Salétros a sztárok hiányában látja a lehetőséget

H. Á.H. Á.
Vágólapra másolva!
2025.06.03. 16:18
null
Salétros (jobbra) tudja, mit jelent Kulusevskiék hiánya a svéd válogatottnak (Fotó: Getty Images)
Anton Salétros nem tagadja, a svéd válogatott legnagyobb sztárjainak hiánya hatással lesz a csapatra a pénteki, magyar válogatott elleni budapesti mérkőzésen, ahogy a négy nappal későbbi, Algéria elleni solnai találkozón is.

Mint arról kedd délután beszámoltunk, sérülése miatt mégsem utazik Budapestre Viktor Gyökeres a portugál Sportinggal 39 góllal Ezüstcipőt szerző támadó. A szerdán 27. életévét betöltő csatárt a svéd Aftonbladet újságírói sikerrel elcsípték a támadót amikor kedden éppen a csapat szállását elhagyva a taxiba szállt.

„Igazából jól vagyok, csak hülyeség lenne bármit kockáztatni” – adott rövid helyzetjelentést állapotáról a távozó Gyökeres, aki egyébként hétfőn és kedden is csupán rehabilitációs munkát végzett az edzőteremben.

Rajta kívül egyébként Alexander Isak is lemondta a szereplést, Dejan Kulusevki és Lucas Bergvall pedig sérülésük miatt eleve be sem kerültek Jon Dahl Tomasson szövetségi kapitány keretébe. Ráadásul egyelőre még a csapatkapitány, Victor Lindelöf, a Manchester United védője sincs a csapattal, mivel a napokban megszületik harmadik gyermeke.

Van, aki viszont pont a nagy sztárok hiányában látja a lehetőséget a háromkoronásoknál, mégpedig a 2017 őszén fél évig az Újpestben futballozó Anton Salétros.

„Nyilván nem lehet azt mondani, hogy ne lenne hatással a hiányuk a csapatra. Ugyanakkor most itt a lehetőség a többieknek, hogy megragadják a kínálkozó esélyt. Néha ezt kell tenned a futballban: amikor néhányan hiányoznak, akkor másoknak kell előlépni. Ugyanakkor most a hiányzók között ott van a három legnagyobb sztárunk, akik sok válogatott mérkőzés tapasztalatával bírnak, és tényleg minőségi labdarúgók. De mi, akik most itt vagyunk, hiányuk ellenére is mindent megteszünk, hogy az előttünk álló két meccset megnyerjük” – fogalmazott az édesapja révén magyar származású Salétros.


A SVÉD VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok: Viktor Johansson (Stoke City), Kristoffer Nordfeldt (AIK), Robin Olsen (Aston Villa)
Védők: Samuel Dahl (Benfica), Hjalmar Ekdal (Groningen), Gabriel Gudmundsson (Lille), Isak Hien (Atalanta), Emil Holm (Bologna), Victor Lindelöf (Manchester United), Axel Norén (Mjällby)
Középpályások: Ken Sema (Pafosz), Daniel Svensson (Borussia Dortmund), Yasin Ayari (Brighton & Hove), Alexander Bernhardsson (Holsten Kiel), Hugo Bolin (Malmö), Anthony Elanga (Nottingham Forest)
Támadók:  Jesper Karlström (Udinese), Hugo Larsson (Eintracht Frankfurt), Jordan Larsson (FC Köbenhavn), Gustaf Nilsson (FC Bruges), Benjamin Nygren (Nordsjaelland), Anton Saletros (AIK), Besfort Zeneli (Elfsborg)


FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
JÚNIUS 6., PÉNTEK
19.30: Magyarország–Svédország, Puskás Aréna (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

 

Legfrissebb hírek

Marco Rossi: A jó eredményekkel az elvárások is nőttek

Magyar válogatott
2025.10.22. 10:14

Diego Simeone: Az Arsenal a legjobb csapat, amellyel idén találkoztunk

Bajnokok Ligája
2025.10.22. 07:15

Válogatott: jövő hétfőn kezdődik a jegyértékesítés az írek elleni vb-selejtezőre

Magyar válogatott
2025.10.21. 14:42

Az MLSZ közleményt adott ki a portugál–magyar meccs előtti malőrről

Magyar válogatott
2025.10.18. 18:04

Négy helyet javított a magyar válogatott a FIFA-világranglistán

Magyar válogatott
2025.10.17. 14:52

Válogatott: hétfőn kezdődik a jegyértékesítés az örmények elleni mérkőzésre

Magyar válogatott
2025.10.17. 13:33

Velünk élő történelem – Deák Zsigmond jegyzete

Magyar válogatott
2025.10.17. 08:16

Szoboszlai Dominik a fontos és nagy gólok mestere

Magyar válogatott
2025.10.17. 08:16
Ezek is érdekelhetik