A Red Bull mindent visz, vagy a Mercedes azonnal visszavág Bahreinben?

Horváth LiliánaHorváth Liliána
Vágólapra másolva!
2021.03.25. 17:18
null
Verstappen és Hamilton végre összecsaphat a bajnoki címért? (Fotó: AFP)
A hét végén veszi kezdetét a Formula–1 2021-es idénye, a helyszín Szahír, ahol a 17. Bahreini Nagydíjat rendezik meg. A sivatagban tett legutóbbi látogatás óta sok változáson ment át a mezőny: többek között Sebastian Vettel, Daniel Ricciardo és Sergio Pérez is új színeket ölt magára, Fernando Alonso két év szünet után visszatér, míg a hét vb-elsőségével rekordbajnok Michael Schumacher fia, Mick Schumacher debütál. A nagy szabályreform előtti utolsó évben ráadásul minden eddiginél közelebb lehetnek egymáshoz a csapatok, s talán a Red Bullnak sikerül meglepnie a 8. vb-címére készülő Lewis Hamiltont is.

 

ERRŐL BESZÉLNEK – PLETYKÁK A BAHREINI PADDOCKBÓL

Százkét nap telt el a tavalyi idényzáró Abu-dzabi Nagydíj óta, és százkilenc azóta, hogy a Formula–1 legutóbb Bahreinben versenyzett. Ez idő alatt jócskán átalakult a „száguldó cirkusz” mezőnye, hiszen összesen három csapatnál maradt változatlan a pilótapáros. Igaz, ha szigorúan a legutóbbi szahíri vizitet vesszük alapul, az Alfa Romeo kivételével valamennyi gárdánál más lesz a felállás, hiszen a második sivatagi futamon a koronavírusos Lewis Hamilton helyén George Russell vezetett, míg a fiatal britet Jack Aitken helyettesítette a Williamsnél...

 

Russell mercedeses debütálása azonban nem alakult túl szerencsésen, hiszen a versenyző hiába vezetett, a címvédő istálló először óriásit betlizett a kerékcseréknél, majd a pozícióvesztést követően lassú defekt ütötte fel a fejét a W11-esen, amely így újabb látogatást volt kénytelen tenni a bokszutcában. Russell így ahelyett, hogy a dobogó felső fokán diadalittasan ünnepelhette volna pályafutása első győzelmét, a kamerák kereszttüzében csalódottan húzódott félre, s rogyott össze az egyik fa árnyékában.

17. BAHREINI NAGYDÍJ
MÁRCIUS 26., PÉNTEK
1. szabadedzés: 12.30–13.30
2. szabadedzés: 16.00–17.00
MÁRCIUS 27., SZOMBAT
3. szabadedzés: 13.00–14.00
Időmérő: 16.00–17.00
MÁRCIUS 28., VASÁRNAP
A verseny (57 kör, 308.238 km) rajtja: 17.00
A KÖVETKEZŐ FUTAMOK
Április 18., 15.00Emilia Romagna Nagydíj, Imola
Május 2., 16.00Portugál Nagydíj, Portimao
Május 9., 15.00Spanyol Nagydíj, Barcelona

Bár a fiatal pilóta akkor még bízott benne, hogy a csapatfőnök, Toto Wolff már 2021-et illetően is elgondolkozik a szerződtetésén, a Mercedes hosszas várakozás után februárban bejelentette, további egy évvel meghosszabbította a rekordot jelentő nyolcadik bajnoki címére készülő Hamilton kontraktusát.

A nagy szabályváltoztatásokat megelőző évben így marad a Hamilton, Valtteri Bottas duó a német alakulatnál, amely megannyi csúcsot döntött meg a V6-os hibridérában, s egy újabb dupla vb-címmel olyan rekordot állítana fel, amelyet egyik riválisnak sem lesz könnyű megközelíteni a következő évtizedekben.

A majdnem két héttel ezelőtt kezdődő háromnapos, idény előtti teszt azonban nem az elmúlt évek megszokott medrében zajlott, hiszen a megkurtított téli felkészülés során a Mercedes teljesítette a legkevesebb kilométert, s a W12-es az elődjeihez képest sokkal instabilabban viselkedett. A padlólemezt érintő, s a leszorítóerőt csökkenteni kívánó szabályváltoztatások talán nem érintették olyan jól az alakulatot, míg a fő rivális Red Bull, úgy tűnik, javított az egyik gyengeségén, az RB16B ugyanis sokkal kiegyensúlyozottabban futott a sivatagban.

