Lassítsd az oroszt! A lengyeleknek megérte!

„Mindig kettőn áll a vásár" – írtuk egy nappal ezelőtt, az Európa-bajnokság 1. csoportkörének összegzésekor. Akkor a 16 válogatott első mérkőzésen nyújtott teljesítményét vetettük össze, és a meggyőző mutatókat produkáló orosz válogatott esetében azt vizsgáltuk, mitől volt oly hatékony a támadójátéka.

S lám, eltelt néhány óra, és egy kevésbé jól sikerült „teszt” máris alkalmat kínál arra, hogy árnyaljuk a szbornaja átütőerejével kapcsolatos megállapításokat. Ilyen a futball – és ilyen hűséges szolgálóleánya, a statisztika.

A Csehország ellen 4–1-re megnyert mérkőzés adatai azt sugallták, hogy az oroszok meglehetősen jól alkalmazzák a „labdaszerzés, gyors indítás, pontos támadásbefejezés” receptjét.

Adva volt tehát a feladvány a lengyelek számára, akik – ahogyan ez a mérkőzés megtekintésekor jól érzékelhető volt – képességeiket, erejüket ideálisan mozgósítva meg is találták a megoldást.

Ami a párharcok útján történő labdaszerzést illeti, ugyanúgy megvolt az enyhe orosz fölény, mint a csehek ellen (95:85 akkor, 95:88 most), azonban az átadások elfogásának tendenciája már megfordult: a csehekkel szemben még 54:43-ra „nyertek” az oroszok, most 44:41 volt a lengyelek javára. Az orosz szerelések száma is csökkent 20-ról 15-re – ez a hazai közönség előtt játszó lengyelek rámenősségének és kiváló erőállapotának is szép igazolása.

A legnagyobb különbség azonban a gyors támadásoknál volt tapasztalható: amíg a cseh védelmet 27-szer, a lengyelt már csak 15-ször sikerült lerohannia Dick Advocaat csapatának – ráadásul Csehországgal (14) ellentétben Franciszek Smuda emberei fel is vették a versenyt (15) az oroszokkal ebben a műfajban is.

Ha a mérkőzés dinamikáját tekintjük, egyedül a passzok számát és pontosságát illetően tapasztalható masszív orosz fölény. A labdabirtoklásban és a támadásindításban nem jelentős a különbség – egyedül az első játékrész hajrájában volt hangsúlyos az orosz jelenlét, akkor született Alan Dzagojev gólja is –, míg a kapu megcélzása és a párharcok tekintetében bizonyos (ráadásul fontos!) időszakokban a lengyelek kerekedtek felül.

Az orosz labdajáratás „csapágya” ezen a mérkőzésen (is) Igor Gyenyiszov volt. Az ábrára kattintva érzékelhető a két csapat passzjátéka közötti különbség, de az orosz középpályások első látásra impozáns, már-már spanyolos aktivitása egyúttal azt is alátámasztja, hogy a labda sokszor elakadt ebben a zónában, nem mindig sikerült a támadók villámgyors megjátszása.

Végezetül idemásoltuk Andrij Arsavin labdavesztéseinek térképét, illetve azon keresztül elérhetővé tettük az orosz játékmester teljes keddi statisztikai lapját.

Egyrészt ezt azért tettük, mert Arsavin különösen a második félidőben az orosz támadások kerékkötőjének tűnhetett. Ezt az érzetet elsősorban a rengeteg labdavesztése kelthette – a 22 valóban a legtöbb az orosz csapatban –, különösen a 16-os környékiek, amelyek természetüknél fogva gólszerzési lehetőséget hiúsítottak meg. Megnéztük, Arsavin 19-szer elszórta a labdát a viszonyítási alapként kezelt, csehek elleni mérkőzésen is.

A Zenitbe hazatérő kölyökképű támadó mindezek ellenére a mezőny messze a legmagasabb Instat-indexet kiérdemlő játékosaként zárta a lengyelek elleni mérkőzést. A mutató elsősorban az aktivitást – vagyis a megjátszhatóságot, a labda közelében megmutatkozó cselekvési hajlandóságot – méri (a lengyeleknél értelemszerűen Ludovic Obraniaknál jött ki a legmagasabb érték).

S legyen bármilyen magas, alighanem nem óv meg senkit a kritikák záporától – különösen akkor, ha az alany egyik labdavesztéséből indul az a támadás, amelyiknek végén elúszik a győzelem…