Eb 2016: Papa ezt még szívesen megnézte volna – Garics

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.06.12. 22:46
null
Garics György édesapját gyászolva készül az osztrák–magyarra (Fotó: AFP)
Mint arról beszámoltunk, 62 éves korában elhunyt idősebb Garics György, a Haladás korábbi labdarúgója és csapatkapitánya, az osztrák válogatott védő Garics György édesapja. A gyászoló fiú a Magyarország elleni, keddi mérkőzés előtt nyilatkozott az osztrákok edzőtáborában.

Garics vasárnap az osztrák csapat Mallemortban található szálláshelyén állt a sajtó képviselői elé. A védő megköszönte a részvétnyilvánításokat, majd elmondta, édesapja kérte, hogy semmiképpen se utazzon hozzá.

„Az egyetlen törvény a világban, hogy egyszer mindenki meghal. Papa túl korán... Megtiltotta nekem, hogy elutazzak hozzá, a hollandok elleni felkészülési mérkőzés után töltöttem több napot vele” – mondta Garics György, aki felkészülhetett az elkerülhetetlenre, édesapját 2015 augusztusában diagnosztizálták végzetes rákbetegséggel.

Az egykori kitűnő Haladás-játékos még reménykedett abban, hogy megnézheti az Ausztria–Magyarország csoportmérkőzést, de ez a kívánsága már nem válhatott valóra. Másik kettő viszont igen – fia klubcsapata, a Darmstadt benn maradt a Bundesligában, a védő pedig bekerült az osztrák válogatott huszonhármas Eb-keretébe.

„Szerette volna ezt a meccset megnézni, de ez már nem jött össze. Még tanácsokat is adott nekem, bár tudta, nem valószínű, hogy bekerülök a kezdőcsapatba. Készen állok a játékra. Megígértem édesapámnak” – nyilatkozta a védő.

Az osztrákok 12.30-kor repülnek Avignonból, és 17.45-kor tartanak sajtótájékoztatót Bordeaux-ban, a kedd 18.00-kor kezdődő meccs helyszínén.

 

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt a világbajnok brazil futballista

Minden más foci
Tegnap, 8:34

Elhunyt Terjék István válogatott jégkorongozó

Jégkorong
2026.06.11. 07:06

Magyarország évtizedekre elköszönt, Salvatore Schillaci beköszönt – vb-videók

Minden más foci
2026.06.09. 14:49

Gyász: elhunyt idősebb Mihalecz István korábbi NB I-es labdarúgó és edző

Labdarúgó NB I
2026.06.08. 10:01

Gyászol a kaposvári futball: 35 évesen elhunyt Horváth Tamás

Labdarúgó NB II
2026.06.05. 20:44

Elhunyt a Chelsea gólrekordere, Bobby Tambling

Angol labdarúgás
2026.06.04. 09:37

Úgy kezdett a magyar válogatott, mint labdarúgó-vb-n még senki – videók!

Minden más foci
2026.06.03. 11:18

Gyász: elhunyt a ZTE egykori védője

Labdarúgó NB I
2026.06.02. 16:20
Ezek is érdekelhetik