Az „ezüstnyilaknak" így talán nem lesz olyan egyszerű dolguk, mint tavaly volt, amikor az ugyancsak rosszabb téli felkészülést követően 13 győzelmet arattak a koronavírus-járvány miatt 17 versenyesre csökkenő szezonban. Azonban bárhogyan is alakuljon a Mercedes számára az idei esztendő, egyre több jel mutat arra, hogy a 2022-es szabályreformnak már más pilótafelállással vág neki.

Bár Wolff egyértelműsítette, először a jelenlegi versenyzőkkel ülnek le tárgyalni, majd döntenek valamikor az év közepén, többször is kijelentette, hogy a fiataloké a jövő, és kiemelte, hogy Russell mellett Esteban Ocon továbbra is összeköttetésben áll velük, nem mellesleg utalt arra is, hogy adott esetben Verstappen is kiköthet náluk.

A holland ugyanis hiába rendelkezik jövőre is érvényes kontraktussal a Red Bull-lal, a „vörös bikák" csapatfőnöke, Christian Horner, illetve a tanácsadó, Helmut Marko is megerősítette, aktiválódhat egy teljesítményhez kötött záradék Verstappen szerződésében, amely lehetővé teszi számára, hogy szabadon távozzon.

A Mercedesnél tehát megmaradt ugyan a tavalyi duó, a soron következő évad egyik legnagyobb kérdését mégis az fogja jelenteni, merre vezet Hamilton útja. Marad? Új csapattársat kap? Visszavonul? Csapatot vált? Nos, a McLaren ügyvezető igazgatója, Zak Brown nem sokkal az idénynyitót megelőzőn ezekre a kérdésekre is választ adott, meglátása szerint a brit nyolcszoros világbajnokként, a Mercedes embereként vonul vissza az esztendő végén, míg az „ezüstnyilaknál" teljes vérfrissítés lesz, s összeáll a Verstappen, Russell kettős.

Ez meglehetősen parázs csatát hozhatna, azonban nem kell egy évet várni az érdekes házon belüli csatákra, hiszen több gárdánál is izgalmas párharcok alakulhatnak ki már az idén.

A LEGNAGYOBB KÉRDÉSEK

A tavaly harmadik McLaren a futamgyőztes Daniel Ricciardóval erősített, így a fiatal Lando Norris újabb tapasztalt csapattársat kapott maga mellé. A brit tavaly szoros csatát vívott Carlos Sainz Jr.-ral, és még egy dobogós helyezést is begyűjtött. Ha sikerült neki az aktuális mezőny egyik legjobbjának tartott ausztrál mellett is bizonyítani, az mindenképpen komoly fegyvertény lenne számára.

A házon belüli viaskodás viszont akár pontveszteséget is jelenthet a wokingiaknak a bajnokság során, kérdés, ők is készek-e csapatutasításokat alkalmazni úgy, ahogyan azt a Ferrari előrebocsátotta a tél folyamán.

Sainz megizzasztja Leclerc-t? (Fotó: AFP)
Sainz megizzasztja Leclerc-t? (Fotó: AFP)

A csapatfőnök, Mattia Binotto ugyanis úgy nyilatkozott, hogy hiába kezdenek egyenlő esélyekkel a pilótái, Charles Leclerc, illetve az újonnan érkező Sainz, ha a csapat érdekei úgy kívánják, bele fognak szólni a verseny menetébe. Érdekes lesz látni, mikor jön el ez a pont, hiszen a kvalitásokat alapul véve a spanyolnak akár esélye is lehet megizzasztatni a jövő bajnokának tartott Leclerc-t, igaz, az mindenképp Sainz ellen szól, hogy a szezon elején már pusztán a helyi tapasztalata miatt is előnyben lesz a monacói.

Két másik, csapatot váltó pilóta, Sergio Pérez és Sebastian Vettel úgy számol, nagyjából öt tiszta futamra lesz szüksége ahhoz, hogy elérje a legjobbját – Sainz esetében ez talán túl sok idő. Igaz, Pérez sem lesz könnyebb helyzetben, sőt, a Red Bull várható teljesítménye nyomán sokkal jobban ki fog ütközni az ő esetleges hátránya, mint a spanyolé.

A „vörös bikák" ugyanis a bajnoki címért készülnek harcba szállni, s reményeik szerint Pérez személyében olyan pilótájuk lesz, aki képes tartani az iramot Verstappennel az időmérőn, hogy aztán másnap Hornerék stratégiailag plusznyomást tudjanak helyezni a Mercedesre.

