország
Június 23., szerda, 18.00
Szentpétervár
Svédország–Lengyelország

(MTI)

Legfrissebb hírek

Válogatott: állítsa össze a mieink svédek elleni kezdőcsapatát!

Magyar válogatott
2025.06.05. 20:03

Gyökeres és Isak után újabb támadó került ki a svéd keretből

Magyar válogatott
2025.06.04. 10:22

Török bíró vezeti a magyar–svéd felkészülési meccset

Magyar válogatott
2025.06.04. 09:14

Salétros a sztárok hiányában látja a lehetőséget

Magyar válogatott
2025.06.03. 16:18

Gyökeres is kikerült a svéd keretből, nem jön Budapestre

Magyar válogatott
2025.06.03. 13:59

Körülbelül háromezer jegy vár még gazdára a svédek elleni mérkőzésre

Magyar válogatott
2025.06.02. 17:06

Gyökeres is érkezik a Puskás Arénába – megvan a svéd válogatott kerete

Minden más foci
2025.05.21. 18:00

Öt éve bénította meg a világot a koronavírus-járvány

Egyéb egyéni
2025.03.28. 09:12
Ezek is érdekelhetik