F1: a McLaren ötcsapatos harcra számít a konstruktőri harmadik helyért

H. L.H. L.
2021.03.19. 10:33
null
A McLaren nagy csatára számít (Fotó: AFP)
A Formula–1-es McLaren csapatfőnöke, Andreas Seidl nehéz évre számít, miután úgy számol, hogy összesen öt istálló lesz harcban a konstruktőri harmadik helyért.

 

Egy évvel ezelőtt három csapat vágott neki úgy az idényzáró Abu-dzabi Nagydíjnak, hogy esélye volt még megszerezni a konstruktőri harmadik helyet, amelyet az akkor még Racing Point néven futó Aston Martint megelőző McLaren sajátított ki. Az ettől az évtől már Mercedes-erőforrást használó wokingiak tudják, nem lesz könnyű megtartaniuk a pozíciójukat, főleg az után, hogy a teszt alapján még inkább egyben van a középmezőny.

A McLaren csapatfőnöke, Andreas Seidl úgy számol, összesen öt istálló szállhat harcba a Mercedes, Red Bull alkotta kettős mögötti helyért, így meglehetősen nehéz évre számít.

Úgy hiszem, szoros csata lesz az idén az Aston Martin, az Alpine, a Ferrari és köztünk, illetve az AlphaTauri is nagyon erősnek tűnik. Persze meg kell várnunk az első versenyt, egyelőre minden nagyon szorosnak tűnik, szóval majd akkor fog kiderülni, pontosan hol is állunk. Nagyszerű volt harmadikként zárni az előző bajnokságot, de nem feledkeztünk el arról sem, hogy könnyen az ötödik helyen találhattuk volna magunkat. Valahol ide is pozicionáljuk magunkat" – tette hozzá.

A wokingi csapat az összesített időlista hetedik helyén zárta a téli felkészülést, az MCL35M-est Lando Norris és Daniel Ricciardo vezeti az idén.

Legfrissebb hírek

A Cadillac amerikai fényezéssel ünnepel a Brit Nagydíjon – képek

F1
16 órája

A McLaren különleges fényezéssel készül a Brit Nagydíjra – képek

F1
2026.06.30. 18:42

A sokkoló évkezdet után a Hungaroringen érne el áttörést az Aston Martin

F1
2026.06.30. 16:57

Russell akkor lehet világbajnok, ha nem agyal, hanem „csak vezet”

F1
2026.06.30. 15:18

Tanácstalanság a Ferrarinál – teljesen eltűnt a tempó a spielbergi versenyen

F1
2026.06.29. 13:35

Red Bull: Idén először megvolt a teljesítmény a győzelemhez

F1
2026.06.28. 18:49

Verstappen és Antonelli végig kergette, de Russell kitartott az élen Spielbergben

F1
2026.06.28. 16:30

Ferrari: Kissé furcsa, amikor sárga zászló mellett szerzed meg a pole pozíciót

F1
2026.06.27. 20:07
Ezek is érdekelhetik