A mexikóinak az alakulaton belüli helyzete Marko elmondása alapján elég egyértelmű „vízhordó" szerepet vetít előre, tudniillik a szakember úgy számol, Pérez két-három tizeddel lesz lassabb Verstappennél. Azt a Racing Pointtól távozó pilóta is elismerte, hogy a kvalifikáción hátrányban lehet új márkatársával szemben, úgy készül, hogy az ő erőssége a versenyen fog kidomborodni, s így képes lesz borsot törni Verstappen orra alá. Persze ehhez az is kell, hogy az osztrák alakulat szabadon engedje taktikázni vasárnap...

Sorsdöntő idény vár Vettelre is, a Ferraritól érezhetően nem jó szájízzel távozó négyszeres világbajnokot sok szaktértő és korábbi pilóta leírta már az elmúlt években mutatott rosszabb formája után, egyesek viszont úgy vélekednek, az új és támogató környezet újabb lendületet adhat a németnek. A Racing Pointból átalakult Aston Martin sokat vár a 33 éves versenyzőtől, s egyelőre nagyon jó véleménnyel is van róla. Bár Vettel felkészülése korántsem alakult a tervek szerint a sok meghibásodás nyomán, szemmel látható, hogy jobban érzi magát a bőrében, de vajon tényleg sikerül visszanyernie a régi formáját Lance Stroll mellett?

Vettel visszavág az elmúlt évek kudarcai után? (Fotó: AFP)
Vettel visszavág az elmúlt évek kudarcai után? (Fotó: AFP)

 

Kulcsfontosságú év előtt áll Esteban Ocon is, a francia ugyanis nem mást kapott meg csapattársául, mint a kétszeres világbajnok Fernando Alonsót, aki a tőle megszokott magabiztossággal tér vissza a sorozatba két év kihagyás után. Az Alpine kiegyensúlyozottan teljesített a téli teszten, de azt a spanyol is elismerte, hogy talán még nem elég gyorsak, a céljuk az, hogy a nagy szabályváltoztatásokkor okozzanak majd meglepetést, és törjenek újra az élre.

Az enstone-iak pontosan emiatt az építkezés miatt igazolták le korábban Ricciardót, azonban mint ismert, az ausztrál idő előtt távozott, s végül az ő ülését foglalta el Alonso. A spanyollal megkezdett tárgyalások időpontja viszont azt sejteti, eredetileg Ocon utódjának szánták Alonsót, tehát a franciának mindenképpen bizonyítania kell az idén, főleg, hogy az AlphaTaurival tavaly győzelmet is szerző honfitárs Pierre Gaslyt többször is összeboronálták a gall alakulattal.

Ha Ocon fel tudja venni a versenyt Alonsóval, akkor talán a Mercedes is komolyan elgondolkozhat az átigazolásán, ha viszont nagy lesz a lemaradása, nem kizárt, hogy még a mezőnyből is kiszorul az év végén, azonban mindez függ Gasly szereplésétől is.

Alonso mire lesz képes az Alpine-nal az idén? (Fotó: AFP)
Alonso mire lesz képes az Alpine-nal az idén? (Fotó: AFP)

A korábban a Red Bullnál is szereplő francia újonc csapattársat kapott maga mellé Cunoda Juki személyében, így akár arra is lehet számítani, hogy a tapasztalt és tavaly remek formában vezető Gasly az egyértelmű esélyes az AlphaTaurinál. Ajapán viszont már a teszten is felhívta magára a figyelmet a gyorsaságával, a Honda protezsáltja az összesített időlista második helyén zárt, s a produkciója annak ellenére is meggyőző volt, hogy legjobb idejét úgy érte el, hogy szabálytalanul használta a DRS-t.

Ha Cunodának már az első évében sikerül meglepetést okozni, az a faenzaiaknál vezérpilótának szánt Gasly sorsát is megpecsételheti, s adott esetben Ocon alpine-os ülését is megmentheti.

A japán mellett két másik újonc mutatkozik még be a királykategóriában 2021-ben: a hétszeres világbajnok Michael Schumacher fia, Mick Schumacher, illetve Nyikita Mazepin. A várhatóan a mezőny végén küzdő Haas alapesetben nem vonzaná a figyelmet, az édesapja után harminc évvel később bemutatkozó német miatt viszont sok szempár fog szegeződni az Uralkali révén új dizájnt kapó teamre.

Schumacher nem lesz egyszerű helyzetben, hiszen az eddigi pályafutását figyelve rendre a második évben nyújtott jobb teljesítményt, így előfordulhat, a Formula–1-ben is több időre lesz szüksége, hogy igazán felvegye a ritmust. Az összehasonlításokat viszont nem nagyon kerülheti el az édesapjával, a csapatfőnök, Günther Steiner nemhiába mondta el többször is, hogy igyekeznek majd óvni a fiatal pilótát a médiától, nehogy összeroppanjon a rá nehezedő teher alatt.

Vajon hogyan fogja bírni a rá nehezedő nyomást Schumacher? (Fotó: Twitter/HaasF1Team)
Vajon hogyan fogja bírni a rá nehezedő nyomást Schumacher? (Fotó: Twitter/HaasF1Team)

Sok versenyző szempontjából tehát meghatározó kilenc hónap következik, ám az, hogy ki milyen alapokról indulhat, már most hétvégén kiderül.


MI VÁRHATÓ A BAHREINI NAGYDÍJON?

A mezőny kevesebb mint két héttel ezelőtt még az idény előtti teszt keretein belül körözött Szahírban, így a csapatok rendelkezésére viszonylag sok friss adat áll. Néhány alakulatra ugyanakkor az átlagosnál is fontosabb két óra vár pénteken (az idei évtől az első két szabadedzés a harmadikhoz hasonlóan egyórás lesz), s közéjük tartozik a több hibával is szembesülő Mercedes, illetve az Aston Martin, de érdekes lesz látni azt is, hogy ki milyen frissítésekkel készül az első igazi versenyhétvégére.

Ami a formát illeti, a november végi Bahreini Nagydíjon Hamilton 1:27.264-es idővel sajátította ki a pole pozíciót a Mercedesszel csapattársa, Bottas előtt, míg harmadikként Verstappen zárt 414 ezredes hátránnyal. Az idei szezon előtti teszten aztán fordult a kocka, és 1:28.960-as körrel a holland végzett az élen, míg az „ezüstnyilak" gyorsabb versenyzője, Hamilton az eggyel lágyabb keveréken sem tudta egy másodpercen belülre megközelíteni a Red Bullt – a címvédő lemaradása 1.065 szekundum volt.

SZAHÍRI POLE-OK A V6-OS HIBRIDÉRÁBAN
2014
Nico Rosberg
2015
Lewis Hamilton
2016Lewis Hamilton
2017Valtteri Bottas
2018
Sebastian Vettel
2019
Charles Leclerc
2020
Lewis Hamilton

Ráadásul a korrigált időeredmények alapján is több tizedre rúg a „vörös bikák" előnye, így a várakozások szerint nagy esélyük nyílhat megszerezni szombaton a rajtelsőséget. Házon belül az autóval és az istállóval egyértelműen jobban összeszokott Verstappen számít a favoritnak, főleg azt alapul véve, hogy Péreznek az elmondása szerint nagyjából öt versenyre lesz szüksége, hogy elérje a top formáját.

Persze a teszten mutatott rossz forma ellenére sem szabad előre leírni a hibridérában eddig megrendezett 138 időmérőn összesen 109 pole pozíciót jegyző Mercedest sem, hiszen az „ezüstnyilak" egy filmforgatási napot már tartottak a tesztet követően, és ha sikerül megtalálniuk az optimális beállítást, az sokat javíthat a meglepően ingatagnak tűnő W12-es hátsó részén.

Ami a versenyt illeti, az elmúlt években megszokott forgatókönyv volt, hogy a kvalifikáción nagy előnnyel élen végző Mercedeshez némileg közelebb kerültek a riválisok a versenytávon. Nos, a felkészülés során a csapatok által megtett hosszabb etapok, illetve versenyszimulációk alapján pont ellentétes kép rajzolódott ki, hiszen a kiértékelt adatok alapján az „ezüstnyilak" 3-4 tizeddel voltak gyorsabbak versenytempóban a Red Bullnál.

Nem mellesleg a Mercedes az elmúlt esztendőkben is meggyőző teljesítményt nyújtott a sivatagban, hiszen tavaly, illetve tavalyelőtt is Hamilton diadalmaskodott a villanyfényes viadalon. A múltbéli és a teszten mutatott formát tekintve tehát a brit számít a nagydíj fő esélyesének, igaz, csapattársára is érdemes lesz figyelni, hiszen Bottas egy pole mellett három dobogót is számlál a nyomvonalon, illetve az elmúlt két évben ő aratott győzelmet az idénynyitón.

A Red Bullnak ezzel ellentétben nem termett még sok babér Bahreinben: először tavaly sikerült felállnia a dobogóra a hibridérában, ráadásul a „vörös bikák" rendre rosszabb formában szokták kezdeni a bajnokságot is. Ugyanakkor az erős teszt után a mostaninál nem is lehetne jobb alkalom egy erős idényrajtra, és érdekes lesz látni azt is, hogy Pérez be tudja-e váltani a hozzá fűzött reményeket, s neki köszönhetően Horneréknek tényleg sikerül-e stratégiailag nagyobb nyomást helyezni a Mercedesre – ez a világbajnoki címekért vívott harcban meghatározó lesz az idén.

A Red Bull végre erősen kezd, vagy a Mercedes azonnal visszavág Bahreinben? (Fotó: AFP)
A Red Bull végre erősen kezd, vagy a Mercedes azonnal visszavág Bahreinben? (Fotó: AFP)

Míg a Mercedes és a Red Bull egyértelműen a mezőny élén jár, a kettős mögött nagyon szoros csata ígérkezik, a tavalyi konstruktőri harmadik McLaren csapatfőnöke, Andreas Seidl arra számít, hogy összesen öt istálló szállhat harcba az élgárdák mögötti legjobb helyekért, s csíphet el akár egy-egy dobogót.

A középmezőnyből a teszt alapján a wokingiak tűnnek a legerősebbnek, az immár Mercedes-erőforrással felszerelt MCL35M-es megbízhatóan és stabilan futott a három nap során, ráadásul Norrisnak a tavalyi nyitányon sikerült már elhappolnia egy top 3-as helyezést, miután Hamilton az Alexander Albonnal történt ütközése következményeként 5 másodperces időbüntetésben részesült Spielbergben.

A brit istálló emellett a tavalyi bahreini versenyhétvégén is szépen szerepelt, hiszen pilótái a negyedik és az ötödik pozícióban szelték át a célvonalat – mindezek alapján várhatóan a McLarenre is érdemes lesz figyelni a sivatagi éjszakában.

Persze meglepetést okozhat akár az Aston Martin is, amely meglehetősen sok időt vesztett a teszt során, így az erősorrendben elfoglalt helyével kapcsolatban túl sok következtetést nem lehetett levonni. És akkor még ott van a felkészülés összesített időlistájának második helyén záró AlphaTauri, a szemmel láthatóan jobb formában lévő Ferrari, illetve az Alpine is, melynél hivatalosan is visszatér a kétszeres világbajnok Alonso, aki nem mellesleg három ízben diadalmaskodott már Szahírban.

A Mercedesszel és a Red Bull-lal kiegészülve várhatóan ez az öt team fogja feltölteni a pontszerző helyeket. A fennmaradó három alakulat, az Alfa Romeo, a Williams és a Haas közül egyértelműen az előbbi várhatja a legmagabiztosabban az idei esztendőt, a svájciakat a grove-i istálló követi, míg az előzetes jelek szerint az amerikaik zárhatják majd a sort a hétvégén.

Bahreinben azonban már a teszten is sok galibát okozott a nagy szél, és az időjárás-jelentések szerint hőmérséklet-csökkenés és igencsak nagy széllökések várhatók a verseny napján. Péntekre és szombatra 35 Celsius-fok körüli levegőt, illetve enyhe déli szelet jósolnak, vasárnapra viszont több mint 10 Celsius-fokkal hűvösebb idő, és nagyjából 50 km/h-s(!) északi széllökések, adott esetben homokviharok nehezíthetik a csapatok és a versenyzők dolgát.

Ez a szélre érzékenyebb autókat – a Williamsé bevallottan ilyen – rendkívül hátrányosan érintheti, s akár át is rendezheti a szombaton kialakuló erősorrendet, míg a hőmérsékletesés a gumikezelésre, s így a stratégiára lehet hatással.

Bár a teszten is nagy volt a szélmozgás (az első napon még homokfúvások is voltak Bahreinben), és több pilóta is megforgott, illetve megjárta a „trükkös körülmények" között a pálya szélét, a vasárnapra jósoltnál jóval kedvezőbb volt az időjárás. Egy-egy egyéni hiba nyomán érvénybe lépő virtuális vagy igazi biztonsági autós szakasz pedig jócskán átírhatja a nagydíj alakulását, így mindenképpen izgalmas hétvége vár a mezőnyre.

Bahrein már tavaly is emlékezetes futamot hozott, elég csak megemlíteni Romain Grosjean horrorisztikus bukását és megmenekülését, Stroll balesetét, vagy éppen az utolsó körökben a Pérez alatt kigyulladó Racing Pointot. Vajon milyen versenyt tartogat az idén a sivatagi éjszaka?

Legutóbb 2010-ben rajtolt Bahreinben az idény (Fotó: AFP)
Legutóbb 2010-ben rajtolt Bahreinben az idény (Fotó: AFP)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik